Hodász fohásza

„Nem vagyunk ehhez hozzászokva – mármint ahhoz, hogy a pap kér tőlünk imát, magáért. Az uralkodó közfelfogás szerint azért tartjuk, hogy ő imádkozzon értünk; hogy az egész élete ima legyen; hogy ő legyen a közbenjáró, a közvetítő. Mindezzel együtt az egyház (a kifejezést helyesen használva, tehát egyháznak tekintve minden igaz embert, aki hisz, és megtartja a parancsolatokat) egyik legőszintébb, legfontosabb megnyilvánulása volt, amikor Hodász András kiírta az Instagramra az imakérést.

Talán egyetlen módon lehetett volna őszintébb – ha azt írja: »imádkozzatok értünk«. Ez a krízis ugyanis elsődlegesen nem az ő válsága – mint ahogy azon pedagógusok meghasonlása sem kizárólag személyes tragédia, akik hosszas vívódás árán, a hivatás föladásának fájdalmával elhagyják a pályát. Bajban vannak az iskolák, kevesen jelentkeznek tanárnak, kontraszelektált és motiválatlan a pedagógus-társadalom, nyilvánvalóan alkalmatlanok is katedrát kapnak, a politika elvárásai ütköznek a szakma szabályaival, a társadalom érdekeivel és a belső értékekkel?

Amennyiben ez az oktatásügyre igaz, hát Hodász anyaszentegyházára, a katolikus egyházra sokszorosan érvényes. Ő ugyanis, onnan nézve, hogy mire lenne igénye a híveknek, pontosan a megfelelő ember (kellően karizmatikus és szuggesztív, van empátiája és önkontrollja, nem hiányzik belőle a problémaérzékenység), csak éppen nem a megfelelő helyen, és végképp nem a megfelelő időben. Az Egyháznak – értve ezalatt a hazai katolikus hierarchiát – most nála sokkal opportunistább, simulékonyabb, tekintélytisztelőbb és konformistább figurákra van szüksége. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ezek az opportunista, simulékony, tekintélytisztelő, konformista figurák maradnak, a Hodász András-féléket viszont, ha valamilyen csoda folytán odakerülnek, jó eséllyel kiveti magából a szervezet.”

Nyitókép: Képernyőfotó