Előre, fölfelé, Közép-Európa! – Harmincéves a visegrádi együttműködés

Harmincéves fennállását ünnepli 2021. február 15-én a visegrádi együttműködés. Harminc évet hagytunk magunk mögött, mondhatjuk, két részletben.

A három évtized első felében sikerre vittük azt, ami posztszovjet régióban keveseknek sikerült, a NATO- és az uniós csatlakozás során integratív részei lettünk a nyugatnak, míg a második periódusban elindult Közép-Európa ébredése. Nem csak a gazdasági fejlődésben és a további lehetőségekben vagyunk példaértékűek, hanem a társadalmi folyamatokban is, identitásunk és kultúránk az utóbbi időszakban erősödött, mondhatni önmagára talált.

Sikertörténet-e a V4-es együttműködés? Nyugatról nézve biztosan sikernek számít az, hogy az integrációnkban jelentős szerepe volt az együttműködésnek, és többnyire stabil politikai érdekképviselet is tartozott hozzá. A cél az lenne, hogy

De sikeres-e a V4 belülről nézve, Budapest-Varsó vagy Prága-Pozsony viszonylatban? Részben, de nem teljes egészében. Harminc évvel a megalakulás után tervezünk Budapest és Varsó közötti gyorsvasutat, három évtized után még mindig egymás kihívói és nem partnerei vagyunk a piacon. Egy emberöltő eltelt, de a V4-es lakosok egy jelentős része még mindig nem hallott erről a szövetségről. Egy szczecini fiatalnak napjainkban közelebb van London, mint Budapest; nagyobb perspektíva egy középszerű dán egyetem, mint a prágai Károly Egyetem. A Visegrádi Csoport modern jelene nem maradéktalan sikertörténet, viszont a további kiteljesedés potenciálja rejlk benne – és az jelentős.

Az Európai Unió nehéz évtizedéről 

A közép-európai identitásunknak mindig is szerves része volt a felzárkózás vágya, alapvetően a régiónk mindig nyugat-kelet viszonylatban határozza meg magát. Ez ma sincs másképpen, azonban érdemes megvizsgálni ennek a nyugat-kelet viszonynak a történelmi narratíváját és annak elemeit. Alapvetően elmondható, hogy a tapasztalataink miatt a viszonyunk a történelmi nagyhatalmakkal – tehát a nyugat vezető államaival – igencsak paradox: mindig is szerettünk volna felzárkózni, azonban a létbizonytalanság is jellemezte ezt a kapcsolatrendszert.

„Nemzeteink létét évszázadokon keresztül veszélyeztették, sokszor álltunk a megsemmisülés küszöbén […] Lengyelország a 18. században elvesztette függetlenségét és a század végétől három különböző kultúrájú ország osztozott rajta 130 évig. Túléltük, de ennek az ontológiai fenyegetésnek a tudatában él a régiónk. A fenyegetés utolsó szakasza a kommunizmus volt” – mondta Bronislaw Wildstein egy Mandinernek adott interjújában.

Ennek az úgynevezett ontológiai fenyegetésnek az érzetén a nyugati integráció tudott enyhíteni, azonban az EU nehéz évtizede újabb fenyegetéseket hozott a felszínre. Az Európai Unió ugyanis soha nem látott válságba sodródott, és fennállása történetének legnehezebb időszakát éli. Közel sem biztos, hogy a kontinensünk és a régiónk úgy fog kinézni egy évtized múlva, ahogyan most ismerjük. A történelem során voltunk periféria, egyes események és társadalmi forradalmak bölcsője, ugyanakkor

Az erős Európai Unió napjainkban inkább wishful thinking, mintsem a világpolitikát meghatározó tényező. Bár a 2004-es keleti bővítés feladta az Uniónak a leckét, az igazi megpróbáltatások csak utána kezdődtek. A 2008-as gazdasági világválság majdnem romba döntötte az eurózónát, a déli tagállamoknak pedig gyógyíthatatlan sebeket okozott, amelyeket még ma is törleszt az Unió közössége. A 2014-es regionális biztonsági válság (háború Ukrajnában, Krím annektálása) nemcsak az orosz fenyegetést hozta el újra, hanem nyilvánvalóvá tette, hogy a kontinens határai bő 70 évvel a második világháború után is átszabhatóak. Ezt a sokkot követte rá egy évre (2015) a migrációs válság, amely bár külső hatásként érte a szövetséget, mégis belső megosztottságot szült.

