Amikor elégedetlenség van, akkor pedig mindig akad pár a kommunistákból, ha már békeidőben képtelenek a hatalmat átvenni.
»A magyarországi baloldal pont olyan pátoszos üzenetben beszél erről az utolsó rasszista kommunistáról, mint Márki-Zayról a kampány első heteiben. Mandela emléke megváltói magasságokba tör, pedig aligha méltó rá. De vegyük is végig, hogy miért kellene őt „ünnepelnünk” a baloldal szerint.
Nelson Mandela egyáltalán nem a »megbékélés, szeretet, együttélés« megtestesítője, hiába állítják róla most a hazánkba delegált ügynökportálok skriblerei.
Menjünk szépen sorban, hiszen politikai fejlődésének útja meglehetősen egyenes, de az egyéni történetének megértéséhez mindenképp ismernünk kell országának történelmét vagy legalábbis annak egy részét is.
Amikor az első telepesek megérkeztek Dél-Afrika partjaihoz, egy veszélyes, vad és lakatlan vidéket találtak. Egyetlenegy bennszülött sem élt még csak a környéken sem, legközelebb valahol a mai Zimbabwe és Mozambik területén volt nagyobb számú helyi erő, a zuluk. Ők később elindultak a búr telepesek felé, akik aztán a technikai fölényüknek köszönhetően sikeresen visszaverték a hódító törzseket.
A földdarab sorsa a későbbiekben is viszontagságokkal teli volt, itt létesültek ugyanis az első koncentrációs táborok. Faji alapon? Persze! Az angolok vitték a búrokat. (Egy holland–angol meccsen vajh’ miért térdelnek?)
Na de menjünk tovább. Az ország újonnan érkezett fehér népességének java tehát belakta az addig háborítatlan territóriumot, és néha bunyóztak egyet a zulukkal északkeleten. De utóbbiak azért lassacskán betelepültek az ország határain belülre is.
A 20. században aztán jött az apartheid, ami természetesen nem megoldás semmire, ráadásul ahogy a búrok csinálták, az még nevetséges is volt: nézték, hogy megmarad-e a ceruza a hajban, mert ha igen, akkor az illető néger (ha esetleg ez nem látszott volna más szembeötlő tulajdonságán). Jogfosztva élt tehát a fekete kisebbség, amiből érthető okokból elegük lett.
Amikor elégedetlenség van, akkor pedig mindig akad pár a kommunistákból, ha már békeidőben képtelenek a hatalmat átvenni.
Itt jön a képbe az agitátor Mandela. 1955-ben már részt vett az ANC szegregáció elleni népi kongresszusán, ahol ott volt a »demokratikus« szervezetek színe-java! Mivel a dél-afrikai kormány úgy ítélte meg, hogy ezek kommunista forradalmat akarnak, le is tartóztatta a vezetőiket.
Wikipédián senki ne keressen valós referenciát erről, mert ott csupán annyit írnak jótékonyan, hogy Mandela a ’60-as években utazgatott, pénzt gyűjtött, szeretetet hirdetett, aminek a végén a csúnya gonosz fehér kormány letartóztatta »mondvacsinált« indokokkal, terrorizmus vádjával.«
Nyitókép: MTI/EPA/Nic Bothma
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Dél-Afrikában a világon az egyik legmagasabb a gyilkossági ráta.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
