A társadalom egy bántalmazott nő

„Mivel a rendszer, amelyben hosszú évek óta élünk, rendkívül abuzív, a magyar társadalom olyan, mint egy bántalmazott nő. Kizsákmányolták, megtörték, a végtelenségig összezavarták. 

Pedig kezdetben elhitte, hogy ez egy nagy szerelem. Jött egy huszonhat éves fiatalember, elbűvölő volt, és lehengerlő dolgokat mondott (»Ruszkik, haza!«). Ha rögtön olyannak ismerjük meg, mint amilyen ma, ha alapból így indított volna, szóba sem állunk vele. De nem, eleinte nem ilyen volt, nem tűnt ilyennek, módszeresen hálózta be az áldozatát, egy egész országot.

Sorozatos manipulációkkal, lépésről lépésre növelte a hatalmát, és igyekezett az uralma alá vonni mindent, ami erőt, magabiztosságot, védelmet adhatott volna (bíróságokat, egyetemeket, civil szervezeteket, független sajtót). Fokozatosan kiszorította a nőt a munka világából, magához vont minden pénzt, hogy anyagi függést alakítson ki. Állandóan azt duruzsolta, hogy ők ketten egyek (kormány egyenlő magyarok), és a másik csak vele lehet boldog, egyszerűen nincs más alternatíva (a többi férfi vagy ártani akar, vagy alkalmatlan lúzer). Elhitette vele, hogy a világ fenyegető hely, ahol folyton veszély leselkedik ránk (Brüsszel!, Soros!, Gyurcsány!, migránsok!, transzneműek!), ami ellen kizárólag ő, a bántalmazó nyújthat biztonságot. (...)

Tegnap este óta arra gondolok, bár részem lenne egy olyan választásban, amelynek alig van tétje. Amikor nem érzem úgy, hogy az egész jövőm azon áll vagy bukik, mi lesz a döntés. Ez az eredmény óriási krízis.

Nem tudom, hogyan tovább, lehet-e valaha saját családom itt, élhetek-e biztonságban ebben az országban. Méltósággal. Most képtelen vagyok többet felfogni ebből. Nagyon fáradt vagyok.”