Nemzeti válasz

„Azon tűnődöm, ehhez az Európai Unióhoz csatlakoztunk-e.Mert hát az alapító mítosz szerint az unió itt, Európában a szabadság hazája. Olyannyira, hogy már nincs határ, akár Bécsben is nyithatok cukrászdát, de tudják mit, saját tőzsdepalotát is. Arról nem beszélve, hogy az Euró­pai Unió a közös értékek valóságos Mekkája: itt van például a szabadság, aztán az egyenlőség és persze a jó öreg testvériség. A kínálat pompás, nem csoda, hogy saját európaiságunkra gondolva magyarként szavaztunk a belépésre (én mondjuk nem, de ezt most hagyjuk).

Aztán teltek az évek, és ma, 2022-ben egyre több aggasztó részlet derül ki az unióról.Például az, hogy a nyugati szellem fő alkotóelemét, a kereszténységet valamiért nem óhajtják közös értéknek vallani. Nem világos továbbá, miért basáskodik az Európai Bizottság az összes uniós testület felett, mintha valami választott szuperkormány volna, holott nem az. És végül a legfájdalmasabb: sajnos nekem személy szerint ma sincs cukrászdám Bécsben, halkan teszem hozzá, Piripócson sem, olyan nagyon tehát nem vigadoznék a hallatlan meggazdagodás lehetőségén.

Most valahol valakik kitalálták – majd a bizottsági elnökkel elmondatták –, hogy az uniós tagországok kötelezően csökkentsék tizenöt százalékkal a gázfogyasztásukat. Minden uniós joggal bíbelődő diák ismeri a leckét: itt az úgynevezett szubszidiaritás, vagyis a csodás jogelv, amely szerint mindent a maga szintjén, a polgárokhoz legközelebb kell intézni, mert így szabad, egyenlő és testvéries a világ. Ezúttal azonban lomtárba vettetett az észszerűség. Ha ugyanis pénzről van szó, nincs szubszidiaritás, nincs saját hatáskör, nincs nemzeti válasz. Ilyenkor jön a bizottság, megmondja, mi az ábra, és vagy engedelmeskedsz, vagy rólad okádnak évekig a világlapok, rólad hazudoznak vég nélkül a nyugati közvéleménynek. A szubszidiaritás helyett bizottsági ukáz jogelv még nem része az uniós jognak, de hadd vessem fel szerényen, mégis helyet kellene szorítani a tananyagban, hogy valami elrettentő igazság is bekerüljön a cukrászdás mesedélutánba.

Egyszerűsítsük le, mert muszáj, az ügyet: az Európai Unió azért harcol, ugye, hogy az oroszok ne beszéljenek bele politikai, gazdasági, életvezetési ügyeinkbe. Helyes. Na, most ha a tagállamok fogyasztásába vagy a gáztárolók üzemeltetésébe belegázol az Európai Bizottság, vajon mennyiben kevésbé szuverenitásellenesek, mint a moszkvai mesterkedők? Segítek: semennyire, hajszálpontosan ugyanolyan határsértők. Ezen a ponton az ember kétségei csak sokasodnak, és a mostani válságon túl halványan felidézi magában az indulást, amelyről a bevezetőben írtunk. Hogy tudniillik milyen és melyik Európai Unióhoz csatlakoztunk? Egészen biztosan nem ahhoz, amelyik parancsuralmi előírásokkal üzemeltetné tagországainak életét, és miközben nem pusztán aggasztóan lemaradt a globális versenyfutásban, láthatóan sem politikai, sem erkölcsi válaszai nincsenek a mostani válsághelyzetben. Mi a nagysághoz igyekeztünk kötni magunkat, mert nagyságra vágytunk.”

Nyitófotó: Facebook