Az árulás természetrajza

„Az árulás örömét, az árulás ízét legtöbbször az irigység, a bosszú- és hatalomvágy, a pénz megszerzése sarkallja. Az árulás fokozatai közül a legaljasabb, amikor valaki, valakik a hazájukat árulják el, amikor elárulják népüket, hagyományaikat, kultúrájukat, áruba bocsátják mindazt, amiért egy nemzet évszázadokon vagy ezredéveken keresztül harcolt, küzdött, feláldozva akár az életét is. A magyar történelem sok ilyen esetet ismer, sok ilyen gazembert, akik idegen érdekekért, hamis eszmékért – természetesen a sajátjáért is – elárulják fajtájukat, nemzetüket. Petőfi Sándor a Nemzeti Dal című versében erről már 1848-ban megfogalmazta egy nép véleményét: »Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete…«

Az árulók korszakonként, nemzedékről nemzedékre újratermelődnek, de előfordulhat az is, hogy családról családra öröklődnek. Olyan ez, mint a stafétabot, amit egymásnak átadnak. Magyarország elárulása az 1919-es véres Tanácsköztársaság óta folyamatos, máig tart. Szociológiailag, társadalompolitikai szempontból a haza elárulása – legalábbis Magyarországon – mindig balról indul a kommunisták vezetésével, amelyben részt vesznek olykor az elvtelen liberálisok – ma már nevezhetjük őket neoliberálisoknak, globalistáknak, kozmopolitáknak, akár brüsszelitáknak. Ez az ideológia métely, vírusként fertőz, rombol, pusztít. Az emberi méltóságot gyalázza meg.

De azt is érdemes megfigyelni, hogy az árulókat legtöbbször nem a félelem, a kényszer, hanem a pénz és hatalom megszerzése motiválja. Gondoljunk csak a véres magyar Kommünre, a 133 napra, amikor is egy maroknyi csoport Kun Béla, Szamuely Tibor, Pogány József, Korvin Ottó, Kunfi Zsigmond, valamint Lukács György, Jászi Oszkár – Szabó Ervin a lelkiekben – szellemi vezetésével és még néhányan majdnem elpusztították Magyarországot. Ehhez kellett persze egy degenerált, áruló arisztokrata, Károlyi Mihály, aki a vörös bolsevik terror leverésével a fent nevezett társaival együtt tovább áskálódtak Magyarország ellen a Népszövetségben, Franciaországban és számos más európai államban. Károlyi még a cseh Benešt is biztatta, hogy még több felvidéki területet vegyen el Csehszlovákia számára. A háttérben persze itt is a pénz, az USA és Nyugat-Európa bankárjainak, multimilliárdosainak, multinacionális üzletembereinek támogatása állt, akik pénzelték Lenint és a szovjet-bolsevik forradalmat.

A magyar baloldal, a kommunisták árulása 1945 után is folytatódott. Csak most könnyebb volt a helyzetük, mert a szovjet hadsereg megszállta Magyarországot. A Tanácsköztársaság harcosai visszatértek a Szovjetunióból – Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Münnich Ferenc, Lukács György, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Révai József és sokan mások –, és ott folytatták, ahol abbahagyták. Terror, kivégzések, államosítások, a magántulajdon felszámolása szovjet mintára, úgy, hogy kifosztották, kiárusították a kommunista Szovjetuniónak Magyarországot. Miközben vasúti vagonok ezreivel szállították hazánkból a modern gépipari és mezőgazdasági termékeket, nem beszélve a bányakincseinkről, a többi között a bauxitról. Rettegés, félelem, könny, fájdalom, a tehetetlenség érzése mindenhol. Magyarország kiéheztetése, a kommunista önkény, a szellemi és fizikai erőszak olyan feszültségeket gerjesztett, hogy az elégedetlenség 1956-ban forradalomba torkollott.

Tizenegy év alatt tehát kik árulták el Magyarországot?”