A három válságból egyet sem sikerült megoldani 2021-re. A gazdasági világválság bár elmúlt és konjunktúra következett be, a déli tagállamok közül Görögország még mindig gazdasági lélegeztetőgépen van, Olaszország és Spanyolország pedig az államcsőd szélén táncol. A konjunktúrát élvező északi tagállamok és a válságról válságra élő déli tagállamok között a belső konfliktusok odáig vezettek, hogy napjainkban nagyobb a valós megosztottság észak és dél, mint kelet és nyugat között.

A biztonsági fenyegetés sem múlt el, hiszen Belaruszban orosz segítséggel verték le a tüntetéseket, 2020 őszén pedig odáig nem jutott el az Európai Unió, hogy a kontinens határán, a Keleti Partnerség tagállamaiban zajló konfliktusra érdemben tudjon reflektálni és hatással lenni – Hegyi-Karabah határait Moszkva szabta át, Brüsszel véleményezése nélkül. A migrációs válságot pedig bár kevésbé érzékeljük, mint 2015-ben, az új 2020-as migrációs paktum körül sincs konszenzus. 

amely megosztottságot és nemzetközi térvesztést eredményezett. Elhagyott minket egy erős és független tagállam, az Egyesült Királyság. A Brexit intő jel, hiszen bekövetkeztével politikai válságba sodródott az EU, amely együtt jár egy belső biztonsági válsággal is (terrorizmus); a szélsőséges ideológiai polarizáció pedig olyan végletekig megosztó konfliktusokhoz vezetett, mint a jogállamisági mechanizmus kérdése, vagy a zöldpolitikai túlkapások (német autóipar megszorongatása).

Az EU nehéz évtizede után 2021-gyel – és a V4-es jubileummal – kezdődik az újabb évtized. Ebben azonban nincs siker és dicsőség, a puszta létfenntartás a feladat: a belső válság megerősítheti, ugyanakkor fel is emésztheti az Európai Uniót. Közép-Európa most határozza meg a következő évtizedeit!  

Az új perspektíváról 

A közép-európai rendszerváltó értelmiség fő szervezőereje a kommunizmus megdöntése volt; amelyből aztán következett a második fő szervezőerő, a nyugati integráció vágya az EU- és NATO-csatlakozás formájában.

Régiónk szempontjából az EU története a jövőben két irányba folytatódhat tovább: vagy az integrációt viszi előre és megerősít bennünket, hiszen a teljes európai integráció története nem más, mint külső megpróbáltatásokra adott defenzív reakciók sorozata; vagy pedig dezintegrációt eredményez, amely hosszútávon az Európai Unió funkcióvesztéséhez és felbomlásához vezethet. A visegrádi csoport ereje az első forgatókönyv esetén tudna nőni; ugyanis megkerülhetetlen szereplők vagyunk az uniós politikában, ezzel együtt pedig az erőnk is felértékelődik. Ez természetesen felelősséget is jelent, azonban a mélyebb integráció elengedhetetlen kelléke a V4; a mélyebb integráció pedig a régiót is erősíti.  

A V4 legnagyobb problémája, hogy bár a modernizáció technikai részét adoptáljuk nyugatról, annak eredményei még nem látszanak a visegrádiakon belül, a gazdasági együttműködés a mai napig szegényes. A Visegrádi Csoport hosszútávú sikerének titka két tényező függvénye:

a másik az együttműködés perspektívájának és céljának konszenzusos és konkrét meghatározása. A V4 elsődleges feladata kell, hogy legyen egy tiszta, közérthető és előremutató cél meghatározása, amelyet mind a négy tagállam teljes mellszéleséggel tud támogatni. A V4 csakis akkor lehet sikeres, amennyiben a napi politikai egységtől független tud lenni; amennyiben nem a pártpolitika és az uniós politikai szövetségalkotás a fő vezérfonala. Bár napjainkban nagyon erős a lengyel-magyar tandem, de ne vegyünk mindent magától értetődőnek.

