Titkok, amelyeknél még a kiszivárgásuk módja is izgalmasabb

„Azzal kapcsolatban, ami titkos, minden konteó potenciálisan helytálló, és a leghajmeresztőbb elméletek se elvethetők, úgyhogy a jelenkor összeesküvések iránt fogékony tömegei borzongató élvezettel fürdőznek az ilyen ügyekben, s elméleteik hatása alá kerülve valósággal megittasulnak a beavatottság mámorától. Ahogy általában mindent és bármit, úgy a Pentagon friss szivárogtatási botrányát is valamennyi véleményformáló a maga politikai elköteleződése szerint értelmezi. A teljes anyagnak mindössze a töredéke jelent meg a sajtóban, az információk jelentős részének hitelessége ráadásul ellenőrizhetetlen, így aztán a napvilágot látott szövegekből mindenki azt olvas ki, amit csak akar.

A szándékos vagy véletlenszerű pontatlanságoktól függetlenül aggasztó, hogy az ukrán légvédelem hiányosságait taglaló, az Egyesült Államok partnereinek titkos megfigyeléséről szóló, meg a CIA orosz kormányzatba való beépülésének tényleges mélységét bemutató adattömeg nyilvánosságra kerülhetett. Akadt az iratok közt egy befotózott kínai kémballon, amelyet minden bizonnyal egy U-2 típusú kémrepülőgép kapott lencsevégre, és egy Magyarországot is érintő részlet is, amely szerint Orbán Viktor az oroszokhoz húz. Nocsak: a CIA tényleg mindenről tud – ennek kiderítése bizonyára megfeszített titkosszolgálati munkát követelt.

A szivárogtató a saját magyarázata szerint amerikai republikánus hazafiként megelégelte, hogy a demokrata párti kormány belehergelt két testvérnépet egy pusztító háborúba, úgyhogy titkos iratokat osztott meg e tárgyban a barátaival, akik megesküdtek neki, hogy nem adják tovább az érzékeny adatokat, amit egyikük aztán mégis megtett – röviden: egy fontoskodó, huszonegy éves kölyök a szolgálatoktól lopott információval akarta lenyűgözni a virtuális közösségét. Ennél több is sikerült neki.

Occam borotvájának elvét alkalmazva, vagyis a jelenséget értelmező magyarázatok közül a legegyszerűbbet választva a fenti forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek – a körülmények ismeretében a sztori mégis különös. A szivárogtató Jack Teixeira a massachusettsi Légi Nemzeti Gárda 102. hírszerző alakulatának kadétja, akinek már a mostohaapja is a titkosszolgálat tagjaként szerelt le, anyja pedig veteránokat támogató alapítványoknak dolgozott, úgyhogy a srác jól tudta, mit kockáztat. Árulásával nemcsak a maga életét tette tönkre, hanem a családjáét is.

Nem csoda, hogy a hírmagyarázók többsége nem elégedett meg ezzel a verzióval. A szivárogtató republikánus békepártisága ugyan sokaknak szimpatikus lehetett, csakhogy hiányzott belőle a mindenhová kötelezően odaképzelt, kiismerhetetlen háttérhatalmi szándék, éppúgy, mint a kártyát zseniálisan keverő orosz medve agyafúrtsága, aki ha nem is a harctereken, de legalább a titkosszolgálatok rejtekösvényein elégtételt vesz a sérelmeiért: nem hullhattak csak úgy az ölébe a titkok – neki kellett azokat megszereznie.

Csakhogy Jack Teixeira nem Redl ezredes: az Osztrák–Magyar Monarchia Oroszország elleni felvonulási tervét kiszolgáltató áruló rendkívüli előnyhöz juttatta a cári vezérkart – a most napvilágra került információk ezzel szemben legfeljebb az Egyesült Államok presztízsének ártanak, de eddig nem tűnik úgy, hogy az ukrajnai hadi helyzetre bármilyen hatásuk volna. Ha az adattömeg megszerzése az orosz titkosszolgálat vagy merészebb megközelítésben az azt segítő kínai hírszerzés műve, úgy semmi okuk büszkélkedni vele. Erre utal az is, hogy az oroszok a maguk médiafelületein a nyilvánosságra került dokumentumok hamisított változatait terjesztik, amelyekben eltorzították a háborús veszteségek adatait: az ukránokét természetesen nagyobbnak, a sajátjukét meg alacsonyabbnak tüntetik fel.

