Rázuhant egy panelház Szent István királyra, de azért köszöni szépen, jól van

.Szent István királyunk rátekintett vala az aranyló búzamezőkre, aranyló koronával a fején, aranyalmával, arany jogarral a kezében, és hallgatá a pacsirták énekét (énekelgete ott sok más csodás madár is, mint egy szép mesében kell), s ez jó vala. A lankák, a rétek, az erdők, a kék ég, a nyár, a népek (tegyük fel) szintén jók valának (Koppány ekkorra már rég meghala – csak mondom). Azután elfogyasztá királyi lakomáját (Szent István királyunk): tönkölylepényt vadvirágmézvel, és ez is jó vala. Megmosá orczáját s kezeit, majd a királyi mosdóvizet az árokba löttyinté, oda, ahol majdan, egy lézeres secret party-n, egy hírös dj nyomatá a zdupp-zduppot a népnek. Egy jó magyar ember (Pityipalkó) ivott vala (háromszor hét akóval, de ki számolja), lenyomtatá némi spanglikkal, majd

Mennyek királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.

Aztán hajnalra, az első rigófüttyre önmagához (ki máshoz?) tére (Pityipalkó), és elbotorkála vala az édesanyja szoknyájáig. Édes fiam, ugorj le kenyérért (ezt a konyhában esdeklé, a mikrohullámú sütő előtt térdelvén a mama, valamikori nagy csaták helyszínén, de ki tudhatta ezt a panelből, ugye). Hát, mama, aludnom kell, mamma, nem látod, egész éjjel güriztem mint állat. Hajjaj, méhemnek édes gyümölcse, akkor készítek neked korhelylevest, aranyborjam. Korhelylevest, jó búzakenyérvel.

Majd délben zuhanyzok, most nem lehet, sok jut nekem (motyogás). És zuhanyzott vala alvások után, tényleg, és a mosdóvíz a törött szennyvízcsatornából szent államalapítónk gyermekkori tanulmányainak színhelyére folyott (mikor még a gyermekkirály csak sejté, mivé lészend, és építgete-építgete nagy komolyan apátságot s miegymást homokból, meg latinul íra-olvasa, ha igaz), és senki, de senki se tudta meg ezt a vizeset, pedig nagy dolog volt,  nagyobb, mint mondjuk az idei népművészeti vásár, de senki se tudott vala erről, mondom. Míg aludott (Pityipalkó), Szűz Máriácska a karjában ringatgatta, és Szent István királyunk adott vala jó tanácsot neki, úgy amint annakidéjén az ifjú Imrének ada, szeretetből, hogy vigyázkodjék ezekután a rossztól, s leend jóvá, de mire felébrede (Pityipalkó), elfelejté vala az intelmeket s a ringatást (+ a passwordot a mihez is).

Mama, nem emlékszem, álom vala, úgylehet, na add elő a prosciutto crudo-s szendvicsemet, de izibe. Tudod, hogy a fehér kenyér nem trendi manapság, csak némi irodalmi utánérzés miatt nem szokál vala rá a teljes kiőrlésű rozsra, mama. Na, mindegy, igen, konfitált kacsát is, meg libasültet. Nem, nem a Sándorral valék a tegnap (műszakban), hanem az Attilával – hazudta (a műszakot) (Pityipalkó). Egy kicsit abból a kaviáros izéből is, elvégre innapra ébredénk. Háromszor hét liter tejet is megivánd ezután (Pityipalkó). Jól vagyon, immár. Én léptem. Sürgős, igen.

Ha egyáltalán. Az élet hosszú. És aranyból vagyon (aranyból: vagyon! nagyon jó!). Addig süss (francia krémeseket). És elindula (világgá) (Pityipalkó).És menvén a gyalogátkelő mellett öt méterrel, nem tudá (sem ő, se más), hogy szent királyunk lába nyomán lépkede, s felhívá ájfonról a csajt, akit a minap így meg úgy, és meghívá vala egy szójaláttéra. (Előtte találkoza a vasorrú bábával is, nem fontos). És jöve a csajszi, ringó léptekkel, és a haja arany, és csillogott vala, mint a vadvirágméz, és a homloka illata s formája mint a jó cipó. És akkor (Pityipalkónak) egyszeriben szinte-szinte eszébe juta a ringatás, az intelmek, és majdnem a mama is, ahogy süt. Egy napfényes teraszon  ettenek a szójaláttéhoz brióst is –  fogyasztottak vala, ahogy ekkoriban mondák (pedig nem ettől fogyának a jó magyarok), csengő forintokat pengetének érte, de mindegy (közben pengetének vala némi romantikusat a Petőfi rádióban is –  mellékszál.) A briós morzsáit felcsipegeté egy közönséges házi veréb (passer domesticus). Ez éppen ott történt, ahol koronázatták Szent István kerált.

(Később egy márkabolt kirakatüvegének tükröződésében nézték vala végig a naplementét, s mint egy szép mesében, a mama közben kenyeret meg egyebeket sütött odahaza (Pityipalkónak). Így tele az ünnepnek napja. A tűzijáték elmarada, Szent István királyunk hümmögött vala egy sort odafenn (hogy egyetértőleg vagy mérgiben-e, jövő ilyenkorig se tudánk meg). A Szűzanya közbenjárására a Jóságos Isten ada  mindeneknek még egy kicsit időből (a búzaföldeknek, pacsirtáknak, verebeknek, pékeknek, és úgy en bloc: az embereknek (+Pityipalkónak). Hogy majd jövőre. Vagy holnap. Esetleg majd. Ha egyáltalán.)

Addig is leend új kenyér (+ franciakrémesek).

(Nyitókép: R.J.)