A Jog és Igazságosság Lengyelországban meggyengült, és közel sem garantált egy 2023-as győzelem – vagy akár egy teljesen kitöltött kormányciklus. Az állatvédelmi törvény okozta nyári kormányválságot követték a több százezres abortusztüntetések, amelynek jelképe, a vörös villám mára a kormányellenesség első számú szimbóluma lett és meghódította a lengyel nagyvárosok utcáit. A koronaválságot jól kezelte a lengyel kormány, de a folyamatos krízismenedzsment megfárasztotta a PiS-t is, a törések már látszanak. A pénzügyi elit Mateusz Morawiecki miniszterelnök mögé állt be; a régi konzervatív szárny pedig Jarosław Kaczyński pártelnököt követi; ehhez jött a jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda által vezetett harmadik csoport.

Csehországban is fordulni látszik a politikai helyzet; míg Igor Matovič szlovák kormányának támogatottsága a járványkezelés nyomán drasztikusan visszaesett. 

Amennyiben a V4-eknek nem sikerül az aktuálpolitikai szövetségalkotáson felülemelkedniük, lehetséges, hogy harminc év vész kárba. Ez pedig mindenkitől megkíván bizonyos kompromisszumokat, nemcsak régiós, hanem uniós szinten is.

ezt a viszonyrendezést a V4 nem élheti túl egy-egy fájdalmasabb kompromisszum nélkül. A kiegyezés semmiképp sem történhet a régiós érdekek feladásával és a régió kiszolgáltatottságának növelésével, azonban egy új, európai és régiónkat egybekovácsoló perspektívával megakadályozható a V4 konfliktusos térvesztése és olyan versenyelőny szerezhető a többi európai uniós tagállammal szemben, amely újrarajzolhatja az EU politikai színterét.

A koronavírusról 

Ami az egyiknek orvosság, az a másiknak méreg. A közös kihívások területén az egyik a fő problémakört egy igencsak friss veszélyforrás jelenti, ez pedig a járvány és gazdasági recesszió. A pandémia és annak válsága jelentős nyomot fog hagyni a társadalmunkban, ilyen következmény lesz a születési ráta csökkenése és annak gazdasági következményei; a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése; valamint a pandémia elleni küzdelem nyomán kialakult új fejlődési folyamatok és társadalmi normák.  

Ezen a helyzeten javíthat a pandémia okozta gazdasági válság; a gazdasági bezárkózás és a protekció ugyanis a nyugaton munkát vállalt közép-európai munkavállalók nagy tömegét hozza vissza hazájukba. Ez természetesen átalakulást fog hozni a munkaerőpiacon és a gazdaságban is, növelve a versenyt és ezzel a hatékonyságot, a hazatérő munkavállalók új lendületet adhatnak a régiós gazdaságnak, ellensúlyozva az elöregedő társadalom okozta hátrányokat. A visegrádi csoportnak ezzel az új munkaerővel és a „hazaimportált” know-howval okosan kell élni, fellendítve a gazdaságot, fokozva az innovációt. 

A pandémia okozta válság bár nehéz időket fog hozni, a közép-európai régió és vele együtt a visegrádi csoport győztesen is kikerülhet a megpróbáltatásokból. A fenti folyamatot támogatja az ellátási láncok lerövidülése, amely egy kedvező folyamat a V4-eknek, mivel új vállalkozások és külföldi beruházások érkezhetnek a régióba. Az erőteljes digitalizáció átalakítja a piacunkat, a fent említett plusz munkaerő és az új beruházások pedig erősebben bekapcsolnak minket az európai uniós gazdasági áramlatokba, ezért mindenképpen az integráció felé fogunk sodródni. Ez az integráció azonban csak akkor lehet sikeres, amennyiben a politikai és a gazdasági folyamatok egy hullámhosszon vannak. 

A konfliktuspontokról 

A V4-et, bár platformot képez az Európai Unión belül, mégis megannyi belső konfliktus feszítheti szét a jövőben. Ezeken a konfliktuspontokon felül kell emelkednünk, közös megoldást találva, ugyanis

Magyar-lengyel viszonylatban ki kell emelni Oroszország és Kína eltérő megítélését. Ahogyan Wojciech Przybylski egy Mandinernek adott interjújában mondta: „jelenleg a lengyelek nagy részében disszonanciát vált ki az Oroszországgal és Kínával ápolt szoros viszony […] a lengyel közéletben [ugyanis] Moszkva és Peking no-go zóna”. Ez a külpolitikai ellentét, bár elsőre bagatellnek tűnhet, a jövőben – egy esetleges paradigma vagy kormányváltás esetén – negatívan befolyásolhatja a lengyel vezetés viszonyát a magyar kormányhoz.

