A politikai demokráciában soha nem volt elég a sikerhez a jól szervezett párt

„Politikai elemzés
126. Professziók, hivatás-csoportok mint hatalmi erőforrások

A politikai demokráciában soha nem volt elég a sikerhez a jól szervezett párt, mindig még további erőforrások tették csak lehetővé az államhatalom megragadását és kormányhatalmon a hatékony kormányzást. Ha egy kormánypárthoz nem áll közel egyetlen gazdásági elit sem, ám az ellenzék dúskál a támogatókban, akkor saját médiaháttér nélkül hónapok alatt feldarálják valamikori szavazócsoportjait. Ugyanígy, ha a teljes társadalomtudományi-szellemi elit az ellenzék szólamait fújja, nem sok esélye van a következő választások megnyerésére.

Ez azonban csak az általános kép, és a politika, illetve a társadalom szerveződésének a változásai pontosabban is megadhatóvá teszik, hogy melyik szellemi professziók jelentik az adott korszakban elsősorban a hatalmi erőforrásokat. Például az 1800-as évek végi ipari kapitalizmusának korában a vállalkozói csoportok mögötti mérnöki professzió fontos volt a tőke működtetésében, de politikai súlya nem nagyon lehetett. Ám az államhatalom demokráciára alapozódása a sajtótőke mellett az újságírói csoportok politikai hatalmát már inkább mint hatalmi erőforrásokat emelte fel a pártok hátterében. Ugyanez a televíziózás korában még határozottabban a médiaelit hatalmi erőforrás jellegét emelte ki. A tömegtudat-befolyásolás 20. századvégi helyzetében pedig a médiát kiegészítő filmszínházi szféra ellenében csak ritkán és rövid ideig vállhatott kormányzó erővé bármely politikai tábor, mint most az USA-ban a Trump-adminisztráció is megtapasztalhatta. Vagy ugyanúgy Európában a tömegmédia kiegészítésére és hatásának felerősítésre a tágan vett irodalmi-szellemi szféra említhető. A párizsi értelmiség, teletűzdelve celebfilozófusokkal és celebirodalmárokkal például mindig is kellett a franciáknál az államhatalom megszerzéséhez és megtartásához, és a milliós tömegek támogatása ehhez nem volt elég. Ha nem is ilyen fokban, de ez a minta több európai országban is megfigyelhető volt az 1990-as évek elejétől.

A jogászelit egyes részei szintén fontosak voltak mindig a politikai hatalom erőforrásaiként, de amíg az államhatalom feszesen csak a választásokon volt megszerezhető a sokmilliós választó támogatása révén, addig maximum a választási rendszer szakértőiként az ehhez értő alkotmányjogászok voltak fontosak, illetve még a politikusok esetében folyamatosnak mondható sajtóperek vitelére alkalmazott pártjogászok. Ám a politikai hatalom szerveződésének jurosztokratikus átalakulása az elmúlt évtizedekben alaposan megnövelte a jogászelit fontosságát mint hatalmi erőforrást.

Annak menetében ugyanis, hogy a jog a korábbi szabálypontosságú normák helyett egyre inkább üres jogelvek és ünnepélyes ám tartalom nélküli jogi deklarációkká vált, a törvényekben lefektetett és bírák által az egyes esetekben alkalmazott jog tetszőlegessé vált. A laikus társadalom ugyan továbbra is úgy tekint a jogra mint racionális döntési folyamat megtestesítőjére, de aki közelebbről ismeri az tudja, hogy ténylegesen csak a bírói jogértelmezés adja meg a legtöbb esetben, hogy mi a jogos, és ki veszíti el végül a pert. Ezt az elbizonytalanodást pedig nagymértékben tovább vitte az alkotmánybíráskodás eredeti funkciójának kiüresítése, és helyette az üres alkotmányi deklarációkra alapozva a törvényhozás funkcióinak átvétele. Ennek fő bázisát – mint ahogy a jelzett kiüresítést is – a globális NGO-hálózatok ’jogvédő’ csoportjai jelentik, és szellemi háttérerőként az egyetemi jogászelit egyes részlegeinek hálózatba szervezése. Ha ez a hálózatos jogászelit el tudja érni, hogy a jogi karok és a bírói akadémiák képzésében meghatározó szerepet tudnak játszani, akkor az államhatalom jurisztokratikus átszövése teljessé válik, és a demokrácia mint üres forma működik csak tovább. A jurisztokráciában tehát a legfőbb hatalmi erőforrást a sajátosan eltorzított jogászelit játsza. (Mint egy korábbi bejegyzésemben említettem, az alkotmányozó hatalmi szint elérése révén nálunk és részben a lengyeleknél sok szempontból egy félbevágott jurisztokrácia jött létre, és így részben visszametszésre kerültek a jurisztokratikus tendenciák.)

Újabban egy további fejleményt jelent a társadalmi állapotok mesterséges intelligenciával átszövése mai korszakában az ennek kezelésére képes informatikus csoportok közül a speciális programozói csúcstudással rendelkezők szűk köre, és az egyre szélesebb adatosodással az adatmérnöki tudással rendelkezők biztosítása az egyes politikai táborok hátterében. Ez különösen élesen kapott exponálást 2020-ben az USA elnökválasztásában, amikor ennek lezajlása után a szavazó algoritmusokat és gépeket gyártó Smartmatic vállalat elnöke átült Soros Open Society alapítványának elnöki székébe, és felmerült, hogy bezzeg a konzervatív jobboldalnak nincsenek ilyen választásokon főszerepet játszó háttércsoportjai.

A jövőben pedig a társadalmi tevékenységek egyre szélesebb körű online platformokra kerülésével, és a teljes társadalom korábban elképzelhetetlen mértékű adatosodásával (datafication) a társadalom feletti tudást közvetlenül az adatmérnöki csoportoktól teszi függővé. Így a politikai akaratképzéshez az „anyagot” egyre inkább az adatmérnöki tudással lehet majd megszerezni, és politikai programmá formálni. Nagyot tévednék, ha az előbb jelzett Open Society világszervezetének az újabb vezető káderei között már nem készítenék az üresedést egy ilyen csúcsinformatikus adatmérnök-zseninek.”