„Két Donald túl sok a politikában” – Donald Tusknak üzent a volt miniszterhelyettes
A Magyarországon politikai menedékjogot kapott Marcin Romanowski világosan fogalmazott.
Lokális kivétel a globális összeomlásban – annyiban, hogy mi összeomlunk, ők meg nem.
„Hülye kérdés, mondhatnánk arra, amit a címben kérdezek, hiszen mint azt legutóbb is kifejtettem, tizenkét – harminckét, kinek-kinek ízlése szerint – tűrjük, és tűrtük előtte is harmincháromig, meg hát az előtt is. Néha nem tűrjük, és robban, akkor vagy jönnek az orosz lovasrohamok/tankok, vagy nem jönnek, aztán annyi.
Most pedig nem csak tűrjük, nem erőlteti ránk senki ezt a dolgot. Tapsolunk neki! Április harmadikán hárommillió ember szavazott boldogan s dalolva Orbán Viktorra és a Fideszre.
Nem mintha olyan óriási esélyekkel kecsegtetett volna, ha Márki-Zay Péterre és az ellenzéki összefogásra szavazunk, mégis: rögzítsük a tényt. Annak ellenére szavazott hárommillió választó a Fideszre, hogy csak egy kis odafigyeléssel is világos, hogy hazudnak kicsiben és nagyban, hazudnak helyben és országosan, vagy ha nem hazudnak, hát megfutamodnak a valódi viták és valódi kérdések elől, tét nélküli áltémákkal, gumicsontokkal, bolhából felfújt identitáspolitikai és fasisztoid jellegű pánik- és gyűlöletkeltéssel terelik, terelik örökké a témát.
Eközben a baloldal által elfuserált nullás évek után pontosan ugyanúgy elfuserálták a tizes éveket is. Hiába az óriási felhatalmazás, hiába a globális kapitalizmus egyik legsúlyosabb válsága utáni gazdasági konjunktúra, pénz- és hitelbőség, az EU-s pénzeső: nem fektettek az egészségügybe, az oktatásba, az energiahatékonyságba, a mélyszegénység felszámolására, a cigányság integrációjába, a hazai, valódi értéket teremtő vállalkozásokba. Nem fektettek gyakorlatilag semmibe, aminek hosszú távon értelme lenne.”
Nyitókép: MTI