Kompenzáció a rabszolgaságért ma: abszurdumért abszurdummal?

Kalifornia 800 milliárd dollárt, éves költségvetésének két és félszeresét szánja jelen állás szerint a feketék kompenzálására (reparáció) a rabszolgaságért, szegregációért és mindenféle más vélt vagy valós diszkriminációért – szólnak a hírek. Amúgy Kaliforniát 1850-ben szabad államként vették fel az Egyesült Államokba, azaz földjén nem volt rabszolgaság, alkotmánya tiltotta azt. Ezzel együtt bizonyára sok kaliforniai fekete felmenőit érte hátrányos diszkrimináció. Igaz, a reparáció más dolgokért is járna, beleértve az állítólagos tömeges bebörtönzést, az állítólagos rendőri túlkapásokat, az állítólagos környezeti igazságtalanságokat, az állítólagos lakhatási diszkriminációt, valamint az állítólagos egészségügyi egyenlőtlenségeket.

A reparáció ötlete Amerikában  legújabban 1989 óta van terítéken (habár legelőször még 1783-ban merült fel). Egyik fő propagátora 2004-től egy Ed Fagan nevű ügyvéd volt, aki rengeteg kompenzációs pert vitt pályafutása során, de csalás, megtévesztés és becstelenség miatt kitették az amerikai ügyvédi kamarából. Fagan a Lloyd's of Londont perelte a transzatlanti rabszolgakereskedésben játszott szerepéért, sikertelenül. A reparáció egyébként a világ számos országában felmerült ötletként.

Az afrikaiakkal való nyugati rabszolgakereskedelmet a portugálok indították el a 15. század közepén. 1500 és 1860 között nagyjából 35 ezerszer fordultak a nagyjából háromszáz fős „rakományt” szállító hajók Afrika és az amerikai kontinens között.

beleszámítva az összes európai gyarmatot és az idővel függetlenné vált országokat. A legtöbb rabszolga, kétmillió fő a 18. század utolsó negyedében érkezett. Kétmillió fő körül volt azok száma is, akik az évszázadok folyamán még a hajóúton meghaltak. a partot érőknek azonban csak az 5 százaléka került Észak-Amerikába, a többségnek Dél-Amerika és a karib-tengeri szigetek lett új, kényszerű otthona. Amerika 1808-ban betiltotta a rabszolgák importálását, 1860-ig mégis becsempésztek az országba még nagyjából ötvenezer feketét. Ma a feketék az USA 331 milliós lakosságának a 14,2 százalékát teszik ki, 47 millióan vannak.

Csakhogy a nyugati emberkereskedőknek nem feltétlen kellett maguknak összefogdosniuk a rabszolgákat (bár kétségkívül ez is egy bevett módszer volt). Az afrikai törzsfők szolgáltatták a kínálati piacot. Afrikában mindig is virágzott a belső rabszolgakereskedelem, a rabszolgaság volt büntetési forma, adósrabszolgaság meg hadirabszolgaság is. A Szaharán át a 2. század óta biztosan folyt rabszolgakereskedelem. A 9. század óta virágzott a rabszolgakereskedelem kelet felé is. Az arabok alkották az egyik legfontosabb felvevőpiacot. Persze a felbukkanó nyugati kereslet fenntartotta és növelte a rabszolgakereskedelmet – de az afrikaiak a nyugatiak nélkül is kereskedtek emberekkel évszázadok óta. Pánafrikai tudat nem létezett, az a 20. század közepi dekolonizáció eredménye, és túl erősnek ma sem mondható (lásd törzsi és vallási háborúskodások). Mindez persze nem menti a nyugati rabszolgakereskedelmet, -kereskedőket; de a dolognak azért mégiscsak több aspektusa van.

Amerikában a polgárháborúval lett vége a rabszolgaságnak, de Lincoln nem adott az újdonsült állampolgároknak sem földet, sem más megélhetést, általában visszatértek a földekre dolgozni, nem sokkal jobb anyagi és függési körülmények közé, mint rabszolgaként, de legalább politikai szabadságjogokkal felruházva. A többi államban hamarabb véget ért a rabszolgaság. És persze voltak szabad feketék is bőven, sőt

(kb 12 ezer rabszolgájuk volt összesen).

Az amerikai reparációval kapcsolatban ez sok mindent felvet. Az első felszabadított nemzedék kompenzálása érthető lett volna. Esetleg a gyermekeiké. De másfél század távlatából honnan tudjuk, kinek mi volt az őse? Mi van azokkal, akik nem „tisztán” feketék, mondjuk vegyesházasságból származnak? Nekik fele pénz jár? Vagy harmad? Honnan lesz annyi pénz, amennyit kifizetnének nekik? Hirtelen csak pár gyakorlati kérdés, amin elbukik a reparáció felvetése.

De vannak más kérdések is. Afrikában is jár kompenzáció a rabszolgák utódainak? És az emberkereskedő törzsfők leszármazottai fizetik ki? Vagy a szegény afrikai államok? Esetleg az ENSZ? Ha jár a feketéknek kompenzáció, miért nem jár egy „visszaút” Afrikába? Hisz ha kijavíthatnánk a történelmet, akkor az őseiket eleve nem rángatták volna át az óceánon. És akkor a világon mindenkinek jár kárpótlás az őseit ért történelmi igazságtalanságok miatt? Hány nemzedékre visszamenőleg?

Vannak hangok, feketék is, akik szerint mégiscsak a rabszolgaságnak köszönhetik, hogy ma büszke és szabad amerikaiak lehetnek. Amilye hülyén hangzik, annyira igaz. Ez a történelem egyik abszurditása. Van belőle jópár.

Walter E. Williams fekete közgazdász arra is felhívta a figyelmet: az amerikai feketék összességében a világtörténelmet tekintve példátlanul rövid idő alatt értek el példátlanul nagy mértékű eredményeket. Ha az amerikai feketék külön országot alkotnának, a PolitiFact szerint a 44. leggazdagabb nemzet lennének a Földön, ami Portugália és Litvánia közt van életszínvonalban (egyesek a 15-20 hely közé teszik). Persze az Egyesült Államok a legtöbb mérce szerint jóval előrébb van a huszadik helynél, az első és a 13. hely között, de a portugál színvonal se rossz. Talán ez pont elég kompenzáció. Meg egyáltalán: most akkor a rassz létező dolog vagy nem? Nem, de ilyenkor mégis? Vagy ez hogy van?

Mondjuk pár évtizedig. Utána már menthetetlenül késő. De az ilyen régre visszamenő kompenzációk és egyenlősítések csak még jobban összekavarják a történelmet.

Nyitókép: Pacific Press / Getty Images Hungary