„Közeledünk Ferenc pápa magyarországi látogatásának hétvégéjéhez. Noha alapvetően az egyházfő pasztorális szándékkal érkezik Budapestre április végén, természetes, hogy az állami szféra is méltón fogadja majd a vatikáni államfőt. Lehet, hogy az ezirányú tisztelgés kifejeződésének része az államtitkári megrendelésre született pápaköszöntő is. A Magyar Fohász 2023 című opusz előadói neves énekesek (Varga Miklós, Keresztes Ildikó, Vastag Csaba), akiknek a részvétele a dalban önmagában véve, szintén hitvallásként értelmezhető.
Pálinkás Gergely (zene) és Toldi Tamás (szöveg) szerzeményben amolyan félreérthetelen és szándékolt módon jelenik meg a magyar virtus. Erre erősít rá a hangszerelés és mondjuk az »életfa« kifejezés a szövegben. A zenészek és az énekesek kétségkívül hozták a tőlük elvárható profizmust. Hegedűn Szirtes Edina »Mókus«, furulyán Heinczinger Miklós, a nemrégiben állami kitüntetésben részesült Misztrál zenekar egyik tagja teszik a magyar szív számára közelivé a popdalban megfogalmazott, feltételezhetően színtiszta katolikus keresztény üzenetet.
A szám mondanivalója azonban »az utolsó pillanatig« implicit.
Isten és Jézus Krisztus nevének említése – amely elvárható lett volna, ha már a pápalátogatás hivatalos mottója: »Krisztus a jövőnk« – mintha derogálta volna a »költőt«, aki, biztos ami biztos alapon, az egyes szám második személyű személyes névmás (»te«) homályában »felejtette« a transzcendens távlatokat. Az állami szféra pápaköszöntő dala így valóban, akár minden magyar fohásza lehet – vallástól és felekezettől függetlenül.
Aki a Petőfi évhez illendően, Petőfitől kölcsönzött kifejezéssel élve a »magyarok istenéhez« mondana imát, annak is, aki Buddhához kíván elmerengeni, annak is.
Egyetlen halvány, égremutató fénysugárként a »Szent Atyánk« kifejezés mutatkozik. És az írásmódból ugyan a mennyei Atyára, a Szentháromság első isteni személyére következtethetünk, mégis érezhető az áthallás a »szentatya« szóval, amely a katolikus egyházfő elfogadott egyik hivatalos elnevezése. Akár azt is feltételezhetnénk, hogy a szakrálisnak sejthető és remélt kifejezés esetleg a katolikus egyházfőre vonatkozik jobban. Ilyen értelemben viszont inkább politikai és diplomáciai hangvételről beszélhetünk, amelynek nem titkolt (és semmiképpen sem szégyellni való) értelme: