Zuhanórepülés a Demszky-korszakba

Sorra jelenek meg a híradások az érzékelhetően romló fővárosi közállapotokról, a Deáktól az Örs vezér térig. Akik valamiféle rafinált mestertervet sejtenek a riportok mögött, tévednek: egyszeri városlakóként is megtapasztalható a több területen jelentkező budapesti hervadás. 

Talán közhelyszerű, de igaz; egy város- vagy kerületvezető hozzáállása, felelősségérzete, tettrekészsége, mondjuk úgy: szellemisége hosszú távon meghatározza a település arculatát, egy közösség közhangulatát és biztonságérzetét. Egy-két hónapig el lehet irányítani kommunikációs manőverekkel egy másfél milliós világvárost, azonban 

Ami tősgyökeres várospolgárként már rövid időn belül szembeszökő változás volt, az az önmagában szimpatikus környezetbarát koncepció mindenféle előtanulmány nélküli, izomból való ráerőltetése a belváros forgalmi rendszerére. A kerékpársávokkal ugyanis nem az a gond, hogy segíteni akarják e közlekedési formát választó városlakókat, hanem az, hogy mindezt az elemi logikát nélkülözve, az autóstársadalom aránytalan sérelmére oktrojálták a belvárosra, megbénítva a teljes nappali forgalmat.

Ezt csak fokozza a megkésett kompenzációként átállított lámpaprogram, ami az autósokat nem segíti érzékelhetően, ám az alternatívaként Közép-Európa legleterheltebb villamoshálózatát választóakat hozza hátrányosabb helyzetbe.

Hasonlóan „intuitív városvezetés” érzékelhető karácsonyi kisugárzású kerületeknél: V. Naszályi Márta gigantikus buszparkolót álmodott a Naphegy lábához, a Momentum betonfalansztert vizionált a budai várba, Baranyi Krisztina a modern városesztétika jegyében BLM-szobort emeltetett.

hanem a véletlenszerű, hol jobb, de inkább rosszabb egyéni ötletekre építő városirányításról.

Ami pedig Budapesten járva-kelve is érzékelhető, az a köztisztaság látványos hanyatlása, az utcákat, tereket, aluljárókat elöntő szemét. Feltűnő a hajléktalanok össztársadalmi ügyének elhanyagolása: az utca senkinek sem lehet méltó otthona.

Amit az utcákon látunk: a bénultság szimptómája. Két év sem telt el azóta, hogy új urai vannak Budapestnek, ám keserűen megállapítható, hogy a városkép, a városlakói közérzet sokat süllyedt.

Ez az átgondolatlanság, szervezetlenség, kapkodás vagy a szakmai kompetencia teljes hiányát tükrözi vissza, vagy ami talán még lelombozóbb: az általános érdektelenséget és a rosszul felfogott felelősséget. A Pesti úti idősotthon ügye mindkét balsejtést igazolta. Ehhez talán nem mérhető a Lánchíd körüli burleszk, ám azt mindenképp aláhúzza, hogy

Márpedig a felelősséggel és a felhatalmazással élni kell, ha nem akarjuk, hogy zuhanórepülésben érkezzünk vissza a dicstelen Demszky-korszakba. És akkor arról még nem is értekeztünk, hogy egy város vezetése bizony komplex feladat, aminek mintaszerű megoldása jogosíthatna fel az országvezetői ambíciókra. Jelenleg azonban ez egy rossz viccnek hathat csupán.

Fotó:Földházi Árpád