Hodász András ugyanolyan emberi teremtmény, mint bármelyikünk

„Hodász András sorsáról olvasgatok, valamint jobboldali és baloldali keresztények vallomásairól. Ezekben az írásokban több a politika, mint bármi más, nem beszélve egyéb vallásosnak tetsző közéleti megnyilatkozásokról, amelyek semmi esetre sem Istenről, a halálról, az életről szólnak, hanem jobbára mellékes kérdésekről.

Ha az embert Jézust követi, minden sokkal egyszerűbb. Először is: a keresztyén hitet egyszerűen meg kell vallani, mélységesen bízni szükséges az isteni igazságban, az emberi jóindulatban. Elhinni, hogy életünk eseményeit, bűneinket, jócselekedeteinket, mindenféle tetteinket halálunk után elbírálja a teremtő Isten. Továbbá hittel megvallani, hogy Jézus meghalt a kereszten, majd feltámadt, és az ő áldozata folytán örök életet nyerhetünk.

Szerintem ez a keresztény hit lényege. Nagyon egyszerű megérteni, valóságosan elfogadni és követni annál nehezebb.

Isten biztosan létezik, mert nem a földgolyó préselte ki magát a semmiből, mint ahogyan születésünk és halálunk is megfejthetetlen eseményláncolat jelen állapotunkban. A világ harmónikus, teremtettségének mozaikjai nem véletlenek sokasága. Éppen ezért a teremtés a legrégebbi idők óta tényként, nem pedig eshetőségként merült fel a legtöbb ember számára. Túl időn és téren, felfoghatatlanul távoli dimenziókban ott lappang a Kezdet és a Vég. Minden teremtett lény kapcsolatban van ezzel a rejtett világgal: onnan származunk, oda térünk vissza. Mindebben hinni az legősibb tudáshoz, Isten szeretetéhez, valamint az emberi megigazuláshoz vezet bennünket.

Én ebben hiszek. Valójában mindig hittem Istenben, tudom, hogy halálunk pillanatában visszatérünk a kezdethez. Hogy aztán a halhatatlan lélek kiszakad-e újra, hogy teret foglaljon magának, vagy elpusztul véglegesen, nem tudom. De a régi tapasztalat arra int bennünket, hogy földi életünk minden tettével adósai maradunk a Teremtőnek, s hogy a lélek halhatatlan, szabadon száll halálunk pillanatától.

Sok mindent írhatnék még arról, hogy Istenben miért kell rendületlenül bízni, hogyan tehetjük a saját világunkat tisztává, de mindenekelőtt őszintének szükséges lenni ebben a kérdésben, nem pedig alantas, semmi célokért feláldozni ezt a témát.

Komolyan kellene foglalkozni a hittel, Istennel, azzal, hogy mit követünk, miben hihetünk, mások hite mit adott hozzá a teljességhez. És mindennek persze semmi köze politikához, istentagadáshoz, gúnyhoz, szidalomhoz. A dolgok ugyanis hajszálpontosan ugyanúgy rögzülnek az időben, a teremtés ugyanúgy folytatódik, Isten ugyanúgy létezik, alkot és ítél... mi, emberek pedig változatlanul esendők, gyengék, de néha nagyon önhittek és vakok vagyunk. A bírálók és szkeptikusok is meghalnak, senkinek sincs hatalma önmaga felett.

Hodász Andrásnak barátsággal azt üzenem, hogy akkor lép ki papi szolgálatából, akkor távolodik el végleg a katolikus egyháztól, amikor feladja magát. Amikor a csoda helyét a szenvedély veszi át az életében. Sokunk életében fordítva zajlott a folyamat: nálam is. Az értéktelen, hiábavaló, üres életmorzsák leperegtek az időben, ma már készülődni kell, gondolkodni, rögzíteni és elbeszélni. nem könnyű feladat. Ma azt érzem, hogy az elkövetett hibák, bűnök is segítettek az épülésben. Amit mások ellen elkövettem, őszintén sajnálom, amit ellenem elkövettek, megbocsátom. Nem könnyű mindezt kimondani. még nehezebb úgy élni, alkotni, írni, hogy igaz legyen, amit vallok, de igyekszem az igazságot szolgálni, rávezetni másokat, hogy higgyenek az ember csodájában, a közösség erejében, s hogy Istent kövessék, ne a kísértőt.

Hodász András ugyanolyan emberi teremtmény, mint bármelyikünk. Bűnei mindenkinek vannak, semmi rendkívülit nem érzek a történetében. A hallgatás azonban olykor aranyat ér. Hiszen a Gonosz legkedveltebb játéka, hogy felmagasztalod magad, és a döntő pillanatban ráébredsz, hogy semmid sincs, sőt, te magad is senki vagy, századmásodpercnyi élettöredék milliárdnyi másik ember társaságában. Ezért mindannyiunknak - Hodász Andrásnak is - a lényegre kellene inkább összpontosítani, a szellem társaságát keresni, imádkozni tisztaságért, kegyelemért, segíteni másoknak. Tulajdonképpen semmi más nem számít. A hit nevében praktikusan eljárók különösen nem, ugyanis az örök életben nincs hatalom, nincs pénz, nincs semmi olyan, amit a közélet értéknek tart, de ami valójában káprázat, a pillanat játéka csupán. Ott már csak kegyelem van... Ennek belátására biztatom Hodász Andrást, titeket, mindannyiunkat.”

Nyitókép: MTI/Komka Péter