„Ültünk töri órán, a kommunizmusban és azt hallgattuk, hogy azért lett holokauszt, mert hagytuk. Nem figyeltünk oda, a kis Hitlerek köztünk élnek és holnaptól megismétlődhet.
Aztán ezt hallgattam tovább a rendszerváltás után, olvastam az újságokban és mondta tegnap is egy barátom.
Tudod ki mondott ilyet? Teszik fel naponta a költői kérdést. Hitler és Sztálin és diktatúra van.
Sokat foglalkozom áldozatokkal és fontos az igazság kimondása, az igazságtalanság, ami velük történt, annak a kimondása, a bűnösök megnevezése, de a szorongás fenntartása bűn.
Az áldozatiság kultúrájában élünk. Soroljuk a mi, a szüleink és a nagyszüleink megélt fájdalmait. Soroljuk, én is sorolom, de nem azért, hogy újraéljük a fájdalmat, hanem, hogy le tudjuk zárni. Nem azért, hogy rettegjünk, hanem, hogy letehessük a múltat és elkezdjük a jövőt!
A múltam nem én vagyok, nincs örökölt sors.
És nem, nem hasonlít senki se Hitlerre, se Sztálinra és nincs diktatúra. Az a múlt volt.
Nem fog megismétlődni, nem kell rettegni, ha letettük, jöhet a jövő, a maga bajaival, szépségével és nem a múlt borzalmaival vagy a jövőtől való rettegéssel.
Azért ma kisütött a nap, kezdődik a vakáció, megölelhetjük egymást és se a múlt tragédiái, se a jövő apokalipszisa nem ér annyit, hogy ne éljünk boldogan ma, hanem rettegjünk a tegnaptól, vagy a holnaptól!”
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay