Az LMBTQ-táncházzal az a baj, ami az LMBTQ népmesékkel is. Várhatóan, fokozatosan az apró kivételek főszabállyá lesznek, és egyre alapvetőbb jellemzőket fognak áthatni.
Először új csujogatásokat írnak, majd a lányok is csapnak, majd férfiak táncolják a női oldalt, nők a férfioldalt, meg átnevezik a férfit és nőt vezetővé és vezetetté, aztán majd rájönnek, hogy a vezető-vezetett dichotómia elnyomó, és át kell alakítani a hagyományokat úgy, hogy egalitáriusok legyenek, nincs vezető és vezetett. A női-férfi szerepcsere már ott van, de majd jön az ötlet, hogy ha eddig ketten táncolták a páros táncokat, akkor ezentúl táncolhassák hárman-négyen, alias poliamória (csoportszerelem), hiszen miért ne, és kitalálnak majd új lépéseket, meg dinamikát, hogy passzoljon az új elképzelésekhez. Meg mi van a maradék hetvensok genderrel, azoknak nincs külön szerepkör?
És a végén
a decemberi, piros bundás, öreg Mikulásból nem komcsi Télapó, hanem zöld bikinis, fiatal női Nyárcsaj lesz, aki augusztusban jön.
(Kösz, Gálvölgyi, bár lehet, hogy transzcsajt kellett volna írnom, hogy lényegileg felforgató legyen a példám, ne bináris és szexista.)
A dolgok legmélyén az a probléma van, hogy a néphagyományokat létrehozó és éltető világ ember- és társadalomképe teljesen más, mint az LMBTQ-mozgalomé. A kettő inkompatibilis. Az egyik nem tudja komfortosan érezni magát a másikban. Ahhoz kicsi módosítás nem elég. Gyökeres átalakítás kell. Viszont akkor már nem ugyanarról a hagyományról beszélünk. Ahogy a népmesék átírásával kapcsolatban megjegyeztem: „A népmesék proponált átírása tehát az archetípusok nem értése, sőt: kiherélése. (…) A népmesék legtöbb jellemzőjét borítani fogja, sőt a hagyományos mesei kozmoszt is át kell hozzájuk alakítani.” Ugyanez igaz a néptáncok LMBTQ-átalakítására is.
A hagyományt a hagyományos világ éltette, ami mélyen „szexista”, „heteronormatív”, egyenlőtlen, hierarchikus és vallásos, feudális és agrárius volt. A néphagyományokat ez a világ szülte. Az agrárius világ hagyományait nehéz, de nem lehetetlen megtartani egy (poszt)indusztriális kor városaiban. A vallásos hagyományoknak valószínűleg nem sok értelme van a vallástalanok számára. Minek tartanák meg? (Tudom, mert „szép”.) A feminizmus és az LMBTQ-mozgalom azonban a hagyománnyal szembenálló posztmodern ideológiák alapján küzd olyasfajta dolgok ellen, amelyek alapvetően meghatározták a hagyományos világot.
Amit leöntenek a szivárványos színekkel, az nem pusztán átszíneződik, hanem totálisan átalakul, mássá lesz,