A visegrádi csoport szorosabb külpolitikai együttműködése azért is szükséges, mert a régióban nincs hatékonyabb regionális együttműködés. A Három Tenger Kezdeményezés még gyerekcipőben jár, azonban mindenképpen érdemes komolyan venni, a lengyel kezdeményezés célja ugyanis egy tágabb közép-kelet-európai együttműködés felépítése, amellyel a V4-ek szövetségének gazdasági és politikai erőtere is kiterjeszthető. 
 
Az európai uniós politika tekintetében a lengyel-magyar tandem az esetek többségében koherens, azonban

– például a jogállamisági mechanizmus kérdésében –, amely szintén kihat a V4 jövőjére és lehetőségeire. Bár a jelenlegi politikai helyzetben Varsó és Budapest alkotja a V4 fő erőközpontjait, a jövőbeli zavartalan együttműködés érdekében a magyar és lengyel álláspont flexibilitása mindenképp fontos lenne.

A V4-ek regionális integratív erejéről  

Világos tény, hogy az Európai Unió nemcsak kelet-nyugat, hanem észak-dél viszonylatban is megosztott. „A visegrádi országoknak a Három Tengeren keresztül össze kell kötniük északot és délt [ugyanis] sokat fejlődtünk a kontinens nyugati feléhez képest, de mind a térség dinamikája, mind a politikai érdek azt kívánja meg, hogy kapocs legyünk észak és dél között, helyi partnerségeket és regionális együttműködést kialakítva” – ez a mondat adja meg a legjobban a Visegrádi Csoport jövőbeli politikájának egyik kiemelkedő kihívását.

Sokáig voltunk periféria, azonban nekünk is van perifériánk – ebből kifolyólag pedig kijelenthető, hogy a V4-ek szerepe, hogy csatornát képezzen kelet-nyugat, észak-dél viszonylatban. Az észak-dél integrációt az Európai Unión belül kell megvalósítanunk, míg a kelet-nyugat csatornát az Európai Unión kívül kell sikerre vinni, hiszen mind a balkáni országok, mind a Keleti Partnerség tagállamai a mélyebb európai integráció szerves részei akarnak lenni. A fő kommunikációs csatorna és integratív erő Közép-Európa tud lenni, mégpedig kulturális, történelmi és ideológiai sokszínűsége miatt. A balkáni uniós integrációból a V4-eknek is tevékenyen ki kell venniük a részüket; Magyarország nem véletlenül tűzte ki külpolitikai célként a balkáni európai uniós bővítést.

A sikeres balkáni regionális együttműködés és EU-csatlakozás folyamatában

Szélesebb perspektívában szemlélve a helyzetet, elmondható, hogy a jövőben Európa keleti perifériája, a kontinens határán fekvő tagállamok jelentős politikai, gazdasági és társadalmi átalakuláson fognak átesni. Belarusz ébredése, Ukrajna radikalizálódása, az örmény válság, Azerbajdzsán terjeszkedése mind-mind olyan folyamatok, amelyek meghatározzák a közeljövőt; ideje kellő figyelmet fordítani az említett országokra, ugyanis bizonyos fejlődési pályáikon szükség lesz nemcsak az EU, hanem a V4-ek erejére is.

A V4-ek észak-dél integratív ereje és kelet-nyugat közvetítői szerepe idővel egy ténylegesen meghatározó regionális hatalommá fejlesztheti a visegrádi csoportot. Fontos szem előtt tartani, hogy a periféria problémáit nem nekünk kell megoldanunk, azonban a sikeres integrációban és közvetítésben elengedhetetlen szerepünk van. Ennek van egy politikai vetülete, azonban számunkra a legfontosabbak a gazdasági lehetőségek, ugyanis a Keleti Partnerség fejlesztésével és a szorosabb balkáni EU integrációval a V4-es kifektetéseknek is megnyílik az út.

A Visegrádi Csoport jubileuma nyomán a következő négy hónapban készítünk egy-egy interjút a V4-30 sorozat keretein belül. Az első állomás Lengyelország lesz, Jacek Purchla történészprofesszorral, a Jagelló Egyetem tanárával. 

A szerző jelenleg Varsóban a Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet gyakornoka.