Leértékelődött testek, lelkek

„Az én koromban még volt, akinek volt értéke a »testpiacon«, mert nem adta például. Volt, aki egyáltalán nem adta, más nehezen adta, aztán volt, aki osztogatta. Így, utólag, az járt jól, aki nehezen adta, akiért küzdeni kellett. Aki osztogatta, ő egyedül maradt, aki nem adta, ő is.

Akkor ezt még nem tudtuk pontosan, hogy leszünk beárazva, azt se tudtuk, mekkora a tét. Én apám szigora és a saját szabadságom közt lőttem be, egy felelős, de azért elérhető létet. Így utólag talán, kihagynék csalódásokat, de ezek a fájdalmak segítettek, hogy megbecsüljem, ami jó.

Annyira nehéz okosnak lenni, pedig kéne, mert látom azt a szenvedést, amit a magány, az abortuszok, az elnyomó kapcsolatok okoznak.

A test nem eladható, ez meg teljes félreértés, pedig ezt harsogja a világ. Biztos, hogy senki se boldog, aki eladta a testét. Nem a társadalom megvetése miatt, biztos az is fáj, de egy mély, támogató, tisztelettel teli kapcsolatot, nem tud helyettesíteni egy pénzen vásárolt kapcsolat. Ha valakit megvettek, az megalázó, mert a tested öregszik, a lelked pedig kiürül és a végén marad a társas magány, ha nem egy bántalmazó kapcsolat, ami maga a pokol.

Ami még nagyon szomorú, hogy sokan csak egy kis szeretetmorzsáért odaadják a testüket, hogy csak egy percig érezzék a boldogságot és sajnos az egyperces boldogságokért, elpazarolják az életreszóló boldogságot.

Nekem volt egy trükköm, úgy kerestem az igazit, hogy elveim voltak, a rossz tapasztalatokból tanultam, voltak minimál elvárásaim: legyen helyes, vallásos neveltetésű, legyen munkája és az első randin el tudja képzelni, hogy lehet, hogy én leszek a felesége. Bevált. Érdemes szabályokat felállítani magadnak: ne legyenek túl szigorú szabályok, de túl engedékenyek se! Nézz körbe, hogy neked mi kell, húzzál határokat és abból ne engedj, de legyél nyitott, mert sajnos nem sétál be senki az ajtón, csak úgy!”