Mégis van biológiai alapja az emberi fajoknak?

„Az emberi populációk genetikailag különböznek egymástól oly módon, hogy az megfelel a faji és etnikai identitásuknak” – állítja Charles Murray amerikai szociológus 2020-as munkájában, a Human Diversity-ben (Emberi sokszínűség), mely alcíme szerint a nemek, a faj és az osztály biológiáját tárgyalja. 

A téma iránt megnőtt érdeklődést mutatja az is, hogy itthon nemrég az MTA adott ki közleményt, deklarálva, hogy az emberiség egy faj, „hosszú idő alatt kialakult különböző rasszainak egyike sem magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, és keveredésük egyidejű az emberiség történetével”.

Miközben az emberiség egy faj, aközben a világban boldog-boldogtalan vígan használja a „faj” fogalmát, beleértve magát Ferenc pápát is. Itt persze lehet egy félreértés: az angolnak külön szava van a fajra, mint állatfajra (species) és a fajra, mint rasszra (race). A rassz kifejezés a magyarban is létezik, de inkább a fajt szoktuk használni. Tehát

van egy természettudományos jelentése; egy másmilyen, a jogban és társadalomtudományban bevett jelentése; és talán egy hétköznapi jelentése. 

A race fogalma az angolban a 16. század végén honosodott meg, ami ekkor még egy nagyjából közös kultúrájú és egy földrajzi régióból származó embereket jelölt, és meglehetősen lazán használták. Aztán a 19. században Carl Linnaeus és Johann Blumenbach előállt az ötlettel, hogy az emberiséget formálisan is osszák fel rasszokra, morfológiai jellemzők alapján. Az emberi faj (homo sapiens sapiens) rasszokra („fajokra”) osztása és a rassz jelentőségének felnagyítása a koramodernitás szellemi terméke, nem is beszélve a rasszok közötti állítólagos hierarchia felállításáról, miszerint egyes rasszok felsőbb-, mások alsóbbrendűek, mivel (gondolták akkor) csoportszinten meghatározható szellemi kapacitásaik nem egyformák. Szerepel a fogalom az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, mégpedig többesszámban; és éppenséggel az amerikai népszámlálásokban is számon tartják.

A huszadik században aztán jött a tudományos-ideológiai ellencsapás, és kialakult az az álláspont, hogy az emberi faj genetikailag olyannyira egységes, hogy nem pusztán hierarchiát nem lehet felállítani valamiféle rasszok (fajok) között, hanem maga a fogalom is értelmetlen. Ennek az elképzelésnek a  legfőbb propagátora Franz Boas (1858-1942) német-amerikai antropológus, „az amerikai antropológia atyja” volt,  aki a történelmi partikularizmus és a kulturális relativizmus követője volt. Boas követője, Ashley Montagu fogalmazott úgy, hogy „a faj korunk boszorkányüldözése” Az emberiség legveszélyesebb mítosza: A faj tévedése című kötetében.  

A huszadik század második felében ezt a felfogást kiegészítette az a meglátás is, hogy túl korán hagytuk el Afrikát ahhoz pár millió évvel ezelőtt, hogy a különféle emberi populációk közt érdemi genetikai különbségek alakuljanak ki – ennek az álláspontnak a fő képviselői a genetikus Richard Levontin és a paleontológus Stephen Jay Gould voltak. 1972-ben Levontin úgy találta,

Ezután bevett nézet lett, hogy a faj (rassz) pusztán „társadalmi konstrukció”, ami a nyugati gyarmatosítást, elnyomást és diszkriminációt volt hivatott alátámasztani, mint annak háttérideológiája, és nincs biológiai alapja. A faj maximum társadalmi valóság, mivel sokáig így gondolkodtunk az emberről.

Charles Murray kötetében a kortárs tudományos eredményeket összefoglalva azt állítja: mindebben sok igazság van, azzal a ponton azonban túl messzire megy a mai bevett álláspont, hogy a biológiai különbségekre vonatkozóan azt állítja, hogy azok teljesen jelentéktelenek, sőt értelmetlen beszélni róluk. 

Az emberi populációk ugyanis eleve már amiatt a tény miatt különböznek genetikailag egymástól némiképp, hogy külön élnek más populációktól. A földrajz tehát genetikai különbségeket teremt. Ez nem jelenti azt, hogy létezne olyasmi, mint „faji tisztaság”, és időtlen idők óta létező rasszokról, fajokról sem beszélhetünk, de ettől még vannak genetikai különbségek az emberek csoportjai közt, pusztán a különélés okán.

Az egyik legjelentősebb, genetikai sokszínűséget vizsgáló kutatás a Jun Z. Li-vezette kutatás (Human Diversity Genom Project) volt a kétezres években, amely a humán genom feltárása után vizsgálta az világ emberi populációinak klasztereit (halmazait). Liék először öt megkülönböztethető populációt találtak, amelyek kontinensenként különültek el. Aztán találtak még két külön populációt. Azaz összesen hét külön halmazt azonosítottak, amelyek nagyjából megfelelnek a köznyelvben bevett, hagyományos felosztásnak. Eszerint Afrika mindenki mástól különbözik. A „kaukázusi” faj nem ennyire lehatárolt, de különálló. A szubszaharai Afrika és Kelet-Ázsia halmaza közt semmilyen átfedés nincs, viszont a többi mind legalább részben eme kettő keveréke. Megkülönböztethető a közös genetikai gyökérről idővel leszakadt amerindiai halmaz, az óceániai halmaz (malenéziai és pápuai alhalmazzal), a közép- és dél-ázsiai halmaz, az európai halmaz és a közel-keleti halmaz (ami az európairól szakadt le). 

