Végre egy brüsszeli döntés, mely egy irányba mutat a magyar nemzeti érdekkel
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
Aki félig magyar, és securitatés volt az apja. Nincs ennél románabb történet kerek e világon.
„Ha a térséget sikerül a potenciáljának megfelelően fejleszteni, látni fogják, hogy az etnikai összetételt is jelentősen meg lehet változtatni” – fogalmazott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Hargita megyei tisztújításán Ludovic Orban, aki egyszerre a párt és a román parlament elnöke. Szerinte minél több külföldi befektetés érkezik a Székelyföldre, annál több román munkaerő áramlik majd oda az ország többi részéről – de az etnikai arányok kiigazításába szerinte besegíthetne az állam is azzal, hogy valami nagy állami ügynökség központját Csíkszeredába telepíti. Hiszen a szűk negyvenezres, ma 82 százalékban magyar város etnikai összetételén nagyot tudna csavarni plusz húszezer román munkavállaló.
Ludovic Orbant az egyszerűség kedvéért nyugodtan nevezhetjük akár Orbán Lajosnak is. Ugyanis félig magyar, bár mentségére szóljon, legalább securitatés volt az apja. Ez a bűne szegénynek, amiért vezekelni is fog – hogy sehogy sem bírja lemosni magáról a magyarság billogát. Le is akarja váltani pártja, a PNL, amely nehezen viseli Orbán Lajos négy éve tartó „magyar diktatúráját”, és árulásnak tartja azt, hogy Orban saját házelnöki pozíciójáért cserébe fontos, sok pénz felett disponáló tárcákat játszott át a Momentum romániai szövetségesének, az USR-PLUS-nak, sőt, még az RMDSZ is kapott az ifjúsági és sportügyi minisztérium mellé két fajsúlyos portfóliót, a környezetvédelmi és a fejlesztési minisztériumot.
A PNL elitje most lázadozik az elveszett konc miatt, a pártelnök fejét akarja, meg a minisztériumok újraosztását –
Ha ezt elhiszik neki, hivatalban maradhat, minden más esetben tarol a tisztújításon Florin Cîţu miniszterelnök, az ellenjelölt.
Nincs ennél románabb történet kerek e világon: a félig magyar, de magyar érzelmekkel a legkevésbé sem vádolható politikus politikai kényszerből átenged a magyaroknak valamit, emiatt pártja lemagyarozza. Nevezett politikus ezért Hargita szívében végtelenül aljas mondatokkal tisztázza magát a magyarság vádja alól, bizonygatva, hogy valójában magyarellenes – és a magyar érdek mégis az, hogy a magyarellenes mondatok gazdája maradjon a PNL elnöke, különben mennek a levesbe az RMDSZ-es minisztériumok. Mindeközben pedig a kénköves pokolban röhög a kedves szekus papa, és szó bennszakad, hang fennakad, mert ismét bizonyítást nyert, hogy Románia legfontosabb bel-, kül- és biztonságpolitikai problémája továbbra is mi vagyunk, magyarok. Nincs az a meg nem épült autópálya, fővárosnak csúfolt betontemető vagy omladozó tengerparti lakótelep, amely súlyában felérne a miénkhez. Valahogy még mindig főellenség vagyunk, párt- és miniszterelnökök bölcsője és koporsója, passzátszél, amely a román nemzetbiztonsági apparátus tevékenységének irányt és értelmet ad.
Hargita, Maros és Kovászna megye tömbmagyarsága pedig mindeközben köszöni, nem fogy jobban, mint a románok, pláne nem porlik, mint a szikla – hanem olyan jól megvan magában, hogy generációról generációra inkább a románt felejti el, nem a magyart. A Csángóföldet és Kolozsvárt elfoglaló, nemzetépítő Románia mindeddig hiába harapdálta, ott áll bevehetetlen bástyaként, ahogy száz éve mindig állt. Hát majd most bekeményítenek,
Orbán Lajos ezt persze nem gondolja komolyan – neki ez a szaftos magyarozás csak a politikai túlélés garanciája, ha úgy tetszik, fajtisztasági igazolvány, hogy lesz-e belőle valami, már nem az ő baja. De a Székelyföld magyartalanításának terve ott áll csőre töltve, csak elő kell venni, és ráengedni szépen a magyarokra.
Ha a saját fülemmel nem hallom, el sem hiszem, hogy van a mi kis hazánkban még valaki, aki legyint a határon túli magyarok ügyére. De nemrég hallottam magyar ember szájából, hogy „aki Romániában él, az román”. Úgyhogy itt az idő elmondani ezredszer is: a románokat érteni, románul tudni, Romániára figyelni minden valamirevaló magyar politikai erő számára életbevágó kutyakötelesség. A román nemzetépítés ma abból él, hogy bőven elegen nem hiszik el, hogy létezik. Pedig létezik – és amíg nem vagyunk hajlandóak a titkosszolgálatunkat meg a külpolitikánkat ugyanarra a pástra küldeni, ahol a román kollégák játszanak, akadálytalanul halad majd előre.
A románokat nem gyűlölni kell, csak érteni. És amikor a szokott politikai menetrend szerint eljön a magyarokra való fenekedés ideje, mikor aprókat-nagyokat lódító emléktáblákkal, pápalátogatások meghackelésével, oktatási törvényekkel és koncepciós perekkel épül a magyarok kárára a román öntudat, elég néhány okos magyar a megfelelő helyeken, aki az alkalmas időben finoman bokánrúgja az illetékes hivatalnokot, hogy bună ziua, tudjuk, mit csinálsz. És többet ne csináld, mert diplomáciai antitalentumok bő százéves regnálása után eljöttek végre azok az idők, amikor a magyarok már nem hülyék a diplomáciához. Aztán sarkon fordul, és la revedere.
Ennyi kell, néhány tucat okos magyar a megfelelő romániai posztokon, akit többé nem téveszt meg a fecsegő felszín, mert a mélybe hallgat. Akit felháborított Victor Ponta és Traian Băsescu, mérgében tanuljon románt. Akinek Klaus Iohannistól és Orbán Lajostól forr a vére, olvasson Neagu Djuvarát. És akit egy kicsit is zavar, hogy a románok mindig túljárnak az eszünkön, forrongás helyett kezdje inkább darabról darabra megérteni Romániát.
De néhány okos ember kemény munkája a románoknak egy egész országot termett – miért ne teremne hát egy virágzó, székely Erdélyt nekünk?
nyitókép: Ludovic Orban román miniszterelnök nyilatkozik a sajtónak a bukaresti parlamentben 2020. február 24-én, miután a román alkotmánybíróság az ellenzéki Szociáldemokrata Pártnak (PSD) adott igazat a miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatos jogvitában. (MTI/EPA/Robert Ghement)