A konteók egyike különös módon jobb- és baloldali híveket is szerzett: a jobbosok szerint Teixeira csak egy báb, a művelet pedig valójában a CIA dezinformációs akciója – míg a baloldali narratíva szerint az amerikaiak elsősorban az orosz, másodsorban az összes többi titkosszolgálatot akarták összezavarni a közelgő ukrán támadás előtt. Azért szellőztették meg a várható offenzíva irányát, hogy egyfajta mesterséges Mechelen-incidenst idézzenek elő, mint amikor 1940-ben a Franciaország lerohanására vonatkozó német tervek egy bajba került Luftwaffe-tiszt kényszerleszállása nyomán a szövetségesek birtokába kerültek. A történészek sokáig úgy vélték, ez vezetett ahhoz, hogy a Wehrmacht fő csapása végül nem Hollandián és Belgiumon keresztül indult meg, mára azonban kiderült, hogy a terveket a német vezérkar már a baleset előtt megváltoztatta, a tisztnél azonban tudtán kívül még egy korábbi verzió volt – a szövetségeseket a véletlen eset mindenesetre sikeresen megtévesztette.

Az elmélet szerint ezúttal az oroszok megvezetése volt a cél, csakhogy a napvilágot látott anyag néhány tervvázlaton kívül nem tár fel mélyebb ismereteket. E spekuláció jobbos változata a fentieket azzal egészíti ki, hogy mivel Jack Teixeira mélyen vallásos és fegyverpárti republikánus, az ügy valójában belpolitikai természetű: Joe Biden elnök Donald Trump letartóztatása után ezt az újabb ügyet kreálta ellenfelei lejáratására – célja azt bizonyítani vele, hogy a magukat hazafiaknak valló trumpisták valójában hazaárulók.

A Fehér Ház konspirációjának terve jól hangzik, mégis nehéz elképzelni, mert ez az ügy egyedül Bidennek árt igazán.

Az ő vezetése alatt árazza be a CIA műveleteinek titkosságát, úgyhogy elsősorban neki kínos. Ezzel már meg is született az újabb összeesküvés-elmélet: Teixeira a Biden-ellenes republikánus mélyállam titkosszolgálati akciójának hasznos hülyéje – az összeesküvők ügyeltek arra, hogy a botrány eléggé nagy legyen, ugyanakkor arra is figyelmet fordítottak, hogy ne legyen túlságosan nagy. Márpedig ami igaz, az igaz: a napvilágra került információk egyike se váltott ki a nyilvánosságból különösebb megdöbbenést – sőt, így vagy úgy, de a legtöbb már közismert volt.

A legvalószínűbbnek tehát továbbra is a magányos elkövető koncepciója tűnik, ami már a Kennedy elleni merénylet után se volt közkedvelt. Aki mégis elhiszi ezt a hivatalos verziót, az legalább olyan jogosan lehet nyugtalan, mint aki bonyolultabb machinációt gyanít: döbbenetes, hogy az amatőr kémet a Washington Post találta meg, úgyhogy az amerikai kormányzat számára nem pusztán a szivárogtatás módja, de annak feltárása is a nyilvánosságra került adatokhoz foghatóan kellemetlen.

Kár lenne elvetni az egyszerű és prózai magyarázatot: egy nemzedékének valamennyi problémáját hordozó, elkényeztetett és magányos kölyök a tét nélküli konnektáltság korában a nagy kalandot keresve az összeesküvések elleni küzdelem bajnokává akart válni, és így gyártott le maga is egy összeesküvést, a mindenhatónak hitt titkosszolgálatok pedig semmit nem vettek észre az egészből. Ha ez igaz, az egyetlen jogos kérdés: mekkora biztonságban van a világ? Akkor már inkább legyenek valósak a konteók.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner