Rókatetem az árok mélyén – válasz Puzsér Róbertnek

„Puzsér Róbert publicisztikái olykor tartalmaznak eredeti gondolatokat, jól ismert indulatai gyakran magukkal ragadják az olvasót. De ez sajnos nem minden írására igaz, arra sem, amely Hatalomkoncentráció és polgárháború vagy hatalommegosztás és polgárosodás? címmel jelent meg november 9-én az Indexen. Mert azon a rókán, amelyről már hetvenhét bőrt lenyúztak, ő sem képes újabb irhát találni, hiába kutat tíz körömmel a vadállat réges-rég kiszenvedett testén újabb foszlányok után.

Na de ha már így bevittem az olvasót az őszi erdőbe, ideje megtalálni a kivezető ösvényt is; vagyis mit akarok én attól a szerencsétlen, farkavesztett rókától? Így nevezem jobb híján azt a társadalmi konszenzusra épülő, konstruktív, szellemileg pezsgő, ugyanakkor szenvedélyektől mentes, ideális demokráciát, amelyet Puzsér, sok más közíróhoz hasonlóan számon kér Magyarországon. Az erről való ábrándozás ilyenkor, az országgyűlési választások közeledtével tipikus esete annak, amit az angol wishful thinkingnek, vágyálomnak vagy vágyvezérelt gondolkodásnak nevez. Puzsér meg is kérdezi véleménycikkében a Fidesz–KDNP-t, illetve személyesen Orbán Viktort: »Nem lenne jobb egyszer az életben nagyvonalúságot tanúsítani, és nem táplálni tovább a polgárháború tüzét?« Hasonló húrokat nagyon sokan pengettek, elég, ha itt a XVIII. századi derék papköltőt, Virág Benedeket idézem, aki így sóhajtott fel a napóleoni háborúk idején Békesség-óhajtás című versében: 

Ily soká tartó viadal piaccán
A szeléd lelkek fene tigrisekké
Válnak, elszokván az igaz, s az érző
Emberi szívtől.”

Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt