Nehéz lenne meghatározni, hogy egy adott, egykori tárgyi kultúrának pontosan hányad részét teszik ki a napjainkig fennmaradó régészeti leletek. Ezt nemcsak a változó ütemben zajló bomlási folyamatoknak – ezek többsége során a szerves anyagok jelentős része lebomlik – köszönhetően nehéz meghatározni. Az egyes tárgyak, tárgycsoportok hosszabb ideig és széleskörűen is használatban maradhattak (pl. mezőgazdasági eszközök), amely kiszakítja a leletet keletkezési (készítési) korából, és csak nagyobb idő-intervallumra engedi azt keltezni. Gyakori az a jelenség is, hogy az megszűnő korábbi régészeti kultúra egyes alrendszerei (pl. kerámiaművesség, fegyverzet, stb.) és tárgycsoportjai az időben őket követő új művelődések legkorábbi szakaszának tárgyi világába is beépülnek (részben a korábbi népesség, vagy a technológia folytonossága révén is). Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy egymástól évszázadnyi távolságra lévő régészeti kultúrák oly könnyen összekapcsolhatók lennének. Ez a fenntartás kifejezetten igaz a militária, vagyis a hadtörténeti emlékanyag esetében.
Mennyi lehet annak az esélye, hogy hunoktól származó fegyvereket használtak a honfoglaló magyarok? A két steppei birodalom létezése között eltelt félezer éves időtávolság alapján gondoljunk bele egy egyszerű kérdésbe: ha ma háború törne ki és fegyverrel kellene megvédenünk magunkat, használnánk-e őseink mohácsi csata-korabeli kanócos arkebúzát, fekete lőporos töltettel és 10–15 mm-es, öntött ólomgolyókkal? Nem igyekeznénk-e a lehető legmodernebb fegyvereket beszerezni? Amikor a honfoglaló magyarok szablyáit vizsgáljuk, nemhogy a hun egyenes kardoktól, de még a korszakban sokkal közelebbi kései avar szablyáktól is eltérő formai adottságokat láthatunk. A fegyverzet gyors fejlődésében katalizáló hatással bírt az egymással szemben vagy épp szövetségben álló hadi kultúrák kölcsönhatása, valamint a támadó- és védőfegyverzet „versenye”.
Tárgyi értelemben kifejezetten igaz, hogy múltunkat csak töredékeiben ismerjük. Ugyanakkor az is köztudott, hogy az „atombiztos” adatok és a belőlük levonható közvetlen következtetések mellett más tudományos módszerek is rendelkezésünkre állnak, hogy múltunk primer forrásokon keresztül csak kevésbé megismerhető részeiről is képet tudjunk alkotni. A 9–11. századi kelmék, azok díszei ma már nagyon jól ismertek, főként azokból a régiókból, ahonnan részben eleink is származtak, illetve melyekkel intenzívebb kapcsolatokat tartottak fenn. Pont ezért válik érthetetlenné és okoz zavart, ha az idevágó elemek időben lefelé (szkíta kor, hun kor, avar kor) és felfelé (török kor) ugrálva kerülnek indokolatlan kibővítésre. Mindez egy ismeretterjesztő film esetén már aligha fér bele az alkotói szabadságba.
A magyarság a steppevidék kultúrájából érkezett a Kárpát-medencébe, azonban
a korábbi korok nomád birodalmainak anyagi művelődése teljesen eltért a náluk megismerhetőtől.