A világ sokkal rosszabb hely lett 2023-ra, mint az elmúlt három évtizedben valaha

Írta: Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója

A most véget ért 2022-es esztendő legnagyobb kézzel fogható végeredménye, hogy

A háború és az arra adott nyugati válaszok komoly gazdasági és biztonsági kihívások elé állítottak bennünket, elszabadult az infláció, a gazdaságaink recesszióba fordultak, a világ fegyverkezni kezdett.

Sok nemzetközi szereplő zavarosban halászik: mikor, ha nem most lehet elérni a politikai céljaikat, miközben a világrend főszereplői mással vannak elfoglalva. Az országok közötti átjárhatóság csökkent, a kereskedelem és az utazások elé áthághatatlan akadályok kerültek. Elindult a világ blokkosodása, ami semmi jóval nem kecsegtet bennünket az előttünk álló évtizedben. A fő konklúzióink következnek.

1. A történelem nem ért véget, a háborúk nem tűntek el. A világháború veszélye nagyobb, mint az elmúlt ötven évben valaha

Az Európában ismét fellángolt háború a kontinens két legnagyobb országa között megmutatta, hogy teljesen fals remények voltak a ‘90-es években a világbéke eljövetelét illetően. Francis Fukuyama 1992-ben íródott könyve, „A történelem vége és az utolsó ember” egész generációkra volt nagy hatással. A kapitalizmus és a demokrácia győzött, nincs hova tovább, eljutottunk a végső fejlettségi fázisba. Fukuyama követői továbbgondolták a téziseit: demokráciák nem harcolnak egymással, a boldog békeidő karnyújtásnyira van, de Európába már biztosan elérkezett. 

Európa lecsavarta a katonai kiadásokat: hiszen ha nem lesz több háború, akkor minek költsünk sok pénzt felesleges dolgokra? Inkább fektessünk be a kutatásba és fejlesztésbe, tudományokba, egészségügybe, szociális szférába és az oktatásba. Tévedtek.

A végítélet órája, amely az emberiséget elpusztító katasztrófa közelségét mutatja, 2022-ben 100 másodpercnyire került az éjféltől. Ez a legmagasabb érték, amelyre az órát az 1947-es létrehozása óta állították.

de ha úgy fordul a kocka, akkor nem maradhatnak ki. 2022-ben egy nagy ugrást tettünk meg a világháború felé.

2. Az orosz hadsereg modernizációja kudarcot mondott

Hiába a másfél évtizeden keresztül lezajlott modernizáció, az orosz haderőreform látványos kudarcot mondott. A problémák sokrétűek: kezdve a hadseregben is jelenlévő korrupcióval és a lejelentett eszközbeszerzések hiányával a valóságban, egészen a stratégiai szintig.

A 2008-ban Szergyukov védelmi miniszter által elindított reformok hivatásos alapokra kívánták átállítani az orosz hadsereget. Sorkatonai szolgálatra való támaszkodás helyett hivatásos, jól megfizetett hadsereget hoztak létre, alaposan csökkentve a létszámot. A hadsereg szervezési rendszere is megváltozott: taktikai harccsoportokat hoztak létre, amelyekbe különböző fegyvernemek kerültek bele.

A rendszer nem vizsgázott jól: a különböző egységek nem tudtak jól együttműködni a csatatéren, és az egyik alkotórész (mondjuk a motorizált egységek) kiesése a nagy veszteségek miatt a többi működését is ellehetetlenítette.

mint később kiderült, a magas arányszámot újak helyett a régi rendszerek konzerválásával sikerült elérni, így ezek a szovjet, ötven-hatvanas években legyártott katonai eszközök a háború elhúzódásával újra kigurultak a raktárakból.

3. A drónok szerepe felértékelődött

A drón sokoldalú fegyverré érett: nem csak megfigyelésre és hírszerzésre használható, de komoly fegyverként is, amely képes a másik fél haditechnikájának a megsemmisítésére.

