A Fidesz statisztikát lát, mi az embereket

„Egy valóban jó és erős vezető nem abban mutatkozik meg, hogy tévedhetetlen, hanem hogy képes felismerni, elismerni és javítani a saját hibáit. A Fidesz folyamatos háborús harckészültsége és egy pillanatra sem szünetelő, erőszakos sikerpropagandája végletesen elkorcsosította ennek a rendszernek a működtetőit és hithű kiszolgálóit. A bicskanyitogató pökhendiség mellett a NER most egy még sötétebb, még rücskösebb arcát mutatta meg a járvány alatt: a rideg embertelenségét. Az eddig is teljesen világos volt, hogy mindaz a máz, amit magukra kennek, csak a valódi énük eltakarására szolgál: nemzetről papolnak, miközben bárkit kirekesztenek belőle; a haza mindenek előttiségéről harsognak, miközben nem szégyellik kirabolni és hiénacsordaként lerágni minden husát. A NER számára most is fontosabb a sikerpropaganda fenntartása, a folyamatos győzelem, a győztes felmutatása, mintsem a valóság, vagy az egyszerű emberi alázat. Beteges lételemük, hogy tévedhetetlenek, hogy hibátlanok, hogy minden az ő tervük és forgatókönyvük szerint történik. Hogy hiába lépett érvénybe a jogállamisági mechanizmus, itthon azt mondják: megállították. Hogy hiába omlott össze látványosan a kormányzati regisztrációs ellenőrző portál, nem azt mondták, hogy elrontottuk, de gyorsan javítjuk, hanem, hogy valakik aljas terheléses támadást indítottak ellene. Hogy azt mondják: »szőnyegre vitték« a járványt és már ő védekezik, ehhez képest hamar beütött a harmadik, minden eddignél halálosabb harmadik hullám. Hiába nálunk a legmagasabb lakosságarányosan a járvány miatt elhunyt emberek száma, azt mondják: azt nem úgy kell számolni, hanem nagyobb, korábbi évekre vetített merítéssel. Hogy mi van? De volt ennél is otrombább fordulat, amikor a rekordszámú halálesetre azt válaszolták: »adattorlódás«. A Fidesznek csak adattorlódás az a sokezer ember, aki itthagyott bennünket. Szerintünk pedig emberi sorsok és emberi tragédiák vannak minden szám mögött.

És itt álljunk is meg egy pillanatra. Régi motoros vagyok a politikában, sok mindent láttam, sok mindent tűrtem már. Kifejezetten szeretem az éles vitákat, ha ütnek, arra még inkább megkeményedek. De a kormányzat, a NER vezető figurái az embertelen viszonyulásukkal most átléptek egy olyan határt, ami korábban végképp elképzelhetetlen volt. És ahonnan nincs visszalépés, csak az erkölcsi és megszégyenítő bukás. Az elmúlt hónapokban több mint huszonhatezer ember vesztette életét a járvány következtében. Csak a járvány következtében. Huszonhatezer magyar ember hiányzik, ennyi család lett csonka, ennyi sors tört ketté. Ez nem egy statisztikai adat! Ez nem egy olyan számsor, amelyet majd a propaganda-minisztérium ficsúrjai addig hajlítanak, amíg – ahogy a Fidesz kormányfője nevezte – »tartható« lesz! A kormánypártiak önkielégítően beteges ragaszkodása a »mi mindenben elsők vagyunk« képének fenntartásához most valami olyan embertelenségbe fordult át, ami végképp vállalhatatlanná teszi ezt a garnitúrát. A hörgő-fröcsögő államtitkári kartól a szerepnélküli, emberarcúnak mondott, de mégis csendben asszisztáló hídemberekig. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem képesek egy cseppnyi alázatra sem, egy másodpercnyi emberségre és az elhunytak iránti őszinte tiszteletre. Képtelenek elismerni, hogy teljhatalmú felhatalmazással bíró döntéshozókként igenis felelősségük van abban, hogy már több mint huszonhatezer ember vesztette életét ebben a járványban. Rideg erkölcstelenségüket mutatja, hogy minden szalmaszálba, minden rosszul kiejtett mondatba belekapaszkodnak és az ugrasztott médiapincsik máris fújják a címlap-ballonokat, kamerával kergetik a könnyebb prédának bizonyuló ellenzékieket, hogy tereljenek, hogy hárítsanak, hogy másra kenjék az egészet. Sok mindent láttam már a Fidesztől, bevallom néhány politikai húzásuk néha még imponált is, de az a fajta hazug becstelenség, amit egy sokezer magyar életét követelő járványhelyzetben is képesek most elkövetni – az egyszerűen gyalázatos. A politikai játszmákba, a kommunikációs és hatalmi versenybe sok minden belefér, de ez az aljasság nem.

A Fidesz miniszterelnöke nemrég azt mondta, hogy a járványkezelés sikerét a megmentett életek számában fogja mérni. Most pedig, amikor a nemzet egy városnyi életet veszített már el, papímasé államférfiként kajánkodva bűvészkedik a statisztikával. Egy igazi vezetőtől az lenne ilyenkor a legkevesebb, hogy méltósággal fejet hajt, alázattal kiáll és megköveti a nemzetet, amelyet szolgál. Felelősséget vállalni és saját hibáinkat elismerni nem gyengeség, hanem példamutató erény. Huszonhatezer ok lenne erre. A számok mögötti emberek megérdemelnék.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázkilencvenötödik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.”