Ukránokról, magyarokról

A Verbőcről Salánkra vezető régi utat ugyanúgy jobb elkerülni, mint a Tiszaújlaktól Beregszászig vezető út bármelyik szakaszát. Ha már az ember errefelé vetődött, kár a kátyúk kerülésével próbálkozni: 

Jobban jár az ember, ha Salánkra Puskinón keresztül próbálkozik. A rövid, de frissen aszfaltozott úton lépten-nyomon leszorítják ugyan a kárpátaljaiak rozzantabb, öreg autóit a kelet-ukrajnai menekültek flancos nyugati gépcsodái, volánjuknál kigyúrt, fiatal menekült férfiakkal. Jobb időben lehúzódni előlük, de így is előbb ér át az ember a szomszéd faluba, mint a rövidebb régi úton – a fodrásznő ezekben a nehéz időkben helybe megy a ritka kuncsaftokért.

A ruszinokkal benépesített Puskinót az egykori –18 évig itt regnáló – csehszlovák állam szándékosan helyezte az ősi magyar falvak közé, csak orosz neve származik a szovjet időkből. Egyúttal az új, nyílegyenes úttal, az aranyozott tetejű új pravoszláv templommal üzenetet is küldtek a magyar falvak népének.

Itt van szemétszállítás, postaszolgálat, nem úgy, mint a magyaroknál. Azok úgy élnek, mint a disznók. Még a világhírű Tarasz Sevcsenko csodálatos nyelvét sem ismerik. Gagyognak érthetetlen ázsiai nyelvükön és mutogatják Móricz Zsigmond tiszacsécsei nádfedeles szülőházát. A magyar falvak lakói ettől még szeretettel fogadják a háborús övezetek menekültjeit, akik közül a legtöbben mégiscsak elárvult asszonyok és gyerekek.

Nem jó egy önmagát felfedező nemzetben rekedt kisebbség sorsa. Valószínűleg nem lehetett sokkal jobb provanszálnak vagy bretonnak lenni Franciaországban, vagy wales-inek lenni Britanniában a 18., szlováknak, románnak lenni a 19. századi Magyarországon. Persze nem volt sokkal jobb szegény franciának, angolnak vagy magyarnak lenni sem.

Kivéve a jó érzést, hogy az ember mégis feljebb van, mint ezek a helyi nyelveken vartyogó kisebbségek. 

Az ukrajnai oroszokkal más a helyzet. Az ukránok egy része otthon is oroszul beszél, és ha vallásos, pravoszláv templomban ugyanazt az ószláv misét hallgatja. Régebben azt hitték magukról, hogy ruszinok, huculok, tatárok és kozákok. Külföldön járva meg, hogy ne kelljen sokat magyarázkodniuk, orosznak mondták magukat.

Akkor ébredtek rá igazán, hogy nem lehetnek valódi oroszok, amikor Sztálin elvtárs hagyta, hogy tízmillónyian haljanak éhen a világ legnagyobb búzatermő területein. Az Ukrajnán áthaladó vonatokon akkoriban lehúzták a redőnyöket, hogy ne lehessen látni a pályaudvarokon kolduló gyerek- és asszony-csontvázakat. Aztán a Szovjetunióban újrahasznosított Kun Béla elvtárs vezetésével elűzték a krími tatárokat és kivégezték a legmakacsabb hatvanezret. Lemberg börtöneiben lemészárolták az ukrán nacionalistákat.

Tömegesen álltak az SS soraiba. Bandera vezetésével szívesen vettek részt a lengyelellenes harcokban, visszavágtak a szovjet komisszároknak, és benne voltak a pogromokban is. Volt egymással elszámolni valójuk. A magyarokkal még legkevésbé.

Persze Hitler is csalódást okozott. Nem akart ukrán nemzetet. Mit tehettek? Ha nem voltak már az SS-ben, beálltak a Vörös Hadseregbe, és az oroszokkal együtt űzték a megszállókat egészen Berlinig. Talán a hősiességüket elismerve csatolta Hruscsov elvtárs, a korábbi ukrajnai első titkár a Krímet Ukrajnához. Ukránok persze ekkor már alig éltek arrafelé. Banderát Hruscsov idején gyilkolta meg Münchenben a szovjet titkosszolgálat.

Nehéz volt elfogadni, hogy nem örülnek velük a lengyelek, oroszok, románok, zsidók és magyarok – együtt vagy nyolcmilliónyian. 

Elzász vagy Skócia. A Csallóköz és a Vajdaság. A határok mentén sok milliónyian, akiket múltjuk és nyelvük a szomszéd országhoz köt. A városi nép hamar megtanulja az új államnyelveket. Elfelejtik Strassburgban a németet, Kismartonban a magyart és Lembergben a jiddist. A falvakat lakó, határ menti, anyanyelvüket fel nem adó néptöredékekre gyanakodva tekintenek a nemzetállamok. Ha nem sikerül őket kitelepíteni, mint a németeket a Szudéta-vidékről vagy a magyarok nagy részét a Felvidékről, akkor csak ez marad: éreztetni velük, hogy ez már nem a ti hazátok! Ukrajnában beszélj ukránul! Az itteni magyarok az előző ezer évben Magyarországon, azóta hol Csehszlovákiában, hol pedig a dicső Szovjetunióban éltek. Harminc éve Ukrajnában. Beszélj, csehszlovákul, magyarul, szovjetül és ukránul! 

Külső hatalmak csak ritkán keverednek bele ezekbe a szomszédcsörtékbe. Nincsen errefelé sem földgáz, sem kőolaj. Ha vezetékeket nem számítjuk. Nincs elv, hogy hol ismerünk el történelmi határokat, és mikor vagyunk figyelemmel az etnikai választóvonalakra. A franciák történelmük legtágabb határai között utálják a föderalizmus gondolatát is, a csehek történelmi határaik között élnek, a szerbek, horvátok etnikai határokat kaptak, a magyarok meg olyat, amilyen jutott nekik.

Az ukránokat megérthetjük, mert tudjuk milyen, amikor egy nemzetnek nincsen jó választása. Az ukránok mellett állunk, mert megtámadták őket. Mindig az agresszorral szemben kell állnunk, az áldozatok oldalán.

De kérem, az igazságot ne keverjük már bele!

Nyitófotó: Földházi Árpád