Divat lett időről-időre felháborodni és tiltakozni a történelmi Magyarország körvonalait ábrázoló alakzatok felbukkanása kapcsán, pláne akkor, ha az Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos.
Ilyenkor a baloldali, globalista média azon örömködik, hogy aki ilyen szimbólumokat használ, az kiírja magát a civilizált, európai politikusok sorából. Ők azok, akik büszkén vállalják, hogy számukra a népszerű futballhimnusz, a Nélküled nem jelent semmit, és dafke akkor sem állnak fel az eléneklésekor, ha körülöttük mindenki azt is teszi.
Egyes szomszédos országok viselkedése is érthetetlen.
Ahelyett, hogy annak örülnének, hogy „jó pillanatban voltak jó helyen”, és Trianonban ölükbe hullott valami olyan, amire korábban nem is számíthattak, állandóan érzékenykednek. Mintha őket frusztrálná és bántaná, ezért felemlegetni sem szabad, hogy színtiszta magyarlakta területeket is hozzájuk csatoltak lelketlen nagyhatalmi döntések. Mintha azt várnák el, hogy mi már erre ne is emlékezzünk, tegyünk úgy, hogy nem is tudunk róla.
Csak reméljük, hogy az nem lesz előbb utóbb elvárás, hogy örüljünk is annak, ami száz évvel ezelőtt történt. Miközben kikérik maguknak, a történelmi Magyarországot ábrázoló futballdrukker sálat, vagy irodai földgömböt, ők minden további nélkül emlegethetik a történelmi nagy országaikat, használhatnak történelmi térképeket, vagy rúghatnak bele a magyarokba a Turul-emlékmű brutális eltávolításán keresztül.
Mindenkinek tudomásul kell venni, hogy ma a közép-európai népek békés együttműködésének és nem a revíziós törekvéseknek az idejét éljük.
Az elmúlt évtizedekben Magyarországnál senki nem tett többet a térség felemeléséért és azért, hogy az itt élő népek között a párbeszéd és együttműködés légköre valósuljon meg.
Most is mi vagyunk az egyetlenek, akik szomszédunk, Ukrajna esetében a békéről beszélünk. Azonban a tartós, őszinte együttműködés csak a múltunkkal való szembenézés talaján jöhet létre. Engedtessék meg nekünk, hogy ha úgy akarjuk, fájjon nekünk az igazságtalanság, ami velünk megtörtént. Egyébként az utóbbi időben mi magyarok abba az irányba mozdultunk el, hogy ha nehezen is, de feldolgoztuk a veszteségeinket. Olyan világot szeretnénk teremteni, ahol nem számítanak az országhatárok, megtanultunk a határok feletti nemzetegyesítésben gondolkodni. Számunkra olyan módon első a nemzeti érdek, hogy közben senki ellen nem vagyunk, sőt, mindenkivel törekszünk az együttműködésre.