Indulunk Krisztushoz! - advent 1.

„Harmatozzatok, égi magasok!
Téged vár epedve a halandók lelke,
Jöjj el, édes Üdvözítőnk!”

(adventi népének)

„Boldog új évet kívánok!” – köszöntötte a váci híveket ma délelőtt Varga László atya. A több mint harminc éve a városban szolgáló pap arra célzott, hogy a katolikus egyházban advent első vasárnapjával kezdődik az új egyházi év, a várakozás és a böjt időszakával. Két olyan fogalom középpontba emelésével, ami homlokegyenest ellentmond a világ diktálta életmódnak, a trendeknek és divatoknak. Instant hétköznapjainkban ugyanis sem várakozni nem szeretünk, sem böjtölni. Nem olyan dolgok ezek, amelyekért kedvelés jár. 

Mármint itt lent. 

Holott inkább azt kellene (most is) keresnünk, ami odaföntről való. Ami ott kedves. Annak van ugyanis igazán értelme. Adventus Domini – az Úr eljövetelét várjuk ezekben a hetekben. Az egyik legnagyobb misztérium titkához igyekszünk közelebb kerülni, ami – keresztény hitünk szerint – képes volt arra, hogy átformálja a világtörténelmet, s ami – tapasztalatunk alapján – képes arra, hogy átformálja egyéni életünket. Karácsony titka nem is igazán titok, Isten egészen megismerhetővé vált ugyanis, közel jött hozzánk.

A katolikus templomokban a mai szentmiséken az evangéliumi szakasz arról szól, hogyan tanít Jézus a végidőkről. Arról beszél, amiről már sokan vélték, hogy közel van, de nem látták eljönni. Oktalanok voltak, a Mester ugyanis megmondta: senki sem ismeri az órát, csak az Atya. De figyelmeztetett arra is, hogy készen kell várnunk. Nem valamiféle amerikai szuperprodukcióba illő világvége miatt, hanem lelkünk érdekében. S ez a készületi időszak első óráiban érkező figyelmeztetés egyszersmind arra is int, hogy az emberi időhorizonton elhelyezhető adventi felkészülés nyisson tágabb perspektívát, s készüljünk arra is, ami földi létünk igazi tétje. Ilyen időszak az advent: perspektívatágító, tabukat ledöntő, megértésre hívó. Elcsöndesedő, elmélkedő. 

Egy pap barátom néhány éve egy fagyos, sötét, decemberi kora reggelen azt mondta, számára a legihletőbb időszak minden évben az advent. Ilyenkor mondja a legnagyobb lelkesedéssel szentbeszédeit, ilyenkor ír a legtöbbet, ilyenkor tud a legőszintébben imádkozni. Ez a néhány hét – ha felfedezzük, megéljük a világi csillogás mögötti lényeget – olyan felhajtóerővel bír, mint talán egyetlen másik sem. A kereszténység az elcsendesedésre, böjtölésre, jótékonykodásra hív, hangsúlyosabban, mint máskor, s ezek képessé tesznek bennünket, hogy emberi méltóságunk valóját, egyéni és közösségi életünk magas dimenzióit fedezzük fel. Erre pedig egyre inkább égető szükségünk van. 

Olyan jó lenne úgy odaérni a jászolhoz, hogy lelki ajándékokkal készülünk fel. Induljunk!