„A magyar (és kelet-európai) médiát és általában a politikai közbeszédet a rasszizmus – a címben is jelzett – két formája uralja. Noha e szellemi tendenciák mély történelmi gyökerekkel rendelkeznek, napjainkban már összefolynak, összekeverednek egymással, és behatolnak a társadalmi gondolkodás mélyebb rétegeibe. Ugyanakkor fel-fellobbanó vad ellentéteik elterelik a figyelmünket arról, hogy miképpen egészítik ki egymást azon társadalmi többség rovására, amely a rendszer radikális átalakításában, meghaladásában érdekelt.
A bármilyen értelemben vett baloldal és a liberális politikai oldal ma még – egy tekintélyuralmi rezsim keretei között is – valamelyest ellenáll a kútmérgezőknek, a Demeter–Takaró–vonal képviselte kormány-szélsőjobboldal keresztény-nacionalista-antiszemita propagandahadjáratának (amelynek közvetlen célja csupán az, hogy a járvány társadalmi következményeiről és rettenetes kezeléséről elterelje a figyelmet). Ugyanakkor riasztó, hogy számos értelmiségi betéved a másik zsákutcába, a rasszizmus egy másik, a »kollektív Nyugat« által menedzselt, geopolitikai céloktól vezérelt formájába, a patologikus antikommunizmussal súlyosbított ruszofóbiába, amely a kapitalista világrend minden baját az oroszokkal, Oroszországgal magyarázza.