A kirúgott tanárok hősök, akiket hallgatag társai cserben hagynak

„A tanárok, akárcsak minden más társadalmi csoport esetében, amíg azok, akik ugyan nem boldogok, de hallgatnak, és tétlenül nézik társaik kétségbeesett küzdelmét és a retorziók miatti szenvedését, addig a hősök, kellő támogatás híján, elrettentő példává válnak a hatalom érdekeit kiszolgáló média és állami intézményrendszer kegyetlen, dehumanizáló gyakorlatának következtében. A bátor hősök ezáltal lúzerekként kerülnek bemutatásra, így keltenek tragikus példájukkal még nagyobb félelmet és apátiát. Ez a folyamat addig tart, amíg fel nem ébrednek azok, akik altatni próbálják magukat.

A csendes többség egyszerre retteg, és szégyelli magát. Ez a legrosszabb kombináció, ez okozza a rákot, és a többi súlyos betegséget, ez az önpusztító önfegyelmezés tesz százezreket rabszolgává. Mondanom sem kell, hogy az önmagát megerőszakoló előbb-utóbb mások ellenségévé válik, hiszen valahol le kell vezetni a belső feszültséget.

Az a tanár, aki a mai Magyarországon úgy tesz, mintha tucatnyi bátor társa nem is létezne, az bármennyire is gondolja ennek ellenkezőjét, hiteltelenné válik. Emberségből megbukik, és egy szolidaritásra, önmaga és közössége érdekeinek felismerésére képtelen, burokban élő, állandóan mellébeszélő, végső soron hazudozó, gyáva, jellemtelen emberré válik. Na, ő lenne a legalkalmasabb arra, hogy felnőttségre, autonómiára nevelje a gyerekeket?

Az a tanár, aki nem áll ki a kollégáiért, nem a nemzet napszámosa többé, legfeljebb a hatalom bérence, még ha ezt tagadja, és lelkében ellenálló is. Az erőszak, az embertelenség, a szellem és a polgári öntudat tudatos leépítése, a rendszerszintű cinizmus ma már olya szembetűnő, hogy azt csak a haszonélvezők és a zavarodott elméjűek tagadhatják.

A kirúgott tanárok hősök, akiket hallgatag társai – akár tetszik, akár nem – cserben hagynak. Míg, ha kiállnának mellettük, nem csak, hogy térdre kényszerítenék a hatalmat, és elérnék a követeléseiket, de a diákok számára is életre szóló példává válnának.

A polgáraikat megfélemlítő rendszerek támogatói ritkán válnak példává a jövő generációi számára, az ellenállók azonban nagy valószínűséggel bekerülnek a nemzeti tananyagba.

Ameddig még van egyáltalán nemzeti tananyag, és nem válik az állami iskolahálózat a szegény, vagy elszegényedő családok számára fenntartott rideg és igénytelen gyermekmegőrzővé.”

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd