az állam mindenhol ott van a háttérben mint koordinátor és finanszírozó.
De akkor nézzük, mi van a szendvicsekkel a Keletinél. Utóbbi könnyebb ügy, kezdjük azzal. Ha az ember beszél a segélyszervezetek szervezőivel, kirajzolódik a kép. A helyzet pedig az, hogy több százan állítanak oda a Keletihez szendvicsekkel nap mint nap. Gyakran nagyobb a szendvicskínálat, mint a kereslet, egyébként meg nem messze van a máltaiaknak egy raktára, ahonnan bármikor utánpótlást tudnak biztosítani. A segítőkész magyarokat nem lehet, nem is kell megakadályozni abban, hogy szendvicseket vigyenek, és az övék, meg a segélyszervezetek szendvicsei és élelmiszerkészletei bőven elegek a helyzet kezelésére. Tök felesleges, hogy még „az állam” is odamenjen kajával, bár ha senki nem lenne, meg tudná tenni.
Csinál amúgy is az állam elég dolgot. Például Soltész Miklós államtitkárságának szervezésében működik a Karitatív Tanács, melyben benne van a hat nagy segélyszervezet: a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt. Nos, innen koordinálják a munkát, például kiszűrik a párhuzamosságokat, elosztották a határátkelőket a szervezetek között.
Emellett mind a hat szervezet kapott félmilliárd forintot. Az összesen hárommilliárd, ha jól számolom.
Valamint az állam létrehozta a félmilliárd forintot pluszban összegyűjtő nemzeti segélyvonalat, amelyről Hodosán Róza felteszi a kérdést: „Az állami segélyvonalon eddig több, mint 500 millió Ft. gyűlt össze. Valamit lehet tudni róla?” Érezzük a retorikai kérdés mögött a sejtetést, ugye? Húúú! Biztos lenyúlták! Nos, nem nyúlták le. Ott van a rendszerben.