2015-ben történt, hogy Novák Katalin, akkor még államtitkár részt vett a Political Network for Values nevű konzervatív ernyőszervezet családügyi konferenciáján, ahol dicsérték a magyar kormány politikáját. A 444 elkezdett nethuszárkodni, és kiderítette, hogy azon „főleg dél-amerikai országok katolikus, konzervatív politikusai vettek részt az eseményen. És persze egyesült államokbeli civil szervezetek, amelyek közül nem egyet inkább szélsőjobboldalinak, sőt, gyűlöletcsoportnak tartanak.” A konferencia támogatói a 444 akkori cikke szerint „radikális civilek” voltak. A portál jelentős részben a Southern Poverty Law Center (SPLC) nevű, amerikai szélsőbalos viccintézet gyűlöletszervezet-listájára alapozott, amelyen szerepel egy rakat egyház (például a baptisták) és jó pár szimpla konzervatív szervezet is. Magyarán az SPLC egy komolytalan, balos propagandacsoport. (Minderről itt írtunk.)
A fenti példák egy trend avagy stratégia manifesztálódásai, mely stratégia célja a vita és párbeszéd nélküli lejáratás. Aki a baloldalnak nem tetszik, az szélsőjobboldali, esetleg – mily megengedő – radikális. És ki a radikális? Például aki abortuszellenes, vagy kritizálja az LMBTQ-szervezetek agendáját, a bevándorlást, vagy épp régimódi vallásos, esetleg – mint minden konzervatív – nem hisz az egyenlőségben. Ez a molotovi taktika: fasiszta az, akit a szovjetek annak mondanak, aktuális igényeik szerint.
A baloldal így próbálja elmozgatni az értelmezési keretet: hogy a baloldali szélsőségek annak közepére kerüljenek, a középjobb viszont a szélre