Hodász atya mint a liberalizmus fogadatlan prókátora

„Kétségtelen, az internet celebplébánosa megtalálta a fiatalok figyelméhez vezető könnyű utat. Ezen az úton jár mindenki, aki a liberalizmus által tematizált politikai felforgatósdi szöveg- és eszköztárát használja, hiszen – ahogy a szólás tartja – „…aki húszéves koráig nem liberális, az hülye. Aki pedig húszéves kora után is liberális – szintén szalajt agyilag!”

Szóval, már Yoda is megmondta a Star Warsban, hogy van a helyes út, meg a könnyű út…

Nem tartom valószínűnek, hogy Hodász András nem veszi észre, mekkora labdákat dob fel a ballib számára azokkal a kijelentéseivel, melyek szerint gyerekeinkre nézve nem a gyermekvédelmi népszavazásban feszegetett jelenségek jelentik az akutan elhárítandó veszélyt.

Abban mindenesetre bízom, hogy a derék atya legalább nem büszke arra, hogy a betűleves-lobbi és társult szervezeteik épp, hogy nem nyomnak szivárványos lobogót a kezébe. Merthogy mondatait, gondolatait immár úgy tükrözi vissza a párhuzamos valóság, hogy Hodász András ellene van a gyermekvédelmi törvénynek, illetve a népszavazásnak!

Namindegy. Hodász atyát az átlagosnál erőteljesebb szereplési vággyal, enyhe nárcizmussal búbolta meg a Jóisten, és egy efféle életvezetés során akaratlanul is előbuggyannak sületlenségek.

Plébánosunk egyik írásművében leszögezi, hogy nem pszichológus, majd a fenti szexuálbiológiaipolitikailag decens mondatait a továbbiakban gyermekeink szerinte legégetőbb problémáinak elemzése követi. Ennek köszönhetően a továbbiakban az is kiderül, hogy Hodász atya nem csak a pszichológiai szakmát nem birtokolja, de mint szülő sem igazolhatja veretes mondatainak valóságát.

Megértjük, hogy András atya élete sem fenékig tejfel. Mint vallja, gyakorta megfordul iskolákban, ahol szemet szúrt neki az a tömeges és mérhetetlen megfelelési kényszer, illetve a háttérben rendszerszintű szülői szeretetlenséget is gyanít.

A fiatalok kényszeres eminenciájáról írott sorait olvasva vissza-vissza lapoztam írása elejéhez, vajon nem Hodász András Japánban szerzett tapasztalatait osztja-e meg az olvasóval? De nem.

Nem vitatom, léteznek olyan belvárosi elitgimnáziumok, ahol a tanulók jelentős részénél kizárólag a jeles az elfogadható jegy, akiket mindenek felett foglalkoztat a jövőbeni érvényesülés és az elithez tartozás, de a nagy tudáshajszolósdi hazánkban annyira jellemző, hogy általában sereghajtók vagyunk diákjaink produktumának átlagával, nemzetközi összehasonlításban.

A helyzet az, hogy például egy ormánsági iskolában, vagy egy kisváros gimnáziumában általában inkább a nullateljesítmény-kényszer a jellemző.

Hát, itt most ütköznek a tapasztalatok… Hodász atya nem pszichológus, nem pedagógus és nem szülő. Én ugyan szülő is vagyok meg pedagógus is, viszont nem szenteltek pappá. Naszép.

Ilyen szakmai előélettel a hátam mögött fogadom, hogy semmiféle írásművel nem osztom az észt a klérus számára, kinek mekkora legyen a nyája, és azzal mi légyen a dolga.” 

Borítókép: MTI/Komka Péter