Harminchárom évvel ezelőtt leállt a megszokott élet Marosvásárhelyen

Addig eufória volt, mindenki azt érezte, hogy szabad ország, egyenlőség, demokrácia, szerette a román a magyart, a magyar a románt, haladtak az ügyek, alakultak a pártok, konstruktív beszélgetések folytak. Amolyan temesvári hangulat volt 89 december végétől 90 március közepéig. Aztán jött a fekete március és beköszöntött a vásárhelyi hangulat, ami többé kevésbbé tart ma is és jött Iliescu elvtrás - jó román módjára - elárulta a forradalmat, mert nem is forradalmat akart ő csinálni, illetve akart, csak nem úgy, hogy majd a hatalmat átveszik holmi demokratikus erők. Ugyanolyan volt az egész rendszerváltás Romániában is, mint Magyarországon, csak épp véres eszközökkel, életek árán történt. Néztük a tévét és azt kérdezték egymástól az emberek, hogy hogyan tud ez az Iliescu ilyen bátor ember lenni? Hogy beszél ilyen nyíltan, hogy meri így igazgatni az embereket, intézni az ügyeket, hát nem fél, hogy őt is lepuffantja valaki. Így utólag már teljesen érthető, hogy mi miért történt úgy akkor. Iliescu elvtárs pedig még ma is él (vagy 92 esztendős), felveszi a szép nagy nyugdíját és közben megírják róla az újságok (mert itt ott, azért még egy két régi káder csak akad valamelyik szerkesztőségnél), hogy milyen szerény ember, mert hát nyugdíjon és panellakáson kívül semmije nincs (hülye aki elhiszi). Csak azt felejti el mindenki, hogy ez az ember egy mosolygós gyilkos aki azt is elérte, hogy lassan hőst csináljon a félnótás diktátor házaspárból, mert az egész perük és kivégzésük olyan zűrösre sikeredett, hogy mára minden második román már sajnálja őket és áldozatnak tekinti. Biszku Bélát itt legalább élete vége fele érte egy kis kellemetlenség. Ion Iliescu Romániában védett személy, pedig háborús bűnös.

Söpredék jellegű primitív népség!

1990 március 19-én utcai harcok robbantak ki: megérkeztek a városba az ötven kilométerre eső Görgény-völgyi falvakból buszokkal, teherautókkal hozott falusiak. Doronggal, láncokkal, fejszével estek mindenkinek, akiről azt gondolták, hogy magyar. Útjukat hamarosan az RMDSZ-székház felé vették, ahol éppen a teendőkről tanácskoztak: körülbelül hetven ember ragadt bent az épületben és barikádozta el magát, köztük Sütő András író. Az ismételt segítségkérés (páncélautókkal evakuálni a bent ragadtakat) ellenére csak nagy késéssel küldtek egy ponyvás teherautót, amely ráadásul nem is tolatott a székház kapujáig. A járműig vezető úton mindössze egy gyenge katonai kordon volt hivatott távoltartani a támadókat. A körülményeket látva többen visszamentek a székházba. Sütő és néhány társa a várost ideiglenesen vezető Ioan Judea ezredes felszólítására elindult a teherautó felé – a tömeg ekkor rohanta meg őket és az ütlegelés még a járművön is folytatódott. A súlyosan megsérült , fél szemét elvesztő író életét egy altiszt mentette meg.

A békés együttélés alapja az egymás kölcsönös elfogadásán, tiszteletén kell hogy alapuljon.