Perintfalvi Rita teológusnő “tudományossága”

„Az alábbi írás célja, hogy felhívja a figyelmet egy olyan, külföldön sajnos egyre gyakoribb, Magyarországon pedig épp most meghonosodó bibliaértelmezésre, amely a tudományosság köntösét magára öltve, a saját prekoncepcióihoz viszont fundamentalista módjára ragaszkodva, előzetes elvárásokkal közelít a Biblia szövegéhez, és célja, hogy a saját „progresszív” világnézetének megfelelő eredményt mindenáron kiolvassa a Biblia szövegéből. Az alábbiakban összesen négy szövegrészen fogjuk demonstrálni, hogy ez a kortünetnek is nevezhető megközelítésmód mennyire nem felel meg a modern tudományosság kritériumainak, illetve az eredményeként létrejött értelmezések mennyivel inkább magának az értelmezőnek a vágyait és világképét tükrözik, mint a biblikus szöveg eredeti üzenetét. (...)

»Amikor a szöveg arról beszél, hogy az Isten az embert „férfiasnak” és „nőiesnek” teremtette (vigyázat nem „férfinak” és „nőnek”!), azt nem két poláris teremtményként kell érteni. Hanem úgy, hogy amikor az Isten „férfiasnak” és „nőiesnek” teremtette az embert, akkor tulajdonképpen csak a két végpontot, legkülső pólust jelölte meg a szöveg, közöttük pedig ott húzódik egy rendkívül színes és tág paletta, az összes nemi identitás és szexuális orientáció palettája. A keresztény Biblia szerint éppen ezért a nemiség és a szexuális orientáció mindenféle formája Isten akarata, nem szűkíthető le pusztán a heteroszexualitásra és a férfi és nő kapcsolatára« (– írja Perintfalvi Rita).

A fenti gondolatmenet első látásra egy laikus számára még akár meggyőző is lehetne, azonban annak, aki a szerzőnél némileg jobban ismeri a biblikus héber nyelvet, illetve a Biblia íróinak kultúráját, rögtön szemet szúr néhány alapvető tévedés. A másodikként idézett (2019. július 18.) bejegyzésben előforduló óhéber szavak átírása például rögtön elárulja, hogy a szerző nincs tisztában azzal, hogy az óhéber szavakat hogyan kell következetesen latin betűkkel visszaadni, így kétszer hallás után, a hangok magyar kiejtését szem előtt tartva írja át azokat („is”, illetve „isá”), kétszer pedig a német kiejtést ötvözve a sémita nyelvek tudományos átírásával hoz létre olyan hibrid szóalakokat („neqewa” és „sachar”), amelyek pont annyira tükrözik a tudományos átírás kritériumait, hogy egy német anyanyelvű ember sem tudná pontosan kiejteni, a tudományos igényességnek viszont nem felelnek meg, mivel például a „nekéva” szóban szereplő, a héber „bét” betű (ב) által jelölt zöngés réshangot „w”-ként adja vissza, amely karakter a sémita nyelvek tudományos átírása során jellemzően a wáw (ו) betű jelölésére van fenntartva.[8]

A szerzőnek a karakterek átírása után a nyelvi elemzése is sajátosra sikerült, ugyanis a klasszikus bibliafordításokban megszokott „férfinak és nőnek teremtette” (Teremtés 1. 27; és 5; 2.) az általa javasolt fordításban így hangozna: „férfiasnak és nőiesnek teremtette”, majd külön fel is hívja rá a figyelmet, hogy minden hagyományos fordítás, amely „férfit” és „nőt” említ, téves, külön kiemelve, hogy „nem főnév, hanem melléknév szerepel az óhéberben”. A probléma ezzel a fordítással az, hogy az óhéber eredetiben szereplő „zachar” (זָכָר) és „nekéva” (נְקֵבָה) szavak ebben a mondatban kétségkívül főnevek, és ezt nemcsak a nyelvtani elemzés teszi egyértelművé, hanem a vonatkozó szótárirodalom is így tartalmazza.[9] Ez a két szóalak (más nyelvtani környezetben) valóban használható melléknévi értelemben is („hím” és „nőstény” jelentésben), de akkor sem dimenzionális melléknevekként („férfias” és „nőies”), ahogyan – az általa a szövegből kiolvasni kívánt jelentésnek megfelelően – Perintfalvi teszi.

Ahhoz, hogy lássuk, a szerző által javasolt olvasat mennyire mást jelent, mint amit az eredeti szöveg tartalmaz, próbáljuk meg magyarul fokozni az eredeti héber szövegben szereplő főnevek hagyományos magyar fordítását és vessük össze a Perintfalvi által javasoltakkal:

férfi, férfibb, legférfibb és nő, nőbb, legnőbb (nem használatos alakok)

ezzel szemben:

férfias, férfiasabb, legférfiasabb, és nőies, nőiesebb, legnőiesebb (tökéletesen szabályos alakok)

De adjunk egy lehetőséget a teológusnő által favorizált változatnak és játsszunk el a gondolattal milyen új perspektívát nyit ez a bibliafordítás előtt. Például a Kivonulás könyvének 12. fejezetének 5. versében szereplő húsvéti bárány ahelyett, hogy „hím” lenne, lehetne „férfias bárány”, az égőáldozatul felajánlott szarvasmarha a Leviták könyvében (1. 3) szintén lehetne „férfias szarvasmarha”, ellentétben a néhány oldallal arrébb feláldozott „nőies kecskétől” (Leviták, 4. 28). Ezékiel próféta példabeszédében nem egy „férfialak”, hanem egy „férfias alak” elkészítéséről olvashatnánk (16. 17), Simeon és Lévi a férfiak helyett megölhetne mindenkit, aki férfias, az izraeliták pedig körülmetélhetnék a férfias újszülötteiket (Leviták 12. 2–3).”