Nézi a vörös kokárdát, és nem hisz a szemének, a kokárda közepéből maga Kun Béla mászik elő, pontosabban csak a feje, illetve annak a nagyobbik része, hiszen a maradékot ellőtték a szovjetek, amikor a kivégzésével köszönték meg a korábbi együttműködést.
»Gáborom, felveszed?« – kérdezi Kun Béla az idegesítő hangján, mire ő szelíden, finoman a szájára tapasztja a kezét. Láthatóan elgondolkodik, elmerül önmagában, mintha nem is tudná, hogy hol, melyik évben, évszázadban jár.
Eszébe jut az a szép 1972. március 21-ei nap, amikor Kőbányai Janival, meg »Mao« Lacival a Tanácsköztársaságot ünnepelték.”