Négy-kettőre kikapott az addig bulldózerként taroló horvát válogatott a vb-döntőben a franciáktól. Igaz, hogy két meccsen tizenegyesek döntötték el a továbbjutás sorsát, de a horvátok folyamatosan hihetetlen lélekjelenléttel focizták még vereségre álláskor is kispasszos játékukat.
A horvát foci ma a legélvezetesebbek közt van. Csak tanulni lehet tőlük. A döntőben a franciák tulajdonképpen csak kivártak, nemhogy nem játszottak élvezetesen, hanem szinte sehogy sem.
A focit gólra játsszák, és vasárnap délután a horvátok négy-kettőre kikaptak. Másodlagos ugyan, de mégis igaz, hogy ennek ellenére ők érdemelték volna meg játékuk alapján a győzelmet, a franciák nem sokat tettek ezért a vb-aranyért, még két gólt is tulajdonképpen ajándékba kaptak.
A foci játék, de mindig is tükrözte a politikai szembenállásokat, szimpátiákat. Sosem lesz l'art pour l'art játék, mindig túlmutat önmagán, akárcsak az olimpia. Ezért aztán a foci kapcsán helye van egyéb megfontolásoknak is.
A francia válogatott összetétele pedig azért el kell, hogy gondolkoztasson minket. A válogatottság alapja persze az állampolgárság, ami többé-kevésbé rendben is van. De mégiscsak furcsa, hogy a francia forradalommal és a felvilágosodás radikális ágával a világot „megajándékozó”, dicsőséges Franciaország válogatottjában erős kisebbségben vannak a ténylegesen franciák. Mintha az egykor nagy nemzet idegenlégiósokat bérelt volna fel, hogy a foci nevű játékot játssza helyettük. A horvátoknál viszont valóban horvátok játszottak.