A gyulandó mélabúval nem ír Babits Mihály őrültséget. A nagyvárosokban összeadódik minden feszültség, ami a körúton belüli fejekből, a bérkaszárnyák nyomorából, a tömegből, a dugókból, az együttélés nehézségeiből, a lakástulajdon egyenlőtlenségéből, a melegből, a fülledt levegőből, a gazdagok szorongásából és a szegények forrongásából, az egyes döntések haszonélvezőinek és kárvallotjainak közelségéből kipárolog.
Nem véletlen, hogy forradalmak csak egészen kivételes esetekben kezdődnek vidéken.
A nagyváros sűrű és gyúlékony. A nagyváros forradalmat akar, antropológiai forradalmat, vallási felfordulást, tüntetést, vonulást, willkommenskulturt, Pride-ot, Fridays for Future-t, Black Lives Mattert, egyetemfoglalást, kormánybuktatást, akármit. Konstans forradalmi hévben pedig szörnyen nehéz élni a konzervatívok nyugodt, dolgos életét, ami Európát (és az Egyesült Államokat) egykor naggyá tette: jó munkát végezni, jó levegőt szívni, jó borokat inni jó ebédhez, este pedig leparkolni a saját ház elé. Nem a semmiből született az agglomeráció, a jómódúak menekülőútja a nagyváros árnyoldalai elől,