Sorra jelenek meg a híradások az érzékelhetően romló fővárosi közállapotokról, a Deáktól az Örs vezér térig. Akik valamiféle rafinált mestertervet sejtenek a riportok mögött, tévednek: egyszeri városlakóként is megtapasztalható a több területen jelentkező budapesti hervadás.
Talán közhelyszerű, de igaz; egy város- vagy kerületvezető hozzáállása, felelősségérzete, tettrekészsége, mondjuk úgy: szellemisége hosszú távon meghatározza a település arculatát, egy közösség közhangulatát és biztonságérzetét. Egy-két hónapig el lehet irányítani kommunikációs manőverekkel egy másfél milliós világvárost, azonban
évek alatt kirajzolódik a vezetés igazi lelkülete, és szembejön a valóság.
Ami tősgyökeres várospolgárként már rövid időn belül szembeszökő változás volt, az az önmagában szimpatikus környezetbarát koncepció mindenféle előtanulmány nélküli, izomból való ráerőltetése a belváros forgalmi rendszerére. A kerékpársávokkal ugyanis nem az a gond, hogy segíteni akarják e közlekedési formát választó városlakókat, hanem az, hogy mindezt az elemi logikát nélkülözve, az autóstársadalom aránytalan sérelmére oktrojálták a belvárosra, megbénítva a teljes nappali forgalmat.
Ezt csak fokozza a megkésett kompenzációként átállított lámpaprogram, ami az autósokat nem segíti érzékelhetően, ám az alternatívaként Közép-Európa legleterheltebb villamoshálózatát választóakat hozza hátrányosabb helyzetbe.