Európa területe többször újranépesült, és az ide érkező homo sapiens legalább kétféle itteni humanoiddal, a neandervölgyivel és a denisovannal keveredett. 2010 óta még apróbb részleteket is vizsgálnak a kutatók, és lényegében

A legtöbb népesség „genetikai előzményei képlékenyek és dinamikusak”, de ettől még létezik genetikai különbség a ami népességek között.

Minderre a „faj csak társadalmi konstrukció” elképzelésének hívei rengeteg kifogást felhoztak, például hogy a populációkon belüli különbségek nagyobbak, hogy van keveredés a populációk között, és hogy minél kisebb részleteket vizsgálunk, annál kisebbek a genetikai különbségek. Mindez igaz, ám – figyelmeztet Murray – az alaptételt nem kezdi ki. 

2002-ben a „Rosenberg-tanulmány” (Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet) – még a Li-féle kutatások előtt – arra keresett választ, hogy a halmaz-kutatások eredményei nem pusztán illúziók-e, valamiféle elhibázott módszertan és mintaválasztás eredményei. Konklúziójuk az volt, hogy a genetikai és földrajzi különbségek vizsgálata megerősítette, hogy a halmazok (klaszterek) nem pusztán valamiféle önkényes mintaválasztás eredményeként rajzolódnak ki, hanem kis, ugrásszerű, nem folyamatos (diszkontinuus) genetikai különbségek vannak a földrajzi választóvonalak két oldalán élő populációk között, összehasonlítva az ilyen választóvonalak ugyanazon oldalán élő populációkkal, amelyek hasonlatosabbak egymáshoz genetikailag. 

Murray azt írja: „ideológiai szempontból érteni vélem, hogy az ortodoxia miért szeretné, hogy a genetikai különbségek inkább folyamatosak legyenek. A földrajzi diszkontinuitások (azaz hogy a különbség ugrásszerű, nem pedig folyamatos - SzG), a folyamatos különbségekhez képest, sokkal inkább úgy hangzanak, mint a klasszikus értelemben vett fajok.” Hozzáteszi: „A genetikai távolság az európaiak és a kelet-ázsiaiak közt az alapvető összetevőkben ’nagynak’ tűnik.”

Murray konklúziója az, hogy a tudományos kutatások mai állása ezzel együtt mégsem igazolja a klasszikus értelemben vett fajok (rasszok) létét, és való igaz, hogy az sok szempontból „társadalmi konstrukció”. Viszont

Ez az, ami akkor történik, amikor egyes populációk leszakadnak egy anyapopulációról, és földrajzilag (nagyrészt) különállóak lesznek.”

Ezzel együtt az 1980-as évek óta az is kiderült – jegyzi meg a szakirodalom áttekintése után Charles Murray –, hogy bizony volt rá idő az előző párezer évben, hogy jelentős genetikai különbségek alakuljanak ki lokálisan, akár az egész emberiség Afrikából származik, akár nem: a humán genom váratlanul nagy része volt kitéve evolúciós szelekciós változásnak azóta.

Sőt, szinte minden olyan sajátosság, ami pszichológiai jellegű, betegségekkel kapcsolatos vagy a kognitív képességeinkkel kapcsolatos, a kontinentális populációk között különbségeket mutat az allél-szekvenciák (az allél a kromoszóma egy adott pontján elhelyezkedő gén variációja) vizsgálata alapján (de nem a fenotípusokban). (Az allélek segítségével vizsgálják a genotípust, ami a fenotípust kódolja). A genetikailag befolyásolt különbségeket hosszan tárgyalja Murray, mindenesetre itt most annyit jegyzünk meg, hogy genetikailag befolyásolt, hogy egyes populációk inkább milyen betegségekre hajlamosabbak, de egyes szociális és kognitív funkciókat is befolyásol a genetika. 

Murray következtetése: „a kognitív repertoárban mutatkozó etnikai különbségeket nem kell sem letagadnunk, sem félnünk tőlük. Ezek a különbségek léteznek, és bárki, aki látott már valamit a világból, tudatában van ennek. A természet és környezet keveréke? Nem ez a kérdés. A különbségek maguk tények.

Az alapok alapján kapcsolódunk egymáshoz, a különbségekkel pedig együttélünk és gyakran élvezzük őket.” Hozzáteszi: természetesen nem kezelhetjük morálisan és jogilag másként az egyéneket csak azért, mert más néphez tartoznak. 

Míg tehát a fajok 19. századi, rasszista értelemben vett fogalma nem állja meg a helyét, és sok szempontból valóban társadalmi konstrukció, ettől még nem igaz, hogy az emberiség fajszerű és etnikai csoportjai között, leginkább kontinentális alapon, ne lennének jelentős biológiai különbségek, mert vannak. Ettől még a személyközi különbségek is jelentősek, viszont természetesen semmiféle hierarchia nem állítható fel úgymond faji alapon. Egy faj vagyunk, földrajzilag  elkülönült, és így genetikailag is némileg különböző halmazokkal, és ezek a genetikai különbségek nem teljesen jelentéktelenek.