„Ha nem jársz templomba, ne nevezd magad kereszténynek!” – a népszámlálás körüli kavarásokról

Sajátos egybeesésnek lehetünk megint tanúi; akár becézhetnénk kettős mércének is. Zajlik ugye egyfelől a népszámlálás, melynek alkalmából ateisták és magukat kereszténynek valló ellenzékiek egymásra licitálva igyekeznek meggyőzni a polgárt: ne valld magad kereszténynek, már csak azért se, mert

vagy egyszerűen gondjaid akadnak valamely parancsolat megtartásával, akkor színtiszta önbecsapás hívőként identifikálnod magad, azt sugallva, hogy akár csak nyomokban is fontos számodra bármiféle kétezer éves érték – magyarázzák a szakavatott ateista ítészek és a katolikusságukra előszeretettel hivatkozó templomkerülők.

Másfelől örömhírként érkezik a brit LMBT-lobbi által megrendelt felmérésen alapuló „Szivárványjelentés” eredménye: „a növekvő társadalmi elfogadottságnak köszönhetően” egyre többen vallják magukat bi-, pán-, illetve aszexuálisnak az Egyesült Királyságban, de olyannyira, hogy a 16–26 éveseknek már 19 százaléka sorolja magát ezekbe a halmazokba. A felvilágosult Kanada népszámlálásán pedig a fiatalok háromszor–hétszer akkora arányban mondták magukat transzneműeknek vagy nembinárisoknak, mint az idősebbek, így immár a kanadaiak kettő ezreléke tartozik ezekbe a kategóriákba (hurrá, mindeközben egy friss és reprezentatív kanadai tanulmány szerint – társadalmi elfogadottság ide vagy oda – a transznemű serdülők esetében az öngyilkossági kísérletek kockázata közel nyolcszoros).

Persze önmagában túl nagy hírértéke nincs annak, hogy gyökerekkel rendelkező kultúrkeresztény rossz, fogyasztásba menekülő queer jó – mégis volna itt néhány érdekesség.

Már eleve nem túl logikus, hogy miközben az aszexuálisok „A” betűként az LMBTQIA+ „közösség” oszlopos tagjainak tekintendők,

a cenzus során. Ha az aszexualitás nemi irányultság, akkor az ateizmus is lehet vallási kategória, sajnos.

De még szembetűnőbb, hogy miközben az ateisták azzal a dezinformációval kampányolnak, hogy aki nem jár templomba, az teljesen hibásan minősíti magát katolikusnak, és „csak azért, mert megkereszteltek, nem vagy keresztény” (de, de, bizony, a keresztség jelét „semmiféle bűn ki nem törölheti”), a nemi identitások esetében nincs jele efféle fundamentalista szigornak. Ha a 16 éves brit fiatal LMBTQIA+-nak vallja magát egy anonim kérdőívben, akkor ő bizony megkérdőjelezhetetlenül az, és jaj annak, aki felveti: „attól, hogy még soha nem bocsátkoztál egyéjszakás kalandokba, nem feltétlenül minősülsz aszexuálisnak”, illetve „csak azért, mert pillanatnyilag rajongsz egy amerikai queer énekesért, nem vagy ám omniszexuális” (lám, ma is tanultunk egy szót; mindenesetre aki azt hinné, hogy az omni- és a pán- ugyanaz, csúnyán téved: a másik fél neme a pánszexuális számára indifferens, míg az omniszexuális számára mindegy. Nagyobb összeget ugyan nem tennék arra, hogy a brit fiatalok ezt a distinkciót mérlegelve határozzák meg magukat sokkal inkább pánként mint omniként, nem pedig azért, mert a pán- ismerősebb a Netflixről, de távol álljon tőlem, hogy egy liberális ateistához hasonlóan kétségbe vonjam mások identitásának megalapozottságát).

Különös továbbá, hogy miközben az Egyesült Királyság lakosságának még a „Szivárványjelentés” szerint is kevesebb mint 1 százaléka transznemű vagy nembináris, az Ipsos által megkérdezettek 35 százaléka találkozott már személyesen transzneművel, sőt, 9 százalékuk (a Z generációs válaszadóknak pedig egyenesen 14 százaléka) állítja, hogy konkrétan van is transznemű barátja vagy családtagja.

Ez ám a láthatóság és a marketing: mintha Magyarországon, ahol a népesség nagyjából egy százaléka jár hétközben is templomba, minden hetedik fiatal arról számolna be, hogy van a családjában vagy a baráti körében napi miselátogató.

Ezen a ponton akár vakargathatnánk is a fejünket: amennyiben a transznemű elvileg attól transznemű, hogy nemet váltott és most már gondolni sem szabad arra, hogy valaha más volt a névmása, akkor hogyan létezhet, hogy a lakosság ekkora hányada tisztán és egyértelműen tudni véli, találkozott már olyannal, aki korábban más nemű volt?

A gyakorló keresztény számára mégis előremutatóbbnak tűnik egy kósza lelkiismeret-vizsgálat:

Amíg ugyanis még az sem evidens egynémely hívő számára, hogy amikor egy népszámláláson fakultatíve, a négy fal között meg lehet vallani hitünket, akkor nem sunnyogjuk el a dolgot, addig nemigen van csodálkozni való azon, ha lassanként már a transzneműek is láthatóbbá válnak Európában. Egy szilárd LMBTQIA+ identitású megkérdezett egyetlen felmérésben sem fogja mérlegelni, hogy hm, inkább vallom magam heteroszexuálisnak, nehogy a mindenkori kormány védeni akarja a közösségemet.

Aki szerint pedig a válsághegyek közepette ilyesmiken merengeni színtiszta terelés, az szóljon sürgősen Tordai Bencének, Szabó Tímeának, Orosz Annának és a külföldi mintára frissen megalakult LMBTQ-ügyi parlamenti csoportosulás összes többi jeles tagjának is, hogy az aszexuális emberek „társadalmi elfogadásának elősegítése” és a „nemzetközi LMBTQ jogokkal foglalkozó nemzeti parlamenti LMBTQ jogokkal foglalkozó csoportokkal” való kapcsolattartás (sic!) nem tartozik a magyar ellenzék legégetőbb száz tennivalója közé.

Fotó: MTI