Tíz pontban az orosz–ukrán háborúról

„2022. február 24-én Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a „különleges hadművelet” kezdetét, amellyel kitört a mai napig tartó orosz–ukrán háború. Az elmúlt egy évben a nyugati államok is egyre közvetlenebb szerepet vállaltak a háborúban, amelyről továbbra sem tudni, mikor érhet majd véget és nem vezet-e súlyosabb nemzetközi konfliktusokhoz. A XXI. Század Intézet tíz plusz egy pontban foglalta össze a háború első évének tanulságait.

1. Az orosz fölény fokozatosan érvényesül. A háború elején a legtöbben gyors orosz győzelemre számítottak, ehhez képest egy évvel később a harcok még mindig tartanak. A gyors orosz sikerrel kapcsolatos előrejelzések azonban az oroszok óriási stratégiai (területi, demográfiai, gazdasági stb.) fölényére épültek, miközben az ilyen jellegű előny csak idővel tud érvényesülni. A gyakorlatban az oroszok egy, a békebeli ukrán hadsereggel közel azonos létszámú kontingenssel kezdtek a »különleges hadművelet« kivitelezésébe, az ebből fakadó lehetőséget pedig az ellenfeleik meg is próbálták kihasználni: Ukrajna totális mozgósítással került vélelmezhető létszámfölénybe, a nyugati támogatás pedig a technikai hátrányokat volt hivatott ledolgozni. Az őszi részleges mozgósítással és a hadiipari kapacitás – a Nyugaténál gyorsabb – felpörgetésével azonban a mérleg ismét elbillenni látszik.

2. Oroszországot lelassítani sikerült, megállítani nem. Ukrajna előtt azonban így is nyílt egy időablak, amikor többé-kevésbé kiegyenlített viszonyok között küzdhetett, sőt bizonyos területeken előnyösebb helyzetben is volt. Ennek eredményeivel kapcsolatban két szemléletes nyugati összesítés: a Bloomberg januári számításai szerint a Nyugat gyakorlatilag mindent leszállított, illetve megígért már abból, amit az ukrán vezetők a győzelemhez szükséges mennyiségként neveztek meg. A Washington Post még novemberben vizsgálta meg, milyen területváltozások történtek a háború alatt. Az eredmény: az oroszok a Kijev és Csernyihiv alól történt kivonulásuk utáni időszakot Herszon, illetve a Harkiv megyei területek elvesztésével együtt is területnyereséggel zárták, azóta pedig újabb területek kerültek az ellenőrzésük alá. Ukrajna tavasszal újabb ellentámadásra készül, ami könnyen az utolsó esélye lehet.

3. Szerzett előnyök. Ahhoz, hogy Ukrajna a létszámfölény, a terepismeret, a vélelmezett jobb harci morál, a szakértők által fejlettebbnek mondott és olykor tényleg bizonyító (HIMARS) haditechnika és immár az éves orosz katonai költségvetést meghaladó nyugati támogatás ellenére nem tudott érdemben fordítani a háború menetén (csak a sajtócikkekben), a gyakorlatban két tényező járult hozzá különösképpen. Az egyik az, hogy a háború első napjaiban – amikor mindenki az orosz támadás megtorpanásáról olvashatott – az oroszok Ukrajna déli részén többszáz kilométert haladva szárazföldi folyosót alakítottak ki a Krím és Donbasz között. Valódi fordulatot Ukrajna számára csak ennek a folyosónak a kettészakítása jelenthetne. A másik tényező az, hogy miközben a tényleges frontszakasz elnyújtása sokáig a létszámfölényben lévő Ukrajna számára volt előnyösebb, addig a potenciális frontszakaszok hosszúsága – főképp a részleges mozgósítás után – az oroszoknak kedvez. Az oroszok így defenzív előnnyé tudták alakítani Herszon feladását is (hiszen a Dnyeper általuk ellenőrzött szakaszán kicsi az ukrán támadás esélye), miközben Ukrajnának folyamatosan tartania kell egy újabb orosz támadástól Belarusz vagy a nyugati orosz tartományok felől. Különösen nagy stratégiai hibának bizonyult a Nyugat és Ukrajna Belarusszal kapcsolatos politikája, a Lukasenka-rendszer végleges elidegenítése egy évvel ezelőtt is majdnem Kijev vesztét okozta, és idén is komoly erőforrásokat köt le.”

Nyitókép: Képernyőfotó / YouTube