Ebben a háborúban egy drón nem túlságosan hosszú életű: az átlagéletkor 3-4 repülésig tart. Ilyen viszonyok mellett az olcsóság elsődleges szempont:

A drón hatástalanításához ráadásul drága rakétákat használ el az ellenfél, tehát a légvédelmet is gyengítik.

Ugyanakkor a drónok fejlesztése és gyártása mellett egyre több hangsúly lesz a jövőben a drónok elleni védelmen is, amire várhatóan hamarosan egyre jobb megoldások lesznek.

4. Hírszerzés fontossága: AI, harci szimulációk, mindenütt jelenlévő műholdak

Egy másik nagy tanulság, hogy ha valamiben megnyilvánul a 21. századi háborúk fő különbsége az előző évtizedhez képest, akkor az elsősorban nem a haditechnika fejlettsége lesz, hanem a hírszerzés és a mesterséges intelligencia fontossága. 

Oroszország nagy erőfölénnyel vágott neki ennek a háborúnak: haditechnikában, légierőben, tüzérségben és a tengeri flottában mindenképpen jóval felülmúlták az ukrán hadsereget. Emberi erőben ugyan nem voltak többségben, de a haditechnikai fölény miatt papíron sima győzelemmel számolhattak. Nem így lett, és ennek egyik oka a nyugati információs erőfölényben rejlett. Moszkva közel sem rendelkezik olyan hírszerzési kapacitásokkal, mint az Egyesült Államok és a szövetségesei. Ukrajna területét nap mint nap, élőben folyamatosan figyelik a különböző műholdak, és minden csepp információ azonnal feldolgozásra kerül és ismertté válik Kijevben.

Amíg az ukrán harci eszközök nem érték el lőtávolságban a parancsnokságokat, addig ez kevésbé volt gond. A HIMARS-ok megjelenése óta azonban a tisztikar már nincs a frontvonal közvetlen közelében, ami nyilván nem segíti az orosz hadsereg eredményességét és demoralizáló is. 

Az orosz rakéták már a kilövés pillanatában, néhány másodpercen belül észlelve vannak, és a légvédelem készültségbe jön. Ezért tud az ukrán légvédelem egyre eredményesebb lenni: kezdetben 30-40%-os hatékonysággal működött, most 70-80%-kal. Ezért Moszkva arra kényszerül, hogy még több rakétát lőjön ki, hogy kijátssza a védelmet.

Ha valaki még nem hallott az amerikai Palantir szoftverről, amelyhez szintén hozzájutott Ukrajna, érdemes utána olvasni bővebben. A rendszer a rendelkezésre álló, folyamatosan frissülő adatok (ugye a már említett hírszerzés) alapján, mesterséges intelligencia segítségével lemodellezi, hová érdemes odacsapni, mi az ellenfél leggyengébb pontja, hol lehet a legnagyobb kárt okozni. A rendszer eddig nagyon jól vizsgázott, és minden említett információs segítség együttesen megfordította az orosz harcászati túlerőt Ukrajna javára.

5. A csatákat akkor is hagyományos módon, a lövészárkokban vívják meg

Hiába telt el több mint hetven év a második világháború óta, a háború ezen aspektusa semmit nem változott. Végső soron nem a legmodernebb futurisztikus fegyverek vagy a drónok vívják meg a fő csatákat, hanem a katonák a lövészárkokban. És ezen a ponton kulcsfontosságú lesz, hogy a katona milyen tapasztalatokkal és milyen felszereléssel rendelkezik. Ahogy az is, hogy mennyire motivált.

Amelyik nem érti, miért harcol, nem lesz az. Ilyen egyszerű.

A motiváltság hiányára is van persze megoldás: a tömeg. Ha kellően sok katonát küldenek a frontra, akkor a nagy számok törvénye alapján lehet ennek eredménye. Moszkva legalábbis erre számít. A következő hónapokban valószínűleg az orosz mobilizáció újabb hullámait fogjuk látni.

