Én, az „agymosott birka”

„Ha »agymosás«, hát legyen. Sőt elárulom: ennek kezdete – lévén boomer birka – nem az elmúlt tizenhat évben keresendő, hanem jóval régebbre datálható. Ha úgy tetszik, születésemtől. 

Nem kampányok, nem plakátok és nem is szlogenek »mosták« az agyamat, hanem emberek. A nagyszüleim. A szüleim. A tanáraim. Akik tudták, mit cselekednek. Isten áldja meg őket éltükben és haló poraikban is a «nagy bűnért«, amelyet értem elkövettek. Ők kezdték az agymosásomat azzal, hogy belém nevelték, magyarnak lenni kiváltság, büszkeség. Hogy nem mindig könnyű, de soha, a legsötétebb időkben sem le- és megtagadható. 

A Trianonban átrajzolt térképre mutatva tanítottak arra, hogy bár kiszakították székely szülőföldemet a haza testéből, egy vagyok abból a 15 millióból, akinek egy anyaországa van: Magyarország. Megtanították azt is, hogy világ legnehezebb, de számomra leggyönyörűbb nyelvében is él a nemzet. Abban, amelyet Balassi, Csokonai, Berzsenyi, Kazinczy, Arany, Petőfi, Ady, József Attila, Kosztolányi, Radnóti, Tamási Áron, Márai, Pilinszky, Weöres, Nagy László, Kányádi – és még hosszan-hosszan lehetne folytatni a sort – emeltek a magasba. Az anyanyelvemet, amely a székely tájszavaktól gazdag, és amely alapjaiban közös a tiétekkel. Ezt beszéljük mindannyian, még ha van, hogy mégsem mindig értjük egymást.”

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner