A dühítő és a közös hazánk hosszútávú sorsa szempontjából rendkívül elkeserítő, hogy
a magyar választók egy jelentős része ezt nem is érti, vagy nem akarja érteni.
Sőt, ezt a fajta zsigeri uszítást kérdés és kritika nélkül tudomásul veszi, rosszabb esetben azonosul vele. Sok százezer – nyilvánvalóan jelentős többségükben tisztességes életet élő és arra vágyó kormánypárti - magyar ember fogadja el igaznak a Fidesz-nyilvánosság hajlított valóságát a háborúpárti baloldaliakról, az öldöklésben érdekelt ellenzékiekről, talán még dühösen köpni is szoktak egyet a CÖF közpénzből kiszórt, az ellenzéki szereplőkkel szemben gyűlölködő plakátjai láttán. Rendkívül elkeserítő, mert ez a végletekig hergelt társadalmi helyzet és a tudatosan megvezetett százezrek egyre jobban betokosodó buborékjai lehetetlenné teszik, hogy bizonyos – valóban sorskérdésnek számító – nemzeti ügyekben bármilyen érdemi párbeszéd, a végén pedig hosszú távon vállalható és mindenki által képviselendő kompromisszum legyen. Pedig nagy szükség volna rá,
hiszen minden rendszer megbukik egyszer, a mostani Orbán-rezsim is.
Az pedig a mi felelősségünk, hogy az utána következő időszakban milyen alapokra tesszük a közös együttélés régi-új kereteit. Meggyőződésem szerint nem nyugodhat majd azon, hogy bármelyik politikai oldal a másikat – tudatosan hazug módon - a nemzet vágóhídra küldésének fizetett szándékával vádolja meg. Mert az ilyen tartalmú uszítás addig mérgez egy társadalmat, míg annak feszítése végül utat tör magának – legtöbbször fizikai erőszak formájában. Aki valódi békét akar, az nem hirdetést szokott feladni. A stabil és hosszútávú béke ugyanis nem egy PR-termék, mint amilyen a „polgári Magyarország” ígérete volt.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáztizenharmadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.”
Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton