Egyesek megvesztegetnek, mások diktálnak Brüsszelben

„Az Európai Parlament látványos korrupciós botránya egyik oldalon az emberi mohóságról és telhetetlenségről, a másikon pedig egyes kormányok önfényezési kényszeréről szól. Jól mutatja az EP egész külpolitikai politikájának a sebezhetőségét. (Külpolitikán az EU-n kívüli országokkal való kapcsolattartást értve.) Az igen magas uniós fizetések mögött az a megfontolás is szerepet játszik, hogy minél nagyobb a jövedelem, annál kevésbé megvesztegethető az ember. A többség esetében ez nyilván működik, de a jelek szerint mindig vannak olyanok, akiket megszédít a még több és több pénz. A jellegzetesen karriervadász, gátlástalanul és elvek nélkül érvényesülni akaró Eva Kaili ez utóbbi típus jellegzetes képviselője. 

Bár a jobboldali média előszeretettel hangsúlyozza a nő »baloldaliságát«, az igazi görög baloldalt nem Kaili korrupciós ízű PASZOK-ja, hanem a Sziriza képviseli.

A másik oldalon szükség volt olyan kormányokra, amelyek számára fontos, hogy az Európai Parlament milyen véleményt alkot róluk jelentéseiben, nyilatkozataiban. Katar és Marokkó jellegzetesen olyan muszlim országok, amelyek rendszerét a Nyugat viszonylag elfogadhatónak tartja, és vezetőik szeretnék megőrizni a jó hírüket. Katar számára elsősorban a foci-vb, Marokkónak pedig Nyugat-Szahara birtoklása miatt kellett leszerelnie a kritikus hangokat. Ironikusan fogalmazva, ezek az országok legalább komolyan veszik az EP-t. Észak-Koreát aligha rázza meg egy elítélő határozat, ahogy Lukasenka álmát sem zavarja, ha egy Eva Kaili százegyedszer is szigorúan megdorgálja.

A külpolitika sokáig viszonylag exkluzív pálya volt. Több nyelv ismerete, széles körű tájékozottság, egyfajta higgadtság kellett hozzá. Az első nagykövetek általában művelt arisztokraták voltak, akik otthonosan mozogtak a fogadó országban is. Még a Szovjetunió első diplomatái között is több arisztokrata akadt, Kádár János pedig sokáig egy református püspököt tartott külügyminiszterként. A hordószónokokat és a semmihez sem értő pártkádereket általában otthon hasznosították. Az utóbbi évtizedekben aztán populista fordulat történt a külpolitikában is. A bulvársajtó a maga egybites primitívségével követ és kreál nemzetközi eseményeket, istenít és befeketít külhoni politikusokat.”

Nyitókép: Menelaos Myrillas / SOOC / SOOC via AFP