A konszenzuskeresésről

„A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra. Amit ma demokratikusnak neveznek, és főként az, amit ötven és száz év múlva annak fognak nevezni, a jelenlegi tendenciák alapján egyáltalán nem tartalmazza és a jövőben sem fogja tartalmazni a konszenzus lehetőségét. A »nemzeti minimumról« megértőbben kell szólnunk, habár az is csak illúzió, és végső soron az előbbivel egy tőről fakad. Azokkal érdemes szóba állni, akik a »nemzeti maximumot« (Békés Márton) tűzik a zászlajukra. A többé-kevésbé »nyitott«, plurális, de azért politikailag még nem teljesen szétesett társadalmakra jellemző egy centrifugális erő, ami szétszórja a különféle értékrendeket, és lehetetlenné teszi a találkozást középen. És, lássuk be, Európában szinte minden társadalom ilyen állapotban van.

Olyan, hogy »demokratikus konszenzus«, egyszerűen nincs. Plurális, nyitott és egyáltalán: liberális hatás alatt álló társadalmakat tekintve a demokrácia és a konszenzus képzettársítása olyan fogalmi ellentmondás, amely a legkézenfekvőbb módon hordja magában saját érvényességének cáfolatát. Ezzel kapcsolatban is a Nyugat felé szokás mutogatni, az állandóan polgárháborús hangulatban forrongó Franciaország és az Egyesült Államok felé. Hol is figyelhető meg az a bizonyos konszenzuális demokráciamodell?

Ami a kérdés érdemét illeti, a konszenzus csak egy szűk elit körében lehetséges. Egyébként csak kivételes forradalmi helyzetekben fordul elő, hogy a népet lenyűgözi önnön általános akaratának illúziója, amit utána évszázadokig konszenzusként emlegetnek. A ma ismert formájában a konszenzuskereső politika egy sosem létezett testrész fantomfájdalmától átjárt ficamlás. Egy »utópikus test« (Michel Foucault) épségének nosztalgiája, a kortársi liberalizmus alapérzülete, amelyet Jean Baudrillard nyomán leghelyesebb lenne transzpolitikának nevezni. Ó, ha csak annyi eszünk lenne, mint a verebeknek, beláthatnánk, hogy a konszenzus a liberális hegemónia kódneve. A sokféle vágy, a fényes kínálat, a bolond kiáltozása, a nehéz keleti illatok, a kapitalista galambok, az ezerféle érték és csereérték, a verébgondolatok – ugyanannak a körforgása. A konszenzuális érték szemkápráztató örvénylése ez.”

Fotó: 写協代表 / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP