Drezda olyan jelképpé vált, mint Auschwitz vagy a Gulag

„Drezda 78 évvel ezelőtti elpusztítása nem egyszerűen szégyenfoltja a szövetségesek hadászati tevékenységének, hanem az az esemény, ahol a progresszív, baloldali véleményformáló réteg sem képes a kimért magyarázkodásra, inkább háttérbe vonul és igyekszik kibekkelni a témát. Drezda ugyanis pont olyan jelképpé vált, mint Auschwitz vagy a Gulag. A hideg, mérnöki szemmel elvégzett pusztítást látjuk bennük.

A város lerombolásában nem elsősorban egy pótolhatatlan szépségű barokk város szűnt meg, de a közvélemény számára is a szövetségesek magasabb erkölcsi ethosza. Mikor Churchillről, erről a véreskezű, háborús bűnösről látunk újabb és újabb tirádákat, mindig az az ultima ratio, hogy a szövetséges haderők, ha tettek is megkérdőjelezhető erkölcsiségű dolgokat, ám ők voltak a Jók. Itt állnak előttünk ezek a történelmi személyek, akiket feltétlen tisztelet illet, mert a szabad világ apostolaiként küzdöttek. A Jók ugyanis a Jó Eszmék oltárán bármennyit áldozhatnak. Ha a távoli cél, amiért küzdenek, Jó, akkor minden meg van bocsájtva. (Különben itt megfigyelhetjük a progresszió teljes átitatottságát a marxizmussal. Tudniillik a végén majd nagyon jó lesz, addig meg csak eljutunk valahogy.)

Gondolkodó ember számára nem kétséges, hogy háborús bűnöket nem a Jók és a Rosszak tudnak elkövetni, hanem mindez a háború természetéből fakad. Nagyon egyszerű és bugyuta hozzáállás abban bízni, hogy akik nekünk kedvesek a politika színpadán, azok fedhetetlenek is. A szappanoperák világát fölösleges beemelni a történelem és a politika színpadára.

Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy amennyiben más kimenettel fejeződik be a háború, úgy a legkisebb kétely nélkül állíthatták volna bíróság, majd hóhér elé Rooseveltet, Churchillt és Sztálint.

Mennyien égtek el a drezdai pokolban? Ma sem tudjuk a pontos számokat. Hamuvá változott embereket nehéz összeszámolni. Nagyjából 1 millióan lehettek a bombázások idején a városban, a mai, legelfogadottabb becsléseink 150-200 ezer fő közé teszik az elpusztultak számát. Milyen rátának számít ez? Hiszen más tragédiák kapcsán olyan sokszor a terror ridegségén, ipari megtervezettségén viszolygunk. Azon, ahogy a modern gyártósorokhoz hasonló módon öltek. Drezdában egyetlen éjszaka alatt elégett százezernyi ember. Ki merészelhet ezek után arról beszélni, hogy a szövetségesek különbek, jók, magasztosak?

A véralgebrát bírja és kívánja a progresszió amúgy is, nem igaz? Borzalmat hasonlítani a borzalomhoz, mérni próbálni a mérhetetlent, osztályozni a tragédiákat. Arthur Harris hideg elhatározása, a háttérben Churchill beleegyezésével a polgári lakosság tudatos mészárlására mennyit ér a skálán? Ki merészelhet ebben a műveletben relációjelet használni? A drezdai tereken emeletes házak magasságáig felhalmozott, elszenesedett holttestek képei miért nem azt az utat járták be a közvélemény lelkében, amit be kellett volna? És miért kéne úgy tennünk, mintha elfelednénk, hogy a bombázást követő napokban, az Elba mentén menekülő civileket szisztematikusan, gépfegyverrel lőtték az angol és amerikai gépek, további ezreket kivégezve?

Drezdára emlékeznünk kell, mert annak a mementója, hogy Ti sem vagytok jobbak. Se jogotok, se erkölcsi alapotok nincs a felelősségre vonásra.

»Láttam Drezda pusztulását. Láttam a várost előtte, aztán kijöttem az óvóhelyről, és láttam utána, és kétségtelen, hogy az egyik reakcióm a nevetés volt. Isten a megmondhatója, így próbál a lélek egy kicsit megkönnyebbülni.« Kurt Vonnegut”

Nyitókép: Trombitás Kristóf Facebook-oldala

***