A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra.
„A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra. Amit ma demokratikusnak neveznek, és főként az, amit ötven és száz év múlva annak fognak nevezni, a jelenlegi tendenciák alapján egyáltalán nem tartalmazza és a jövőben sem fogja tartalmazni a konszenzus lehetőségét. A »nemzeti minimumról« megértőbben kell szólnunk, habár az is csak illúzió, és végső soron az előbbivel egy tőről fakad. Azokkal érdemes szóba állni, akik a »nemzeti maximumot« (Békés Márton) tűzik a zászlajukra. A többé-kevésbé »nyitott«, plurális, de azért politikailag még nem teljesen szétesett társadalmakra jellemző egy centrifugális erő, ami szétszórja a különféle értékrendeket, és lehetetlenné teszi a találkozást középen. És, lássuk be, Európában szinte minden társadalom ilyen állapotban van.
Olyan, hogy »demokratikus konszenzus«, egyszerűen nincs. Plurális, nyitott és egyáltalán: liberális hatás alatt álló társadalmakat tekintve a demokrácia és a konszenzus képzettársítása olyan fogalmi ellentmondás, amely a legkézenfekvőbb módon hordja magában saját érvényességének cáfolatát. Ezzel kapcsolatban is a Nyugat felé szokás mutogatni, az állandóan polgárháborús hangulatban forrongó Franciaország és az Egyesült Államok felé. Hol is figyelhető meg az a bizonyos konszenzuális demokráciamodell?
Ami a kérdés érdemét illeti, a konszenzus csak egy szűk elit körében lehetséges. Egyébként csak kivételes forradalmi helyzetekben fordul elő, hogy a népet lenyűgözi önnön általános akaratának illúziója, amit utána évszázadokig konszenzusként emlegetnek. A ma ismert formájában a konszenzuskereső politika egy sosem létezett testrész fantomfájdalmától átjárt ficamlás. Egy »utópikus test« (Michel Foucault) épségének nosztalgiája, a kortársi liberalizmus alapérzülete, amelyet Jean Baudrillard nyomán leghelyesebb lenne transzpolitikának nevezni. Ó, ha csak annyi eszünk lenne, mint a verebeknek, beláthatnánk, hogy a konszenzus a liberális hegemónia kódneve. A sokféle vágy, a fényes kínálat, a bolond kiáltozása, a nehéz keleti illatok, a kapitalista galambok, az ezerféle érték és csereérték, a verébgondolatok – ugyanannak a körforgása. A konszenzuális érték szemkápráztató örvénylése ez.”
Fotó: 写協代表 / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Kérdezhetnéd persze, hogy minek beszélek itt önmagamról, amikor te vagy a levél címzettje. Azért, kedves Péter, mert megszólítva érzem magam. Általad érzem megszólítva magam. Győrffy Ákos írása.
A rapper időzavarba került.
Az író szerint „végre van egy magyar politikus, aki tehetségesebb az összes eddiginél”.
Hermész a görögöknél az istenek hírnöke, emellett az irodalom védelmezője is volt. Nem tudom elhessegetni magamtól az érzést, hogy talán ezért volt valami közünk egymáshoz.
Ezt az interjút még 2019-ben készítettük a marxista filozófussal. Újraközlésünk apropója, hogy január 15-én szerdán délelőtt emléktáblát avatnak Tamás Gáspár Miklós halálának második évfordulóján.
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az orosz elnök következetes: semmiféle kompromisszumra nem hajlandó korábbi követeléseivel kapcsolatban.
Az üléspróba és a szimulátorteszt már megvolt, szerdán pedig vezetni is fogja Fioranóban az egyik Ferrarit a britek hétszeres Forma–1-es világbajnoka, Lewis Hamilton.