6. Újabb fegyverkezési versenyek évtizede elé nézünk

Ezt az új korszakot egyes nyugati médiumok már a „Nagy globális újrafegyverkezésnek” nevezték el. Nem most indult, hanem még 2014 után, de idén pörgött fel igazán. A világ nagy ütemben fegyverkezni kezdett, és a katonai kiadások a következő években tovább növekednek majd. Huszonkilenc európai ország az elmúlt hónapokban összesen 209 milliárd eurónyi új katonai kiadási programot hirdetett.

kiderült, hogy nem jött el a világbéke; kiderült, hogy a nemzetközi szerződések nem érnek sokat, ha egy nagy államnak tervei vannak a befolyási övezetében; és kiderült az is, hogy végső soron a védelmet nem a másik fél jóindulata, vagy a nemzetközi garanciák, hanem a fegyverek garantálják.

Mindemellett a kieső lőszereket és fegyvereket pótolni kell, most pedig tíz hónap alatt évtizedekig felhalmozott készletek merültek ki. Valami hasonló fegyverkezés a 20. század két világháború közötti időszakában is megtörtént, és nem lett jó vége.

7. Ukrajna, mint egy nagy homokozó a fegyverek globális tesztjére

Most mindenki, a kisebb országoktól egészen a nagyhatalmakig figyel és tanul. Ilyen kaliberű teszt lehetőséget nem láttunk a második világháború óta.

Milyen fegyverek válnak be (lásd feljebb a drónok, hírszerzés, mesterséges intelligencia), és mi az, ami nem bizonyul hatásosnak (ebben a háborúban egyértelműen a légierő)?

A világ stratégái most éjjel-nappal elemeznek, és új irányelveket és terveket alkotnak. Abban is biztosak lehetünk, hogy az orosz-ukrán háború egy köztes lépcsőfok lehet a modern háborúk történetében, ahogy az első világháború is inkább csak megelőlegezte a második világháború hadigépezeti brutalitását.

8. Egy ország politikai akaratát még a leghevesebb szankciók sem képesek megváltoztatni, így azok eredménye továbbra is erősen vitatható

A Nyugat minden lehetséges szankciós eszközét Oroszországra zúdította az elmúlt tíz hónapban. Mostanra nagyjából kifogytunk ezekből az eszközökből, leginkább szimbolikus lépések maradtak. Nem maradt olyan szektor, amelyet nem érintették volna a nyugati szankciók, kezdve az energetikai szektorral, a kereskedelmen, technológiákon, pénzügyi szektoron át egészen az utazásig. Mindezt a globális gazdaságot meghatározó szereplők 60 százaléka részéről. 

Gazdaságilag sokkal rosszabb lesz Oroszországnak. Nekünk is. Rosszabbul fognak élni, mint eddig, ez nem kérdés.

és a szankciók Moszkvát sem fogják rákényszeríteni arra, hogy megváltoztassa a politikáját. Sőt mi több: ebben az esetben a korrekció egy politikai kudarccal is felérne, és az orosz vezetés mindent megtesz – a lehetőségeikhez mérten – hogy elérjék a céljaikat. Ha ehhez le kell építeni a könnyűipart a hadiipar javára, akkor azzal. Ha csökkenteni kell az oktatást és az egészségügyet a hadsereg javára, akkor pedig úgy. 

A Levada közvéleménykutató intézet által december közepén közzétett felmérések ráadásul arról árulkodnak, hogy Oroszországban nem csak a vezetés nem érzi meg a szankciók hatását, hanem a lakosság sem. Miközben márciusban még az orosz lakosság 53%-a aggódott a szankciók hatása miatt, 40% nem, addig novemberre a számok megfordultak: 60%-ot egyáltalán nem aggasztják a nyugati korlátozások, 39%-ot igen. Arra a kérdésre, hogy „Teremtettek-e problémát a szankciók Önnek és családjának”, csupán 18% válaszolt igennel, a válaszadók 80%-a semmilyen problémát nem tapasztalt.

