Megterhelő a döntéshozatal, de megindító is

„A legélesebben és a legtartósabban a nyitott határok politikáját kritizálták, amit a menekültválság során alkalmazott. Meglepte?

Először is: a menekültkérdésben kerülöm a válság szó használatát az érkező emberekkel kapcsolatban. Számomra ők elsősorban azok, emberek, nem pedig válságállapotok. A helyzet azért volt számomra nagyon sürgető, mert mint mindenki más, én is tudtam, hogy nem fog sokáig napi tízezer ember Németországba érkezni, így a feladatunk az volt, hogy tényleges teherbíró képességgel rendelkező utakat találjunk, amik a menekülőknek és hazánknak is megfelelők. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy ez hogyan oldható meg, és már nagyon korán elgondolkodtam azon, hogy meg kell egyeznünk Törökországgal. De ehhez időre volt szükségem. Eközben folyamatosan tudatában voltam annak, hogy kancellárként mindig engem terhel a politikai felelősség a történtekért. A derű óráiért is, amikor a menekültek szívélyes fogadtatást kaptak, és a sötét órákért is, mint például a kölni szilveszterért, amikor szörnyű dolgok történtek, amikben a menekültek is részt vettek - másokkal együtt, akik már régebb óta itt élnek. A nehézség az, hogy Németország nem oldhatja meg egyedül a migrációs kérdést, legalábbis hosszú távon nem – ez ennek a témának a természetéből következik –, csak Európa részeként, a konkrét esetben csak Törökországgal együtt. Az, hogy sikerült megállapodni Törökországgal, a mai napig is előnyös mindkét fél számára.

Hogy látja, mi a legnagyobb sikere és mi a legnagyobb kudarca?

Ez egy történelmi vita, amit másoknak kell lefolytatnia. Egy olyan korban voltam kancellár, amikor a globalizáció folyamatosan előrehaladt. Nézze: a német egység megteremtése egy óriási feladat volt. Gondoljunk a történelmileg is egyedülálló 2+4-es tárgyalásokra, amiket a szövetségi köztársaság és az NDK folytatott a négy akkori nagyhatalommal. De az alapvető döntés, hogy mi, németek szeretnénk-e az egységet, csak rajtunk múlt. Ezzel szemben ma sok minden, ami meghatározza az életünket és az országunkat, Németországtól nagyon távoli eseményekkel van összefüggésben. Kína és más ázsiai országok gazdasági felemelkedése megváltoztatja az erőviszonyokat. Az energiaárak nem egy, hanem számos ok miatt emelkednek, amik egy része az ázsiai országokhoz köthető. Kancellárként tehát mindig képesnek kellett lennem a világ döntéshozóival való beszédre, és mindig nagy hangsúlyt helyeztem arra, hogy ápoljam a kapcsolataimat, és mindig tárgyalásos úton próbáltam megoldásokat találni. Ez az elmúlt tizenhat évben sokkal komplexebbé vált.

És mi következik ebből?

A világ ma minden, csak nem stabil. Oda kell figyelnünk, hogy a hidegháború vége és Európa újraegyesülése utáni örömünk után nehogy olyan korszakba lépjünk, ahol elhalványulnak a történelem tanulságai. Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a multilaterális világrend a második világháború tanulságaiból következik. Egyre kevesebb kortanúnk van ebből az időszakból. Van egy visszatérő minta a történelemben, miszerint az emberek könnyelműen kezdenek el bánni a különböző struktúrákkal, ha már nem élnek azok, akik létrehozták őket. Ez igaz lehet az Európai Unióra, az ENSZ-re, és más multilaterális szervezetekre is. Egy olyan időszakban, amikor olyan globális kihívásokkal állunk szemben, mint a klímaváltozás, nekünk, európaiaknak minden erőnkkel a multilaterális rendért kell küzdenünk. Az a benyomásom, hogy pillanatnyilag a világ még nem áll erre készen.”

Fotó: MTI/AP/EPA pool/Olivier Hoslet