Lelki szemeimmel látom magam előtt Apró Antalt és a kis Klárikát

„– Mindeközben Brüsszel ideológiai, politikai vitákat folytat és kettős mércét alkalmaz. Kit véd gyakorlatilag az Európai Unió? Lesz-e így európai happy end?

– Olyan, hogy Európai Unió nincs a szónak abban az értelmében, hogy lenne egy központi hatalom, amely centrális döntéshozóként dönthetne így vagy úgy országok és nemzetek életéről. Egyesek szeretnék, ha lenne ilyen, de egyelőre nincs, s mi azért küzdünk, hogy ne is legyen. Az Unió egy sok elemből összeálló bonyolult struktúra, és ennek a felépítménynek az intézményeken túli részei – sőt elsődleges meghatározói – a nemzetállamok, így Magyarország is. Ezért aztán Brüsszel és az Európai Unió közé mi soha nem tettünk egyenlőségjelet, a kommunikációban sem. Azt mondjuk, az Európai Unió eredeti eszméjéhez, a kiindulási ponthoz szeretnénk visszatérni. Ha úgy tetszik, akkor az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől. Most már itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait.

– Mik lennének ezek a pontok?

– Például az, hogy az Európai Unió nem létezik független tagállamok nélkül. Aztán, az európai intézmények arra valók, hogy kiszolgálják a független nemzetállamok együttműködését, nem pedig arra, hogy megrendszabályozzák a tagállamok demokratikusan megválasztott kormányzatait. Végre egyértelművé kellene tenni, hogy korrupció és illegitim ellenérdekű befolyásolás az is, ha fontos pozíciót betöltő uniós tisztviselők egy világuzsorás fize­tési listáján szerepelnek. Továbbá, hogy nincsen kettős mérce. Pontosabban sokfajta mérce van, éppen azért, mert az Európai Unió független, külön történelmi utat és kulturális fejlődést bejáró nemzetek együttműködési kerete. Ezért nagyon nehéz közös, mindenki számára ugyanazt jelentő definíciókat adni, mondjuk, a jogállamiságra, vagy az alkotmányosságra vonatkozóan, mert ahány ház, annyi szokás. Mi például nem vagyunk monarchia, nálunk nem a kormány irányítja az ügyészséget, van alkotmánybíróság, nem a pártok delegálják a bírákat, nálunk nincs államegyház. A magyar alaptörvény nem a szentháromságtan rögzítésével indul, mint a görög alkotmány. Ez utóbbi senkit sem zavar, senki nem veszi komolyan. A probléma az, hogy mi Isten nevével kezdjük az alkotmányt és komolyan vesszük.

– Visszaevezve a hazai vizekre, októberben időközi parlamenti választást nyertek a kormánypártok. A szerencsi siker értékét növeli, hogy immáron az egyesített, a voksoláshoz nagy reményeket fűző balliberális oldal közös jelöltjét győzték le, magabiztos előnnyel. Mégsem szeretik a választók a Gundel-palacsintát, a gulyáslevest és a tökfőzeléket összeturmixolva?

– Hiba lenne lebecsülni azoknak az arányát, akik ezt is hajlandóak megenni, legfeljebb utána küldenek egy Unicumot. De kétségtelen tény, hogy az abban a választókerületben mindig szoros eredményhez képest most meg­győzőbb fölénnyel nyertünk. Bizonyára ez betudható annak is, hogy vannak, akiknek még számít a jelölt hitelessége, számít a jelölt mögött álló pártok teljesítménye és számít az, hogy valaki a saját választópolgárainak egy részét gyalázza-e vagy sem, hogy miközben az érdekeik képviseletére kér felhatalmazást, azonközben megrövidíteni sem átallja őket. Tehát azért mégis csak számít a valóság, summa summarum, nem csupán a »politika«.

– Végezetül egy múlt heti MSZP-közleményből idézek, amit az unió vezetőihez írtak: »Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól…«. Mit szól ehhez rendszerváltó politikusként?

– Ezek már azok a stílusbeli túlzások, amelyeket nem is indulattal, hanem inkább szánakozással nézek. A végén kiderül, hogy ők harcoltak a szabadságért, nem a Fidesz… Lelki szemeimmel látom magam előtt Apró Antalt, amint a kis Klárikát a térdén ültetve magyarázza neki, hogy a gaz, ötvenhatot leverő kommunistákat előbb-utóbb hogyan kell elzavarni, és kivívni a nemzet függetlenségét. Jön majd fehér lovon egy délceg szőke herceg a KISZ KB apparátusából, akivel összefogva – persze némi anyai-anyósi támogatással – megvalósíthatják a szülők és nagyszülők gyönyörű álmát, a demokratikus, európai, tejjel-mézzel folyó Szent István-i köztársaságot. Aki ezt beveszi, az megérdemli a sorsát. Aki hagyja, hogy ezt még emberek a határon kívül elhiggyék, az szintén megérdemli a sorsát. Nem kell ötvenhatig visszamenni, az Apró-klánig meg Dobrev elvtársig, hanem csak kétezer-hat szeptember-októberéig. Az akkori történéseket, jegyzőkönyveket, filmfelvételeket kell elővenni és a maguk nyers valóságában bemutatni, hogy ne engedhesse meg magának egyetlen európai politikus sem azt a luxust, hogy nem válaszol a következő kérdésekre. Miért nem szúrt szemet Brüsszelben a jogállamiság sérelme kétezer-hatban senkinek? Miért falaztak az unió pénzügyi biztosai, Almunia és Olli Rehn a trükkök százait alkalmazó Gyurcsány Ferenc hamisításainak, hazugságainak? Miért nem vonták kínpadra az európai tisztségviselők Magyarország kormányát akkor, amikor cigányok lettek, pusztán a származásuk okán, egy sorozatgyilkosság áldozatai? Miért nem teszik fel azokat a kérdéseket, amelyeket volt SZDSZ-es képviselők feltettek: hogyan volt lehetséges, hogy ennyire ostoba, nemtörődöm, tehetségtelen legyen Magyarország rendőrsége és nemzetbiztonsági apparátusa? Vajon nem politikai célzatú kormányzati cinkosságot kell a háttérben sejteni? Mindezek után elég volt a nyugati politikusok gyarmatosító felsőbbrendűséggel kevert sunyi képmutatásából. Elég volt a maoistákból liberálisokká és konzervatívokká maszkírozottak kioktatásaiból, a volt kelet-európai nómenklatúrából verbuválódott kleptokráciával ezen országok kárára cinikusan üzletelők gátlástalanságából, a »tolerancia« bajnokainak aberrált diktátumaiból! Ennyi volt, elég volt! Nem vagyunk hajlandók balekként szótlanul tűrni azt, amit Brüsszelből ezeknek a senkiháziaknak a közreműködésével velünk szemben elkövetnek, hanem válaszokat várunk a kérdéseinkre.”