Kikosarazta a németeket a francia miniszterelnök
Michel Barnier inkább Meloniékhoz siet Olaszországba, ami finoman szólva is szokatlan a német-francia kiegyezés óta – viszont jó oka van rá.
A franciaországi merényletek és a muszlim bevándorlás következményei.
„Egy Párizs melletti kisváros főiskolájának történelemtanárát, Samuel Patyt október 16-án meggyilkolta és lefejezte egy fiatal muszlim. A gyilkos büntetni akart, mert az oktató – a szólásszabadság és a tananyag követelményei miatt – megmutatta tanítványainak Mohamed-karikatúráit. Két hét sem telt el, és Nizza híres katedrálisában három katolikus életét vette el egy másik muszlim fiatal. Samuel Paty esetében a köztársaság hagyományát, a katolikus hívők személyében a keresztény nemzetet támadták meg. Mindkét eset bizonyíték rá, hogy az iszlámhívők részéről Franciaország – mint olyan – utálat és megvetés tárgya.
Hazánkban már több mint nyolcmillió muszlim él. Ez főként az Afrikából érkező tömeges bevándorlás és a tiltott határátlépés következménye, amelyet a több évtizedes felelőtlen, könnyelmű francia politika tett lehetővé, s mi több: a családegyesítés törvényének elfogadásával még folyamatosan ösztönzött, elősegített. A bajt tetézte, hogy feladták a bevándorlókkal szembeni minimális elvárást, amely megkövetelné a francia identitás fenntartás nélküli elfogadását.
Megkövetelhették volna, hogy a muszlim bevándorlók befogadását a francia nemzet civilizációs modelljéhez való csatlakozáshoz kössék, de nem tették. Tudjuk, hogy nagy kihívás lett volna, mert a mostani bevándorlás az európaival ellentétes civilizációt hoz magával. Ma már túl nagy a muszlim közösség ahhoz, hogy a klasszikus asszimilációs folyamatot elfogadja. A francia politika ezt már évtizedek óta meg se próbálja. Most sem teszi, esze ágában sincs. A különböző előjelű kormányaink immáron fél évszázada azzal hencegnek, hogy büszkék az asszimilációs elv elutasítására. Oda süllyedtünk, hogy ez a kifejezés napjainkban politikailag már helytelen, azaz inkorrekt. A politikai osztály túlnyomó része azzal páváskodik – a lakosság megkérdezése nélkül persze –, hogy mindent megtesz a muszlim identitás ápolásáért. És mivel ők egyre többen vannak, már nem pusztán egyénenként, hanem együttesen fellépve érvényesítik társadalmuk megerősítését. S teszik mindezt az őket befogadók és segélyezők rovására.”