A talán örökre velünk maradó vírusról

Kiposztolt háborús versek és egyéb háborús képzettársítások a közösségi oldalon... Nem emberek között dúló háborúra céloznak ezzel a fészbúklakók. Már egy éve van velünk, magyarokkal is a koronavírus. Valószínűsíthetően tavaly március elején hurcolta hazánkba két iráni vendégdiák. Ha ők nincsenek, másképp alakult volna a helyzet? Ugye nem, akkor más hozta volna be azokban a napokban.

Most megint egy furcsa húsvétnak nézünk elébe, a harmadik hullám tombolása következtében már a jövő héttől rendeletileg lesz üres sok-sok templom. A laptopunkat azonban nem veheti el tőlünk senki, s ezen nézhetünk akár istentiszteleteket. A Biblia is kezünk ügyében marad, elvileg van lehetőség a Teremtő zsidó-keresztény szentírásában tett bemutatkozásával foglalkozni… Elvégre nagyböjt van. 

Égetnivaló fundamentalistaként, mai bibliaolvasásom után én azon gondolkodom: nyilvánvaló, hogy nemcsak Isten és az egyes ember, hanem Isten és a nemzetek, sőt: Isten és az emberiség között is zajlik párbeszéd. Általában persze elég egyoldalú... Több mint kétezer éve hangzott el, de

Az ateista Szabó Lőrinc tudta legszebben megfogalmazni: „gyötörtük egymást szomorú / testvérharcban, (amely sokszor ma is olyan már, / mint egy színpadi háború)”.

Igen, hajlamosak vagyunk dehumanizálni pusztán a vetélytársainkat is, nem akarózik belátnunk, hogy a teremtéskori szándéknak megfelelően Isten képmását hordozzák ők is. 

Bárgyúságig korszerűtlen világképem szerint tehát: mivel lényegében mindmáig mellőztük az említett jézusi kihívást, most megkaptuk a nemhogy embernek, de élőlénynek sem nevezhető, ugyanakkor képtelenül eleven és embertelenül hatékony ellenséget, a covid-19 koronavírust. 

Úgy, úgy. Ha mi ennyire erősek vagyunk, hogy vagy fizikailag vagy szavakkal, lelkileg, de gyilkolózunk, kinevezve ellenségnek akár családtagot, egyazon társadalomban mellettünk élőt; ha mint most, a belhazában is, kampánytól kampányig pártpolitikai alapon, de egész valónkkal ellenségeskedünk; ha lehetséges a Földön az, hogy birodalmi törekvésnek áldozzanak be nemzeteket, rasszokat, földrészeket; ha lehetséges az ideologizált életforma- meg identitásterror, amit lassan már mi, áldozatok erőltetünk másokra, akkor… nos, akkor

Akkor tessék: a járvány miatt az emberiség – és annak minden tagja külön – királynak, pontosabban: boldogtalan és megrendült fáraónak érezheti magát, a bibliai tíz csapás egyike alatt. 

Más kérdés, hogy ez a csapás az egyiptomi tízzel ellentétben nem időleges, akár mindvégig ránk fog nehezedni az emberiség további története során. Ez most éledő beszédtéma köztünk utcán, közösségi oldalakon.

„Mindig velünk marad most már a covid!” – igazítjuk helyre mi, jól értesültek azt, aki elszólja magát, hogy nem tudott erről a közkeletű orvosi feltételezésről, vagy legalábbis elfelejt számolni vele. 

Milyen érdekes: Jézus pont azt ígérte a tanítványainak, „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket (...) és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!”

Ám nekünk ez sem volt túl fontos. Talán ezért marad velünk most már a Vírus is. A sokszínűség jegyében minden létrejött és még eljövendő változataival. Visszaszorul valamelyest, majd kitámad megint…

Mert az önvédelem nem az öncélú, Isten törvényével és gondviselő szeretetével sem számoló ellenségeskedés.