Olvasom ezt a tömény mocskot és gazemberséget

„Dosztojevszkij A Karamazov testvérek c. regényének leghíresebb jelenete a nagy inkvizítorról szóló rész, ahol kiderül, hogy nincs az a gazság, amit a hatalommal szövetkezett egyház nevében ne lehetne elkövetni, s a nagy inkvizítor még Jézust is a máglyára küldené, csak ne zavarja össze az egyház számára mára már elfogadhatatlanná vált eredeti tanításával a hatalom és az egyház által lefektetett cinikus és aljas alapelveket és azok precíz kivitelezését: az emberek szabadságáért és szabad akaratáért, mindazért, ami őket emberré teszi, a megbízható rabság biztonságát nyújtani cserébe.

Olvasom ezt a tömény mocskot és gazemberséget, a saját pártállami bűnszervezetükben elkövetett bűncselekmények tegnap óta immár Alaptörvénybe rögzített és félmondatonként a »kereszténységgel« legitimálni vágyott beteg, ám önmagukat hiánytalanul tükröző ócska és szégyenletes, ember- és nemzetellenes buherát, s nem hallom a magukat eddig kifürkészhetetlen okokból kereszténynek nevező hazai egyházak hangját. Csak a fülsüketítő gyáva csend, a számító meghunyászkodás, a hatalom bálványával való örömteli, kéjes paráználkodás, s a harminc ezüst, amiből – a gentleman’s agreement ellentéteként, vagyis a szélhámosok egyezségeként – a különböző szolgáltatásaik révén visszajuttatnak vagy huszonötöt a feladónak.

Ahogy nem oly rég – megtapasztalhattuk – az uralkodó pártnak, az MSZMP-nek irányító szerepe volt a szocializmus építésében, ma a Fidesz nevű uralkodó pártnak van irányító szerepe a keresztény állam kiépítésében. S azok, akik azt mantrázzák, hogy a Fidesz folyamatosan váltogatja nézeteit, tévednek. Mert mit is üzentek a kezdet kezdetén az egyházak vezetőinek? Azt, hogy »Csuhások! Térdre imához!« És mit mondanak ma? Ugyanezt: térdre!, s már térdelnek is a Fidesz előtt. S hogy a frivolitás látszatát is elkerüljem, a Fidesz által megszólítottak már nem is térdelnek, hanem egyenest hason csúsznak a nagy bálvány, a nagy babiloni szajha előtt.

2022 tavaszát követően, ha úgy adódik, márpedig szinte semmit sem remélek annyira, mint azt, hogy úgy adódjék, ahogy azt sokan, egyre többen szeretnénk, azt fogom javasolni, hogy az érintetteknek, a kormány összes tagjának, a 133 bátor embernek, a holdudvarnak, a klienseknek és a kiszolgáló cselédségnek, Ivan Karamazov »minden megengedett« elvét hatalmi pozícióból vallóknak és azt aktívan gyakorlóknak, a megannyi kis zseb- és fiókinkvizítornak, hogy börtönök celláiban vagy szigorú alkalmassági vizsgát követően, kizárólag felkészültségüknek megfelelő munkahelyeken – mindezt bízzuk az igazságszolgáltatásra! – legyen számukra egy kötelezően elvégzendő kurzus a kereszténységről.

És ebben az esetben csak azt fogom kérni, mit kérni, egyenest követelni, ha kell, télvíz idején, mezítláb, magamat flagellánsként ostorozva, hogy a kurzust követően valamennyiüket én vizsgáztathassam.”