Az úgynevezett „jóléti társadalmakban” is nagy, sőt egyre nagyobb gond az, hogy a kórházak egészségügyi üzemekként, üzleti irányelvek szerint működnek.
„Sokkal több a közös pont Kelet és Nyugat között, mint gondolnánk, különösen ha kilépünk a hagyományos szovjet-amerikai tengelyből és a világ többi részét is számba vesszük. A nyugati jóléti társadalmak és a kelet-európai országok egészségügyi rendszerének alapelvei között sok a hasonlóság, bár nyugaton talán nem annyira integráltak kifejezett politikai célokba, mint keleten.
A legsarkosabb ellenpontot természetesen az USA jelentette, ott a második világháború után elég látványos kampányokat folytattak a szocialistának tartott vagy annak tűnő egészségügyi berendezkedések ellen, természetesen ebbe a kategóriába beletartozott sok, nyugat-európai jóléti kezdeményezés is. Nekem személyes kedvencem Ronald Reagan kislemeze (még egész fiatal színészkorából), amin a társadalmi betegbiztosítás és -ellátás (socialized medicine) ellen szólal fel. A fő érvei a szabad orvosválasztás, a minőség versenyen keresztüli biztosítása és az orvosok autonómiájának megőrzése voltak. Leginkább a meglehetősen konzervatív és befolyásos orvosi kamara gyakorolt nyomást a politikai döntéshozásra.
E mögött az áll, hogy míg a szocialista kontextusban az egészség társadalmi kérdés (legalábbis elvi szinten), az amerikaiak számára az egyén felelőssége.
Viszont ezen túl az is nagyon fontos, hogy az USA-nak óriási volt a befolyása a világegészségügyre, pl. egészségügyi és eradikációs kampányok formájában a Rockefeller Alapítvánnyal, a WHO-ra tett nyomásgyakorlásával, összességében a fejlődésről alkotott elképzelésekkel és természetesen a gazdasági lehetőségek felpörgetésével (pl. amerikai gyógyszercégeknek vagy DDT-t előállító gyáraknak).
Az egészségügy- és orvostörténet eddig legalábbis elég Nyugat-orientált volt, bár a gyarmati és posztkoloniális történetírás sokat tett a narratívák árnyalásáért és megváltoztatásáért. Ezek azonban leginkább a gyarmatok és nyugati hatalmak viszonyrendszereiben mozogtak. Másrészt a hidegháború tematikájában a történetírást nagyon sokáig (és részben még mindig) hidegháborús sztereotípiák határozták meg, és ami a rövidebb vagy hosszabb életű szocialista rendszerekben történt, az nem lett része még kérdés szintjén sem a történetvonalnak. Így leginkább USA-központú munkák kerültek napvilágra, filantropikus társaságokra és nemzetközi intézményekre fókuszálva. Kimaradt a világ harmada.
Ez viszont nem csak a kötött mellényes, könyveik között csendesen matató bölcsészek számára fontos probléma.
Ahhoz, hogy a jelenlegi problémákra megoldást tudjunk találni, meg kell értenünk, hogyan érkeztünk el hozzájuk, milyen hosszabb távú folyamatok játszanak ebben szerepet, hol vannak az egyes kihívások forrásai. Tehát a történeti szemlélet elengedhetetlen.”
Fotó: MTI/Varga György
Egy szabadabb szellemben, ahol a szakmaiság, az őszinteség és az etikus magatartás a zsinórmérték, közösen hegyeket tudunk megmozgatni a magyar emberek egészségéért és a jobb ellátásért.
Képmutatásból, dühből, arroganciából, kollektív bűnösségből soha nem lesz egy kultúra, ezért nemzeti egység sem.
J.D. Vance mégsem utazott el Svájcba azokra a tervezett iráni tárgyalásokra, amelyeken a békemegállapodás aláírására is sor került volna.
Az új honvédelmi miniszter kifejtette: „Mi nem urizálunk.”
Miközben a Trump-kormányzat egyre inkább visszavonul Európából, a kontinens országai csak „jelentős kiadások” révén tudják pótolni az ebből adódó űrt.
Az elvándorlók leszármazottai most közös munkába kezdtek, és szinte mozgalommá szerveződtek. Bakos Rékával, az Óhazából az Újvilágba közösségi örökségprogram igazgatójával beszélgettünk.
A négyszeres győztes német válogatott hátrányba került ugyan, végül azonban 2–1-re legyőzte Elefántcsontpartot a labdarúgó-világbajnokságon.
Csapatkapitány igazolt a Népligetbe.
