Nos, 2018-ban magam is írtam olyat a francia-horvát vb-döntő okán, hogy: „A francia válogatott összetétele pedig azért el kell, hogy gondolkoztasson minket. A válogatottság alapja persze az állampolgárság, ami többé-kevésbé rendben is van. De mégiscsak furcsa, hogy a francia forradalommal és a felvilágosodás radikális ágával a világot „megajándékozó”, dicsőséges Franciaország válogatottjában erős kisebbségben vannak a ténylegesen franciák. Mintha az egykor nagy nemzet idegenlégiósokat bérelt volna fel, hogy a foci nevű játékot játssza helyettük. A horvátoknál viszont valóban horvátok játszottak. Ha egy válogatottban van egy-kettő más nemzetiségű, az sosem zavart. De ha látványosan más nemzetek, népek fiai fociznak egy nemzet, egy ország saját fiai (beleértve az őshonos nemzetiségeket is) helyett egy válogatottban, az mindig furcsa.” Eme fejtegetésemet máig tartom, hozzátéve, hogy ez az európai („fehér”) nemzetek közti idegenlégióskodásra is vonatkozik.
A baloldal imádja szó szerint érteni azt, hogy „fehér”, meg „fekete”, és véletlenül sem jut eszébe átvitt értelemben értelmezni,
holott nem az Egyesült Államokban élünk, hanem Közép-Európában. Errefelé elég gyakori a „fehér” nemzetek közti konfliktus is sőt. Tehát hogy melyik népet szeretjük és melyiket nem, az nem „faji” alapú.