A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra.
„A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra. Amit ma demokratikusnak neveznek, és főként az, amit ötven és száz év múlva annak fognak nevezni, a jelenlegi tendenciák alapján egyáltalán nem tartalmazza és a jövőben sem fogja tartalmazni a konszenzus lehetőségét. A »nemzeti minimumról« megértőbben kell szólnunk, habár az is csak illúzió, és végső soron az előbbivel egy tőről fakad. Azokkal érdemes szóba állni, akik a »nemzeti maximumot« (Békés Márton) tűzik a zászlajukra. A többé-kevésbé »nyitott«, plurális, de azért politikailag még nem teljesen szétesett társadalmakra jellemző egy centrifugális erő, ami szétszórja a különféle értékrendeket, és lehetetlenné teszi a találkozást középen. És, lássuk be, Európában szinte minden társadalom ilyen állapotban van.
Olyan, hogy »demokratikus konszenzus«, egyszerűen nincs. Plurális, nyitott és egyáltalán: liberális hatás alatt álló társadalmakat tekintve a demokrácia és a konszenzus képzettársítása olyan fogalmi ellentmondás, amely a legkézenfekvőbb módon hordja magában saját érvényességének cáfolatát. Ezzel kapcsolatban is a Nyugat felé szokás mutogatni, az állandóan polgárháborús hangulatban forrongó Franciaország és az Egyesült Államok felé. Hol is figyelhető meg az a bizonyos konszenzuális demokráciamodell?
Ami a kérdés érdemét illeti, a konszenzus csak egy szűk elit körében lehetséges. Egyébként csak kivételes forradalmi helyzetekben fordul elő, hogy a népet lenyűgözi önnön általános akaratának illúziója, amit utána évszázadokig konszenzusként emlegetnek. A ma ismert formájában a konszenzuskereső politika egy sosem létezett testrész fantomfájdalmától átjárt ficamlás. Egy »utópikus test« (Michel Foucault) épségének nosztalgiája, a kortársi liberalizmus alapérzülete, amelyet Jean Baudrillard nyomán leghelyesebb lenne transzpolitikának nevezni. Ó, ha csak annyi eszünk lenne, mint a verebeknek, beláthatnánk, hogy a konszenzus a liberális hegemónia kódneve. A sokféle vágy, a fényes kínálat, a bolond kiáltozása, a nehéz keleti illatok, a kapitalista galambok, az ezerféle érték és csereérték, a verébgondolatok – ugyanannak a körforgása. A konszenzuális érték szemkápráztató örvénylése ez.”
Fotó: 写協代表 / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Ezt a Kohán Mátyás-írást kötelezővé kell tenni a középiskolákban, mint Kosztolányi Pacsirtáját – remélem, az még kötelező.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
A 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka a Duna Arénában 25 méteres medencében is megmutatta, ki az úr a háznál.
Valóra válhat a magyar focista álma.