9. Az orosz birodalmi ambícióknak most évtizedekig vége

A kétezres években Oroszország ismét elindult a nagyhatalmi státusz felé vezető úton, és ezt viszonylag sikeresen tették. Oroszország újra fontos globális szereplő lett, folyamatosan fejlődő gazdasággal és vonzó kilátásokkal. Ennek most vége. Az orosz gazdaság ezt a háborút legalább egy évtizedig nem fogja kiheverni, és itt nem csak a politikai és gazdasági izolációról van szó, hanem a befektetők kivonulásáról, és a megnövekedett kiadások finanszírozásáról. Fejlesztés helyett a katonaság fenntartása és a túlélés lesz a fő cél. 

Ez utóbbi abból is látszik, hogy Oroszország hagyományos szövetségesei a posztszovjet térségből is inkább kerülik a közvetlen kapcsolatokat, amennyire a lehetőségeik engedik. Közben az orosz békefenntartói próbálkozások is teljes kudarccal végződtek (Hegyi-Karabah vagy Tádzsikisztán). A szövetségesei számára Oroszország már egyre kevésbé jelent hozzáadott értéket: a kereskedelem kétoldalú fejlődését el lehet a jövőben felejteni, ahogy az orosz külföldi befektetéseket is. Biztonsági garanciákat szintúgy – Örményországot még a Moszkva által vezetett katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete sem tudta megvédeni Azerbajdzsántól, hiába folyamodtak a szervezethez hivatalos kérvénnyel. Innentől kezdve minden orosz partner levonja majd a következtetéseket, és próbál más partnerek után nézni – Közép-Ázsiában ilyen partner lehet Kína vagy Törökország, a Kaukázusban az Egyesült Államok és az Európai Unió.

Ráadásul az orosz katonai potenciál harmada odaveszett a háború eddigi tíz hónapja alatt. Ez a konzervatívabb, óvatosabb becslés, más becslések akár a potenciál 50%-áról is beszélnek. A katonai reform csődöt mondott és átszervezést igényel. A hivatásos hadsereg le van harcolva, a katonai erő gerincét most a mobilizált egységek alkotják. Minimum 10-15 évre lesz szüksége Oroszországnak a talpra álláshoz. Ez nem hasra ütésszerű szám, ez az egzakt számítások minimuma.

10. Elindult a világ blokkosodása, ami nekünk rossz hír

Az országok közötti átjárhatóság csökkent, a kereskedelem és az utazások elé áthághatatlan akadályok kerültek. Elindult a világ blokkosodása, ami semmi jóval nem kecsegtet bennünket az előttünk álló évtizedben. A folyamat nem csak fizikai akadályokban manifesztálódik, hanem a fejekben is elindult. A kulturális, tudományos és oktatási kapcsolatok drasztikus csökkenése azt eredményezi majd, hogy bizalmatlanokká válunk egymással, és sokkal kevésbé értjük majd meg egymást. A technológiai korlátozások Kína és az Egyesült Államok, valamint Oroszország és a Nyugat között azt fogják eredményezni, hogy különböző technológiai rendszerek, különböző szabványok fognak kialakulni, és nem lesz közöttük átjárás.

Ez az egész folyamat nem most indult el, hanem már a Covid-járvány évei alatt, 2020-tól kezdve, amikor a világ bezárkózott egymás elől. De 2022 adta meg a végső döfést a ‘90-es évek óta kialakult rendszer számára. Ha tíz év múlva hátranézünk majd,

Hasonló korszakban élt George Orwell is, a világ blokkokra szakadásának a kezdetén, amikor 1949-ben kiadásra került a leghíresebb könyve, az 1984.

Orwell művében három szuperhatalom – Óceánia, Eurázsia és Keletázsia – harcolt egymással a világhatalomért és a vitatott (főleg afrikai) területekért. A valóságban hidegháborús szembenállás végül több mint négy évtizedig választotta szét a világot és Európát is.

Rövid ahhoz az emberi élet, hogy ezeket a kivárjuk. Nem szeretnénk, ha Orwell látomása megismétlődne.

Nyitókép: Goya - Az ész alvása szörnyeket szül (részlet)